h i r d e t é s

Valamire megint készül a kormány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Valamire megint készül a kormány

2018. október 18. - 14:51

Beolvasztanák az egyik legrégebbi magyar hivatalt, valamire készül a kormány a kutatóintézetekkel és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával.

Forrás: pxhere.com

Kijött október 7-én egy kormányhatározat, amelyben az innovációs és technológiáért felelős miniszter, Palkovics László több feladatot is kapott, így például a hazai KFI (kutatás-fejlesztés-innováció) rendszer intézményeinek és finanszírozásának átalakításáról kell előterjesztést készítenie.

Emellett ismételten felmerült az MTA-kutatóhálózat struktúrájának átalakítása is, erről szintén december elsejei határidővel kell egyeztetnie Palkovicsnak, valamint a kormány fennhatósága alatt lévő kutatóintézetek működését is megvizsgálják. Ezen felül a miniszter feladatul kapta, hogy készítse elő a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács létrehozásához szükséges jogszabály-módosításokat, és a pénzügyminiszterrel együttműködve alakítsa ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alaptól elkülönülten működő Kutatási Alap létrehozásához szükséges feltételrendszert.

Mi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala?

Ugyanebben a kormányhatározatban Palkovics feladatul kapta, hogy vizsgálja meg, miként lehetne beolvasztani a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalba.

Az SZTNH jelenleg egy kormányhivatali státuszban működő szakhatóság, jogelődjét még 1896-ban alapították. Az itt végzett munkát olyan törvények írják elő, mint a Szabadalmi, a Védjegyek oltalmáról szóló, és a Szerzői jogi törvény, valamint a vonatkozó EU-s és egyéb nemzetközi rendeletek is. Ide tartoznak egyebek mellett például a szabadalmi oltalmak, a védjegyek, és a szerzői jogok is, valamint az ezzel kapcsolatos jogérvényesítés is.

Az SZTNH éves költségvetésében egy körülbelül 5 milliárdos összeg szerepel, amelyet a hivatal a hatósági ügyintézési díjakkal (szabadalom, védjegy, használati minta, formatervezési minta, stb.), szabadalmi és használati minta fenntartási díjakkal, és a védjegy és formatervezési minta megújítási díjakkal stb. termel ki.

Hasonló hivatal a világ szinte minden országában létezik, és az ilyen jellegű munkát mindenképpen el kellene végezni egy esetleg összevonás után is a Privátbankár.hu forrása szerint, ezért kérdéses, hogy ez az átalakítás mekkora tényleges költségmegtakarítással járna. Feltételezhető, hogy inkább a KFI-intézményrendszer központosítása lesz a cél. (MTI) / privatbankar.hu