h i r d e t é s

Varga Mihály nagy bejelentése

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Varga Mihály nagy bejelentése

2019. július 07. - 07:42

 

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot - jelentette be Varga Mihály.

Varga Mihály pénzügyminiszter - Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a tavaly augusztusban indított program eredményes, eddig több mint 21 ezer ember munkába állásához járult hozzá a keleti országrészben, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak száma.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a magas munkaerő-keresleti igényt a még meglévő munkaerő-tartalékkal, főként a közfoglalkoztatottakkal, az inaktívakkal és álláskeresőkkel töltse be.
Elmondása szerint az eddigi eredmények jól jelzik, hogy a vállalati kapcsolattartás erősítésével és a hatékonyabb kiközvetítéssel nagyobb arányban vonható be a munka világába a rendelkezésre álló munkaerő-tartalék.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében a programnak köszönhetően duplájára nőtt a sikeres kiközvetítések száma az egy évvel korábbihoz képest. A második ciklusban sorra kerülő Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi hónapok tapasztalata alapján több mint 80 százalékkal többen találtak munkát. A mostani bővítéssel összesen már tíz megyében zajlik a program - összegezte.

A munkanélküliségi arány mellett a tartós munkanélküliség időtartama is folyamatosan csökken Magyarországon - mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette, hogy ezt a folyamatot tovább segítheti a reformprogram, hiszen az így elhelyezkedők 96 százaléka három hónap elteltével is munkaviszonyban állt.
A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta is fokozatosan csökken, már 3,4 százalékra süllyedt, ami a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban. A cél, hogy a meglévő, közel félmilliós munkaerő-tartalék aktivizálásával a munkanélküliség szintje tovább csökkenjen, és megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság Magyarországon - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. (MTI)


 

h i r d e t é s