h i r d e t é s

Van egy módja az Alzheimer-kór megelőzésének. Íme hogyan!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Van egy módja az Alzheimer-kór megelőzésének. Íme hogyan!

2015. július 07. - 21:03
0 komment

Sokan úgy gondolják, hogy a sorsuk előre meg van írva, így ha valamilyen betegség bekövetkezik, akkor annak úgy kellett lennie, nincs amit csinálni.

Nyilván, ez is egy felfogás, a problémakezelés egy módszere, de ha úgy értelmezzük a dolgokat, hogy a betegségmegelőzés is lehet sorsszerű, akkor biztosan nagyobb esélyünk van arra, hogy életünk végéig egészségesebben éljünk - írja a filantropikum.com.

És ez igaz az Alzheimer-kórra is, a rettegett betegségre, amely leginkább a hozzátartozók életét keserítheti meg, hiszen a többnyire idős családtagokat sújtó betegség miatt a memóriakárosodás olyan mértékűvé válik, hogy az illető nem ismeri meg a szeretteit.

Így, ha gondolunk saját és rokonaink jövőjére, tegyünk azért, hogy elkerüljük ezt a szörnyű degeneratív rendellenességet.

A helyes étrenddel segíthetünk ezen, íme pár tipp, hogy milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani szellemi frissességünk megőrzéséért.

1. Kókuszolaj

Az Alzheimer-kór egyik súlyos következménye, hogy az agyban lévő glükóz-tartalom drámaian csökkeni kezd, pedig ez a fontos összetevő látja el a központi idegrendszert energiával. A tanulmányok szerint az agyi glükóz-szint helyreállítását elősegíti, ha kókuszolajat használunk a főzéshez, étkezéshez.

2. Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Ezt a növényt már több évszázada a memória megőrzéseként használták, és mai napig is alkalmazzák. Kutatások igazolták, hogy az Alzheimer-kórt is meg lehet előzni a gyógynövénnyel.

3. Sáfrány

Ezt az Indiában közkedvelt fűszernövény az ételek ízesítése mellett az agy karbantartójának is tartják. Igazoltan segít, hogy nem alakuljon ki az Alzheimer-kór.

4. Kurkuma

Ez a gyönyörű sárgás színű fűszer is remek az Alzheimer-kór ellen. Erős antioxidáns tartalma miatt óvja agyunkat a betegségektől.

5. Hal

Ha szeretjük a halat, akkor vásároljunk lazacot, tonhalat, makrélát, szardíniát, és hasonló, egészséges zsírokban gazdag, hideg vízben élő uszonyosokat.

6. Dió

Napi 5-6 dió rendkívül jót tesz az agynak, hiszen Omega 3-ban gazdag, így ez nagyban hozzájárul a memória megőrzéséhez.

7. Bogyós gyümölcsök

Itt is kulcsfontosságú szerep jut a magas antioxidáns tartalomnak. Ilyen a szeder, a málna, a ribizli, hiszen amellett, hogy csökkentik a gyulladásokat, az agysejteket is „frissen” tartják.

 

filantropikum.com

Posted by SEJT on 2015. július 7.