A 2022-es választási évre kanyarodva egyértelműen megállapítható, hogy az elmúlt időszakban a kormánypárti médiamonopólium betonfalai között már csak réseken szűrődnek be ellenzéki hangok, a COVID-járvány idején a független média pozíciói tovább gyengültek, az információhoz való szabad hozzáférés lehetőségei folyamatosan szűkültek, és a privacyt védő korlátok folyamatosan lazulnak. Mind a tájékozódás, mind a tájékoztatás szabadsága egyre inkább korlátok közé szorul, és a kormánypropaganda áttörte az utolsó szabad platform védvonalát is, brutális mennyiségű közpénz elherdálásával, a közösségi médiában is domináns szerephez jutottak a közpénzekből kormánypropagandát harsogó reklámok és influenszerek.

A médiapiac kormányzati manipulálásának legfontosabb eszközei továbbra is az állami reklámköltések. Magyarországon hosszú évek óta az állam költi el a legtöbb pénzt a reklámpiacon, 2020-ban már az összes piaci bevétel 32 százalékát a kormány és az állami cégek, szervezetek költötték el. 2020-ban a magyar állam az előző évhez képest 14 százalékkal növelte reklámköltéseit, és ennek az összegnek a 85 százaléka kormánypárti médiavállalkozásokhoz került. Az a tény, hogy a reklámpiac legfontosabb szereplője az állam, csaknem a teljes médiapiac leigázásával egyenlő, ami az újságírók és szerkesztők 92 százaléka szerint veszélyezteti vagy ellehetetleníti a szerkesztői függetlenséget. További torzulásokat okoz a médianyilvánosság szerkezetében, hogy sem az itt lévő multinacionális cégek, sem a magánkézben lévő nagyvállalkozások nem mernek hirdetni a független orgánumokban, mivel félnek az állami megtorlástól.

Az utóbbi időkben a leglátványosabb térfoglalást a kormánypárt kétségkívül a közösségi médiában érte el. Míg néhány évvel korábban, más diktatórikus rendszerekhez hasonlóan, a hatalom nálunk is a közösségi platformok működésének korlátozásában kereste a megoldást az utolsó szabad médiafelületek kordában tartására, miután rájött, hogy ez reménytelen vállalkozás, úgy döntött, ha megakadályozni nem tudja, akkor az élére áll: vagyis elfoglalja a közösségi oldalakból mindazt, ami elfoglalható. Első körben a kormányzat – vélhetően közpénzmilliárdok beáldozásával – a Face­book dizájnjának gátlástalan lemásolásával, saját Facebook-oldal létrehozásával próbálkozott, ez azonban annyira szánalmasra sikeredett, hogy rövid időn belül bezárták.

A kudarcot követően viszont ma már a kormánypárt közpénzek milliárdjait költi a közösségi médiában való jelenlétre, részben a propagandaanyagok és a közvéleményt dezorientáló álhírek, részben kormánypárti influenszerek bejegyzéseinek terjesztésére. Magyarországon jelenleg a legnépszerűbb közösségimédia-oldalak a Face­book és a YouTube. A Facebookot a teljes magyar lakosság 94 százaléka ismeri, 85 százalék legalább heti szinten használja, a YouTube-ot pedig a lakosság 90 százaléka ismeri, 67 százaléka használja legalább heti szinten. Ezeken kívül az Instagram tartozik még a népesebben látogatott közösségimédia-portálok közé. Ezt a magyar lakosság 66 százaléka ismeri és 30 százaléka használja heti szinten. 2019 óta a kormánypárthoz és az általa közpénzekből finanszírozott szervezetekhez (például Megafon) köthető az összes Facebookon elköltött politikai hirdetési bevétel 58 százaléka, több mint másfél milliárd forint. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Európai Unió tagállamai közül a 2019 és 2021 közötti időszakban csak Bulgáriában költöttek többet politikai kommunikációra a Facebookon, ott azonban ez alatt az időszak alatt három parlamenti választás zajlott le, nálunk viszont formálisan csak most kezdődik az első (Bucsky Péter: Párját ritkítja a magyar politikai propaganda intenzitása, G7, Közélet, január 30.). Hasonlóan intenzív kampányt folytat a Fidesz a You­Tube-on is, politikai gyűlöletet szító kampányfilmjei ugyanolyan gyakran jelennek meg a gyermek- és ifjúsági műsorok, mint más tartalmak előtt és alatt (ennyit a kormánypártok gyermekvédelem iránti elkötelezettségéről), a 2019-es önkormányzati választások idején például csaknem 500-szor annyit költöttek a Karácsony Gergely-ellenes kampányfilmek vetíttetésére, mint amennyit más politikai reklámfilmekre a többi párt.

A hagyományosabbnak tekinthető nyilvánosság terében az ellenzéki média az elmúlt két évben elszenvedett két legsúlyosabb vesztesége a legnépszerűbb független internetes portál, az Index kormánypárti megszállása és az utolsó ellenzéki regionális rádiós csatorna, a Klubrádió műsorsugárzási jogának hatósági elvétele volt.

Az Index, amelyet 2010-től kezdve próbál a kormány valamilyen módon befolyása alá vonni, évek óta a kormányhoz közel álló tulajdonosi csoporthoz tartozott, és 2019-ben a tulajdonosok olyan szervezeti átalakulásokat kezdeményeztek, amelyek – hosszabb távon – nyilvánvalóan a portál politikai függetlenségének felszámolásához vezettek volna. Ezt követően a szerkesztőség – Magyarországon szokatlan módon – egy emberként állt fel és adta be felmondását, és néhány hónap alatt létrehozták, majd elindították a Telex nevű független hírportált. Bár a Telex rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, olvasottsága meg sem közelíti a több mint 20 éve működő Indexét. Az Index nem vált nyílt kormánypárti propagandamédiává, egyensúlyozni próbál a kormánypártiság és a függetlenség látszata közötti szűk mezsgyén, és mind a mai napig őrzi piacvezető szerepét. Bár nyíltan kormánykritikus írások nem jelennek meg a portálon, de a közölt hírek kevésbé egyoldalúak és elfogultak, mint a közvetlenül a kormánypárti médiaholdinghoz tartozó orgánumokban, ugyanakkor azonban folyamatosan érzékelhető a portál elbulvárosításának, elértéktelenítésének szándéka.

Az Index annektálásának eredményeképpen az online médiapiac három piacvezető orgánuma közül a két legnagyobb – Origo, Index ­– kormánypárti befolyás alá került.

2010 óta a rádiós piac kínálata jelentősen szűkült, és a sugárzott tartalmak évről évre egyoldalúbbá váltak. Míg 2010-ben 250 önálló műsorszolgáltató működött az országban, mára 100 alá esett a számuk, amelyek közül az összes nagyobb hallgatottságú adó kormányközeli tulajdonosok kezében van. A szabad rádiózásra mért legsúlyosabb csapás a Klubrádió frekvenciaengedélyének megvonása volt.

A Klubrádió, az utolsó független közéleti rádiós csatorna, a Fidesz kormányra kerülése óta vívja szabadságharcát a hatalommal szemben. Vagy megfordítva, a Fidesz-kormány az elmúlt tíz évben szisztematikusan, lépésről lépésre – frekvenciák elvételével, a vételkörzet szűkítésével, a potenciális hirdetők megfélemlítésével, hatósági büntetésekkel – lehetetlenítette el a Klubrádió működésének feltételeit. Az utolsó lépés 2019 szeptemberében történt, amikor a kizárólag kormánypárt által delegált tagokból álló Médiatanács, mondvacsinált, formai indokokra hivatkozva, megfosztotta a csatornát utolsó budapesti frekvenciájától is, így az adások ma már csak interneten elérhetőek.

A Klubrádió frekvenciáját a médiahatóság a Spirit Rádiónak ítélte. A Spiritet, az ATV-hez hasonlóan, a HIT Gyülekezete fundamentalista vallási közösség tartja fent, amely meglehetősen jó kapcsolatot ápol a kormánypártokkal, ezenkívül nyilvánvalóan valamilyen szoros kínai kapcsolata is lehet, mivel a rádióban napi rendszerességgel hallható a Kínai Kommunista Párt álláspontját népszerűsítő hírműsor.

A Médiahatóság nemcsak a napjainkban működő médiapiac sokszínűségét, hanem a sajtószabadság jövőjét is megpróbálja aláásni. Miközben Európa legtöbb országában ma már törvény írja elő, hogy a személygépkocsikba a gyártók kizárólag digitális adások (DAB+) vételére alkalmas rádiókészüléket építhetnek be, és egyre több ország készül az analóg rádiós műsorsugárzás lekapcsolására, a Médiatanács az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy Magyarországon ellehetetlenítse a digitális rádiózás elterjedését. 2020-ban – nem véletlenül éppen az utolsó ellenzéki rádió frekvenciaengedélyének hatósági megvonása előtt – még a digitális átállás kísérleti üzemét is leállította a hatóság. Ha ugyanis a DAB+ sikeressé vált volna, a Tanácsnak egyre kevésbé lenne beleszólása abba, hogy kik végezhetnek rádiós médiaszolgáltatást Magyarországon, hiszen a digitális technológiánál a kormány első számú piacbefolyásoló eszköze – a frekvenciaszűkösség – megszűnik, és gyakorlatilag bárki indíthat rádiós adást.

Mindeközben teljes lendülettel folyik a kormánypárti kisebb rádióadók hálózatosodása, egymás után nyernek újabb és újabb helyi frekvenciákat a kormányhoz közel álló médiavállalkozások, amelyek utóbb hálózatba kapcsolódással növelik sugárzási területüket.

A közéleti tartalmakat is közvetítő televíziók piacán ugyancsak teljes kormánypárti túlsúly alakult ki mára. Az egyetlen politikailag független televízió a Bertelsmann tulajdonában lévő RTL Klub, amely hírműsoraiban és néhány – nagyon késői időpontban sugárzott – közéleti műsorában valóban elfogulatlanul tájékoztatja közönségét a politikai közélet egy-egy botrányos eseményéről, és a csatorna demonstratívan fellépett a szexuális kisebbségek jogainak védelme érdekében a kormány homofób és az LMBTQI-közösségek elleni kampánya idején, de a csatorna alapvetően szórakoztató jellege miatt mindez műsoridejének csupán néhány százalékát teszi ki. Az egyetlen közéleti csatorna (ATV), ahol ellenzéki politikusok is rendszeresen megszólalhatnak, ugyancsak a fundamentalista kisegyház, a HIT Gyülekezete tulajdonában van, amelyet a kormány különböző, az egyháznak juttatott támogatásokkal és kormányzati hirdetésekkel tart rövid pórázon, feltételezhető, hogy a kormánypártnak közvetlen beleszólása van abba, hogy a közéleti szereplők közül kiket hívhatnak meg a politikai vitákra. Ezért azután nagyjából tíz-tizenöt beszélő fej váltogatja egymást a kamerák előtt, olyanok, akikről tudni lehet, hogy éles megfogalmazásaikkal nem fognak kellemetlen perceket okozni a propagandaminisztérium médiafigyelőinek. Mindemellett az ún. politikai vitaműsorok során az egymás fejét leüvöltő „politikai elemzők” meggyőződésem szerint inkább ártanak, semmint használnak a politikai ellenzék és főleg az egyébként is mélyrepülésben lévő politikai kultúra színvonalának.

Ugyanakkor 2020-ban kormányközeli körök – nyilvánvalóan közpénzekből – újabb szélsőjobboldali hangvételű közéleti csatornát indítottak, amellyel a fiatalokat kívánták megszólítani (Pesti TV), a vállalkozás azonban olyan súlyos kudarcot vallott, hogy egyre-másra röpülnek fel a megszüntetéséről szóló hírek. Közönségaránya – a hozzáférhető adatok szerint – alulról súrolja az 1 százalékot.

A médiapiacon a COVID–19-járvány legsúlyosabb vesztese az egyébként is folyamatosan leszálló ágban lévő nyomtatott sajtó volt. 2020-ban 100 millióval kevesebbet nyomtattak ki ezekből, mint egy évvel korábban, aminek egyik oka a reklámbevételek drámai zuhanása, a másik pedig a kijárási korlátozások miatt az utcai eladások csökkenése volt. Ezt az egyébként is válságos helyzetet rontotta tovább, hogy a néhány évvel korábban a kormányzati konglomerátumhoz került több száz napi-, heti-, havilap iránti kereslet is látványosan – átlagosan 15 százalékkal – csökkent. Ezt legjobban a vidéki napilapok példája bizonyítja, amelyek példányszáma a kormányközeli alapítványba kerülésüket követően 450 ezerről 275 ezerre esett vissza. Hosszú évek kormányzati erőfeszítéseinek következményeképpen sikerült tönkretenni az egyik legolvasottabb ellenzéki hetilapot, a 168 Órát is, amely többszörös tulajdonosváltások után egyre közelebb került a kormányhoz, kormánykritikus, közéleti profilját pedig fokozatosan bulvárra cserélik. Bár a kormány az elmúlt tíz évben számos – elsősorban kulturális harcban jeleskedő – periodikát próbált közpénzekből életre segíteni, ezek a próbálkozások minden alkalommal kudarcba fulladtak, egy-két, korábban a kormány által alapított orgánum pedig függetlenné és kormánykritikussá vált (például Válasz). A legutóbbi napok híre, hogy a 168 Órát és az ingyenesen terjesztett Pesti Hírlapot kiadó cégek tíz vidéki nagyvárosban is ingyenes helyi lapot indítanak. A kiadó egyik tulajdonosa a Miniszterelnöki Hivatalt vezető, a kormányzati propagandát irányító miniszter közeli barátja, a másik pedig a Pesti Hírlap tulajdonosa.

2021 nyarán újabb érzékeny veszteség érte a még létező két nem kormánypárti napilapot, a Népszavát és a Blikket. Az állami kézben lévő Magyar Posta Zrt. megszüntette a napilapterjesztési üzletágát, és ettől kezdve a kiadóknak kellett gondoskodniuk arról, hogy a napilapok eljussanak az előfizetőkhöz. Tekintettel arra, hogy erre alkalmas hálózattal egyedül a Fidesz-közeli médiumokat kiadó alapítvány, a Mediaworks rendelkezett, a két független napilap is arra kényszerült, hogy ezzel a kormányközeli vállalkozással szerződjön, így a napilapok számára létfontosságú terjesztés területén is kiszolgáltatottá váltak.

A teljes kormánypárti megszállás alatt működő, közpénzekből fenntartott hírügynökség és az ún. közmédiumok nyíltan a kormánypropaganda szócsövei, tájékoztató tevékenységük totálisan egyoldalú, elfogult, szélsőjobboldali és uszító, semmi közük a klasszikus értelemben vett közszolgálatisághoz. Ezt jól példázza az a tény, hogy az elmúlt időszakban a közéletet izgalomban tartó, az ellenzéki pártok között zajló előválasztásról gyakorlatilag semmiféle tájékoztatást nem adtak, jóllehet a választáson több mint 800 ezer állampolgár, a felnőtt lakosság 10 százaléka vett részt. Az állami hírügynökség és média az előválasztás első fordulójának kampányáról mindössze egy-két alkalommal tett említést, és ezekben az esetekben is kormánypárti elemzők kommentálták a híreket. A hírügynökség fotóarchívumában egyetlen képet sem lehet találni az eseményről. Ugyanakkor naponta tájékoztattak a kormánypártok által indított „Stop Karácsony! Stop Gyurcsány!” abszurd aláírásgyűjtés állásáról, amelyben a hatalmon lévő párt gyűjtött aláírást az ellenzék ellen. A közpénzekből fenntartott médiára fordított brutális összegek (évente legalább 120 milliárd forint) alapvetően a kormánypropagandát és az ellenzék, valamint a civilek lejáratását szolgálják, mivel az ezekben az orgánumokban megjelenő egyéb tartalmak valójában csak töltelékként szolgálnak a politikai propagandatevékenységhez.

A COVID–19-járvány kiváló lehetőséget teremtett a hatalomnak az információkhoz való hozzáférés további korlátozására és a magánszféra védelmét biztosító garanciák lazítására. Bár a demokratikus jogállamokban a pandémia terjedése és a nyomában járó pánikjelenségek elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze a nyílt, őszinte, teljes körű tájékoztatás volt, Magyarországon a kormány az információk folyamatos elhallgatásával, az adatok manipulálásával, a tényleges helyzet eltitkolásával és a problémákat elhallgató sikerpropagandával akadályozta meg a lakosság tájékoztatását és a védekezést, ami fontos szerepet játszott abban, hogy világviszonylatban is Magyarország volt az egyik azok közül, ahol lakosságarányosan a legtöbben haltak meg a betegségben.

Az információhoz való hozzáférést több tényező is akadályozta. A Büntető Törvénykönyvet úgy módosították, hogy börtönbüntetéssel fenyegették a koronavírussal kapcsolatban hamis információkat terjesztőket, ami öncenzúrához vezetett az újságírók körében, és még inkább eltántorította a forrásaikat az információk megosztásától.

A járvánnyal kapcsolatos tájékoztatásért felelős Operatív Törzs naponta tartott sajtótájékoztatói rövid idő után az online térbe szorultak, és a független médiumok által feltett kérdéseket általában figyelmen kívül hagyták. A kormány kommunikációja a kialakulóban lévő egészségügyi és gazdasági krízissel, az eszközbeszerzéssel, a kórházi állapotokkal, az oltások beszerzésével kapcsolatban zavaros és átláthatatlan volt, számos közérdekű információt titokban tartottak. Az egészségügyben dolgozók nem nyilatkozhattak a valós helyzetről, az újságírókat nem engedték be az egészségügyi intézményekbe, a nem a „kormányhoz bekötött” járványügyi szakértők csak a független médiában szólalhattak meg.

Az információszabadságról szóló törvény szabályai nem változtak; ezek szerint minden „közfeladatot ellátó szerv” köteles hozzáférést biztosítani az ellenőrzése alatt álló közérdekű adatokhoz, ha azt kérik, a törvényben meghatározott kivételekre is figyelemmel. Az ilyen kérelmek elbírálásának törvényben előírt határideje 15 nap, amely 15 nappal meghosszabbítható. A világjárvány idején azonban a kormány rendeletet adott ki, amely lehetővé tette, hogy a hatóságok akár 90 nappal is elhalaszthassák a közokiratokhoz való hozzáférést, amennyiben az információnyújtás „veszélyeztetné a közintézmény a szükségállapottal kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítését”.

A hatóságok rendre visszaéltek ezzel a lehetőséggel, ami elsősorban a független újságírók munkáját nehezítette meg vagy lehetetlenítette el, mivel számos, a közkiadásokra, az egészségügyi helyzetre és a védőoltásokra vonatkozó adathoz késedelmesen vagy egyáltalán nem jutottak hozzá.  

Amikor 2021 márciusában harminc hírmédia nyilvános levélben kérte, hogy szüntessék meg az információs blokádot, a kormány ezt megtagadta, és álhírek terjesztésével vádolta a független médiát. Az Európai Unió a maga részéről tehetetlennek tűnik. A Magyarország ellen indított törvényszegés miatti eljárás nem haladt előre, és egy újonnan létrehozott mechanizmus, miszerint az EU-s pénzügyi források a szabályok betartása alapján válnak elérhetővé, nem veszi figyelembe a sajtó szabadságát.

2021 őszén újabb jelentős lépés történt annak érdekében, hogy a hazai telekommunikációs szektorban tovább erősödjön a kormánypártokhoz, illetve személyesen Orbán Viktorhoz közeli oligarchák monopóliuma. Az Antenna Hungária nevű állami cégben, amely a magyarországi digitális földfelszíni televíziós és analóg rádiós műsorterjesztés kizárólagos szolgáltatója, többségi tulajdont szerzett egy, a kormányfő legbelsőbb bizalmi köréhez tartozó oligarcha már korábban hatalmasra nőtt vállalkozása, a 4iG. Az így létrejövő szuperholding a közép-európai régió legnagyobb telekommunikációs cégévé nőheti ki magát, amely ellenőrzése alatt tartja a teljes hazai elektronikus műsorterjesztést.

Az eddig leírtak fényében pedig kiváltképp érthetetlen, hogy bár 2019-ben erre határozott ígéretet tettek a helyhatósági választásokon győztes ellenzéki önkormányzatok vezetői, mégsem történt semmi az elmúlt években annak érdekében, hogy egymással összefogva létrehozzák a szabad városok szabad médiaplatformjait. Valójában az ellenzéki oldalon az egyetlen életképes és előremutató vállalkozást nulla pénzből néhány kreatív magánszemély hozta létre, ez pedig a „Nyomtass te is” civil kezdeményezés, amelynek ma már ezer aktivistája terjeszti a saját maguk által szerkesztett négyoldalas tájékoztatót, és a választásokig ezer kistelepülésre szeretnék eljuttatni a kormánypropagandától független közéleti információkat tartalmazó kiadványt, amelynek nemcsak tájékoztató, hanem közösségteremtő funkciója is van. Mintha az ellenzéki pártok mind a mai napig nem fogták volna fel a tájékoztatás és a közösségteremtés szerepét egy választási győzelemben. Nemcsak a szabad települések médiájának integrációja érdekében nem történtek érdemi lépések, hanem a független médiumokat sem támogatják semmilyen módon, hirdetésekkel sem. Pedig támogató közösségek és média nélkül aligha sikerülhet a győzelem.

Vásárhelyi Mária / es.hu / LXVI. évfolyam, 6. szám, 2022. február 11.