h i r d e t é s

Veszélyben a kormány terve – megakadt a Budapest Bank eladása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Veszélyben a kormány terve – megakadt a Budapest Bank eladása

2016. november 18. - 10:20
0 komment

Csak nem sikerül túladni az állami részesedésen, lehet, hogy kicsúsznak a 2018-as határidőből - írja a Privátbankár.

Forrás: budapestbeacon.com

Még tavaly döntött úgy a kormány az EBRD-vel kötött megállapodás után, hogy három éven belül vállalják a Budapest Bank állami tulajdonrészének eladását, a folyamat elindítását pedig még az idei évre ígérték. A december közeledtével most azonban már úgy tűnik, hogy ez nem valósul meg, több tárgyalás már nem lesz, így könnyen lehet, hogy kicsúsznak a saját három éves keretükből. A Reuters cikke szerint a Budapest Bank elutasította a kommentárt a témával kapcsolatban.

A Budapest Bankot tavaly vásárolta meg az állam 700 millió dollárért (nagyjából 200 milliárd forintért) a GE Capitaltól, azzal az ígérettel, hogy idén megkezdik az értékesítését. Arról azonban továbbra sincs terv, hogy pontosan hogyan adnának túl Magyarország 9. legnagyobb pénzintézetén.

Mi vezetett idáig?

A felvásárlás maga egybevágott az Orbán Viktor hatalomra kerülését követő államosítási hullámmal, amit annak érdekében indítottak még hat évvel ezelőtt, hogy 50 százalék alá nyomják le a külföldi tulajdonosok arányát. A bankszektort érintő intézkedések és a magas bankadó bevezetése azonban letörte a hitelezést, ezért volt szükség tavaly arra, hogy alkut kössenek az EBRD-vel, ahol vállalták, hogy a 2018-as választások előtt túladnak a bankok állami tulajdonrészén – ebből az MKB-t egyébként már sikerült is eladni egy befektetői csoportnak, 134 millió dollárért.

privatbankar.hu