Nem is róla írunk, hanem a vértaknyokról.

„Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”

Ezt Bayer Zsolt, Orbán miniszterelnök jó barátja, az 5-ös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosa mondta, amikor civilek némán, a munkát nem akadályozva, de azért eléggé demonstratívan tiltakoztak az Igazságügyi Bizottság amúgy nyilvános ülésén. Még azt is mondta az 5-ös számú vértakony, hogy szanaszét kellene verni a pofájukat.

Tiltakozni kellene, felháborodni. De ez már nem elég, mert tiltakoztunk már eleget, és fel vagyunk háborodva, ám nem változott semmi. Hacsak azt nem tekintjük változásnak, hogy Magyarország rosszabb hely lett annál, mint amilyen volt.

A vértaknyok országában élünk.

Orbán miniszterelnök játszotta a hülyét, amikor megkérdezték, és azt hazudta, hogy nem hallott arról, miszerint jó cimborája szanaszét verné magyar állampolgárok pofáját. Majd még hozzátette, hogyha hallott volna erről, akkor sem kommentálná. Halász János, a Fidesz frakciójának szóvivője szerint a Fideszben sokan vannak, akik szeretik Bayert ezért a stílusért.

Nem vagyunk egyformák, van, aki az eperfagyit szereti, van olyan, aki a vértaknyozást.

Normális országban nem lenne ezzel gond, bunkók, tahók mindenütt vannak, legföljebb az a különbség, hogy a miénkénél szerencsésebb helyeken az ilyenektől a politikai elitnek hányingere van, és kiveti őket a soraiból.

Nálunk ez nem így megy. Magyarországon a vértaknyok büszkén hirdethetik, hogy ők mekkora tahók. Hogy verik az asszonyt, lenézik a gyengébbet, nem segítik, hanem üldözik az elesetteket. Rendes magyar embernek mondják magukat, akik mindent a hazáért, a nemzet felemelkedéséért tesznek. Mélyen vallásosak hazudják magukat, miközben a vértaknyos világnézetük köszönő viszonyban sincs a hittel.
Szívesen ájtatoskodnak, és bár az európai értékekről papolnak, ezen valójában azt értik, hogy az Európától kapott értékeket – értsd: uniós támogatásokat – ők és csókosaik zsebre rakják.

Szomorúak vagyunk emiatt, de legalább magunkat ne csapjuk be: Magyarország a vértaknyok országa lett. Ők mondják meg, hogy mi a jó – hogy mi, többiek, akiket megvetnek és lenéznek, mikor vagyunk jó magyarok, jó szülők, jó gyerekek.

Mi, akik undorosunk a vértaknyoktól, és ha tehetnénk, bottal sem piszkálnánk őket, jobb híján ismét kénytelenek vagyunk felháborodni és tiltakozni. Nem tehetünk úgy, mintha az 5-ös számú vértakony nem mondott volna semmit, csak mint mindig, most is büdös volt a szája.

Szerző: Föld S. Péter / gepnarancs.hu