fbpx Utoljára látogatott Moszkvába Angela Merkel kancellárként | CIVILHETES

h i r d e t é s

Utoljára látogatott Moszkvába Angela Merkel kancellárként

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Utoljára látogatott Moszkvába Angela Merkel kancellárként

2021. augusztus 21. - 07:08

 

Angela Merkel hiába kérte Alekszej Navalnij elengedését vagy az oroszok közbenjárását az afganisztáni evakuálás megkönnyítésére. Amúgy mindenki nagyon elégedett. - írja a Népszava

Forrás: 24.hu

Tizenkilencedszer, de kancellárként utoljára látogatott Moszkvába Angela Merkel. A pénteki néhány órás tárgyalásai befejeztével vendéglátója, Vlagyimir Putyin orosz elnök sietett kijelenteni, hogy ezentúl is szívesen látják "az európai és a világpolitika kiemelkedő tekintélyét". Putyin ezúttal is nagy virágcsokorral kedveskedett, amit a német sajtó általában a macsó politikai kultúra megnyilvánulásának szokott tekinteni és Merkel is mindig kényelmetlenül vesz át.

A két ország viszonya a politikai nézetkülönbségek ellenére jó, fontosnak tartják a párbeszédet, gazdasági kapcsolataik pedig a tavalyi, a pandémiának betudható visszaesés ellenére is gyümölcsözők. Putyin most is hangsúlyozta, hogy Oroszország számára Németország a második legjelentősebb gazdasági partner, csak Kína előzi meg.

Angela Merkel a sajtóértekezleten is követelte, hogy engedjék ki az Oroszországban bebörtönzött Alekszej Navalnijt. Putyin, aki következetesen kerüli Navalnij nevének kiejtését, azzal reagált, hogy a külföldnek is tiszteletben kell tartania az orosz igazságszolgáltatást és az orosz politikai rendszer amúgy "befogadó".

Maga az érintett a látogatáshoz és megmérgezése első évfordulójához időzítve azt üzente a börtönből, hogy a korrupció okozza a világ sok problémáját.  A kétoldalú kapcsolatok áttekintésén túl a német kancellár arra kérte vendéglátóját, hogy Oroszország is segítsen a kabuli reptéren rekedtek evakuálásában, illetve a nyugatiakkal korábban együttműködő afgánok kimentésében. Putyin erre azzal felelt, hogy a tálibok hatalma a realitás és a nemzetközi közösségnek nem szabad hagynia összeomlani az afgán államot.

A szomszédos Kijevben különös érdeklődéssel követték a moszkvai tárgyalásokat, és nemcsak azért, mert a német kancellár vasárnap éppen az ukrán fővárosba látogat, hanem azért is, mert két fontos, őket is közvetlenül érintő témában érdemi jelzéseket vártak. Ami a kelet-ukrajnai, az elmúlt napokban ismét megélénkült fegyveres konfliktust illeti, a politikusoknak nem lehettek illúzióik: elemzők utaltak rá, hogy a Kreml álláspontjában nem történt változás. Vlagyimir Putyin erről azt mondta, az ő értelmezésében a donbászi átmeneti időszakról szóló ukrán törvénytervezet azt jelenti, hogy Ukrajna kilép a minszki egyezményekből. Anélkül pedig nem lehetséges a rendezés, fejtegette arra utalva, hogy azokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa is megerősítette.

Angela Merkel ellenben lehetőséget lát a "normandiai folyamat" fölélesztésében, a francia-német-orosz-ukrán tárgyalásokban, szerinte megfelelő napirendet kell találni, ő maga Kijevben is ezt fogja szorgalmazni, mert a legkisebb előrelépés is fontos lehet.  Az ukránok számára ezekben a hetekben, az Északi Áramlat-2 befejezésének küszöbén az a legégetőbb kérdés, hogy tranzitország marad-e ezután is Ukrajna.

A jelenlegi szerződés 2024-ig él, Merkel többször kijelentette, német részről szorgalmazni fogják a hosszabbítást. Az orosz elnök látszólag nincs ellene, de a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, szeretnék tudni, hogy meddig és milyen mennyiségről szóljon a hosszabbítás. Ettől mind orosz, mind ukrán részről nem kevés pénz függ. Az Északi Áramlat-2 révén a szállítási útvonal kétezer kilométerrel lesz rövidebb - jegyezte meg Vlagyimir Putyin. Az oroszok mihamarabb számokat várnak a nyugati felhasználók igényeiről - tette hozzá. (Népszava)


 

Kommentek

h i r d e t é s