h i r d e t é s

Válságban a baloldal - vajon lesz kiút?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Válságban a baloldal - vajon lesz kiút?

2015. november 11. - 11:37
0 komment

A közvélemény csak a 10 százalék körüli pártok viaskodását látja a baloldalon érdemi, tartalmi viták és kezdeményezések helyett - legalábbis a Policy Agenda elemzése szerint. Az intézet szerint mindez a Fidesz malmára hajtja a vizet, de ebből is van kiút.

Ismét felerősödött a 2014-es országgyűlési választásokon még közös listán indult baloldali pártok együttműködési lehetőségeiről szóló vita - állapította meg a Policy Agenda elemzése, amely arra is kitér, hogya baloldali egységpárttól kezdve, az előválasztáson át, az önálló indulásig minden szóba került az utóbbi fél évben,csak éppen érdemi témából, ellenzéki kezdeményezésből volt kevés - írja az Origo.

A történelem ismétli önmagát

A 2014-es választások előtt az Orbán-kormánnyal elégedetlen aktív választói réteg azzal szembesült, hogy a kegyeiért versenyző baloldali pártok nem tartalmi versenyt folytatnak egymással, hanem "csomagolási versenyt" - emlékeztetett az intézet, amely szerint ide tértek vissza most is a pártok.


Mesterházy Attila az MSZP, Gyurcsány Ferenc a DK és Fodor Gábor a Liberálisok elnöke 2014-ben - Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Vagyis akkor és most is az a kérdés foglalkoztatja a pártokat, ki jelölje a miniszterelnököt, és közös listán, egységpártban vagy választási párt formájában induljanak-e el az ellenzéki pártok.Valójában ugyanabba a folyóba léptek bele most is, mint négy évvel ezelőtt"- olvasható az elemzésben.

Ismét másodlagossá vált a tartalom, mindenki keresi saját embereinek a legjobb helyet. A Policy Agenda szerint ehhez képest a Jobbik nyugodt erőnek számít a maga állandóságával, és ilyen szempontból érzékelhető átláthatóságával.

Nem ez érdekli a választókat

A DK által felvetett baloldali gyűjtőpárt, az MSZP által elfogadhatónak tartott miniszterelnök-jelölti előválasztás, a kispártok által támogatható teljes előválasztás, illetve a mindenki önállóan indul forgatókönyve egyaránt előkerült, pedig ezek a választók többsége számára nem lényeges kérdések.

A magyar baloldali pártok támogatottságának visszaesését sokan azzal magyarázzák, hogy nem találnak maguknak témát, ügyet, amellyel képesek megjelenni a közvélemény előtt. Pedig ez a Policy Agenda szerint nem feltétlenül van így, és a tények sem ezt támasztják alá.

Vannak ötletek, de ez kevés

Ha a parlamenti önálló kezdeményezéseket (törvényjavaslatok, országgyűlési határozati javaslatok) nézzük, akkor látszik, hogy csaknyár eleje óta a korábban közös választási listán induló pártok 15 jól érthető karakterű, fontos társadalmi ügyet vettettek fel.

Ugyanakkor mégsem voltak képesek egy kormányváltó, önálló politikai elképzelésekkel rendelkező erő felmutatására - állapította meg az elemzés, hozzátéve: ezt támasztja alá a baloldali pártok támogatottsága is.


Mesterházy Attila és Bajnai Gordon - Mesterházy lett a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje - Forrás: MTI/Bruzák Noémi

 

Az elmúlt másfél évben a közvélemény-kutatók méréseinek átlagát nézve az MSZP egy 8,3-10 százalékos sávban mozgott a teljes lakosság körében, míg az DK 3,5-6 százalékos mezőben. Az elmúlt hónapokban mindkét párt erősebb volt átlagosan, mint az elmúlt másfél évben.

A Fidesz hátradőlve nézi

A baloldal vitáinak kiélezésében a Fidesz érdekelt - figyelmeztet az elemzés -, hiszenamíg az ellenzék magával van elfoglalva, addig a Fidesz szinte politikai kontroll nélkül azt tesz, amit akar.A Jobbiknak is jól jön a baloldal gyengélkedése, mert újabb protestszavazókat tudnak megszerezni.

A Policy Agenda szerint a baloldal számára a kialakult patthelyzetet talán csak egy olyan politikai földrengés oldhatná fel, amely horvát vagy spanyol mintára kitermelne magából egy nem szélsőséges baloldali, mérsékelten populista, a jelenlegi és a korábbi politikai elittel szembehelyezkedő pártot.

 

origo.hu