h i r d e t é s

Vasárnapi Tállai

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vasárnapi Tállai

2021. március 28. - 08:24

Vasárnap reggel az adófelajánlás fontosságára hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Tállai András - Forrás: koronavirus.gov.hu

Több tízmilliárd forintos összeget ajánlhat fel idén több mint négy és félmillió adófizető egy százalék formájában a civil szervezeteknek és az egyházi szférának, a felajánlás a járványhelyzetben még fontosabb, mint máskor - mondta Tállai András az MTI-nek.

Az adófelajánlásoknak a koronavírus-válságban megnőtt a jelentőségük, hiszen a járvány a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte. Ezért most azoknak is érdemes rendelkezniük az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Megjegyezte, hogy az adóhivatali adatok szerint javuló tendencia érvényesül, 2020-ban öt százalékkal többen - mintegy 2,2 millióan - rendelkeztek az adójuk egy százalékáról, mint az előző évben.
Tavaly összesen 40,7 milliárd forintról rendelkezhettek volna a magánszemélyek, végül 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek - részletezte Tállai András.

Legtöbben a gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy az állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát - idézte fel az államtitkár.

Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni. A nyilatkozatokat számtalan módon el lehet juttatni az adóhivatalhoz: a legegyszerűbben az e-szja rendszerében néhány kattintással kitöltve, de lehet (a 20EGYSZA) lapon a postán keresztül vagy akár személyesen is. A munkáltatók idén is összegyűjthetik dolgozóik nyilatkozatait; ha a munkavállaló ezt választja, akkor május 10-ig az előírásoknak megfelelő, lezárt borítékot át kell adni a munkáltatónak - emlékeztetett Tállai András. 

A tavaly tett egyházi felajánlások idén is érvényesek - szögezte le az államtitkár. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak - magyarázta. A kiemelt költségvetési előirányzat számára és a civil kedvezményezetteknek viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást - húzta alá, hozzátéve, hogy ebben segít az adóhivatal is, hiszen a honlapján a magánszemélyek megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatják a felajánlott adó egy százalékát.