h i r d e t é s

Van valami, amiért tömegesen vihetik börtönbe a fideszes polgármestereket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Van valami, amiért tömegesen vihetik börtönbe a fideszes polgármestereket

2018. február 27. - 12:01

 

Az OLAF tavaly októberben írta meg Mórahalomnak, hogy milyen furcsaságokat talált a város közvilágításának korszerűsítésénél. 

 

Szita Károly (Fidesz-KDNP) Kaposvár polgármestere az MJVSZ elnöke beszédet mond A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián Budapesten a Millenárison 2016. március 12-én. - Fotó: Bruzák Noémi

A legerősebb állítás az, hogy az EU-s támogatások szétosztását végző kormányszerv keze is benne volt a sikeres pályázatokban, de megemlítik a levélben Tiborcz Istvánt is. - írja a Sztárklikk

Az OLAF már tavaly ősszel levélben tájékoztatta az érintett településeket arról, hogy mit talált a vizsgálat során. Erről a megkeresésről azonban egészen eddig hallgattak az önkormányzatok.

 Az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az OLAF-levelet az összes önkormányzattól, ami érintett az Elios miatti vizsgálatban. Elsőként Mórahalom válaszolt: a Csongrád megyei település elküldte az OLAF-tól kapott mindkét levelet.

Az unió csalás elleni hivatala ebben azt állította, hogy felülről irányították a pályázatokat, amelyeket az Elios elnyert. A pályázati határidő előtt egy nappal módosították ugyanis úgy az egyik feltételt, hogy a projekt jogosult legyen EU-támogatásra. A pályázati kiírás előkészítésében pedig az a Sistrade Kft. vett részt, amelyben tulajdonos volt Hamar Endre, az Elios résztulajdonosa is.

Ráadásul az önkormányzat hirdetmény nélküli közbeszerzésen keresett kivitelezőt. Az ajánlattételi felhívást három cégnek küldték meg, de ebből az egyik nem is adott be ajánlatott, a másikat, a Simo Kft.-ét pedig érvénytelennek nyilvánították, maradt az Elios. Csakhogy az OLAF helyszíni ellenőrzést tartott a Simo Kft.-nél, a cég ügyvezetője pedig azt mondta: soha nem is adtak be ajánlatot.


 

h i r d e t é s