Megrendülten hallgattam minap az MTA elnökével készített interjút, amelyben a világhírű magyar tudós személyes találkozót kért a felcsúti veterán focistától, aki bel- és külmagyarok támogatásával mindenható diktátora az országnak, de nem kapott lehetőséget, hogy személyesen szót emeljen a magyar tudomány szabadságáért. Népünk vezére nem bocsátotta színe elé az ország első tudósát. Ezzel szinte egy időben hozta a közvélemény tudomására a Petőfi Irodalmi Múzeum nemrég kinevezett vezénylő székely csicskása, hogy Orbán Viktor élvezi, ha megsértett, meggyötört alattvalói személyében támadják őt, a mindenható uralkodót. Élvezi az elnyomottak kínjait. Úgy tűnik, hogy a józan ész határához ért az egykori Bibó István kollégiumból indult csapat és a hatalom élvezetében már nem elégszenek meg anyagi javak elvételével és elbirtoklásával. Több kell! Az őrület eljutott arra a fokra, amikor csak pótolhatatlan értékek, szellemi kincsek elpusztításával tudják kielégíteni a hübrisz és az istenítés okozta fékezhetetlen éhségüket. A városnak égni kell!

Pusztító akarat

Az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK), a nemzeti emlékezet legfőbb centruma lett a soros. Élvezni akarja a diktátor, hogy bamba magyarok csak nézik a pusztítását. Egykor volt könyvtárosként, aki nem csak olvasóként, de szakmai tapasztalatcseréken is megfordult az OSZK-ban, a szakma szentélyében, csak megerősíteni tudom Bacsó Péter véleményét. Az intézményből kiszorított szakember, akinek a felmenői Auschwitzben pusztultak el, felszólítja és figyelmezteti a diktátort: el a kezekkel a könyvtártól, mert a készülő merénylet hazaárulás, a nemzeti kultúra tönkretételét jelenti, ilyet még a nácik sem csináltak. Indulata és szakszerű tényfeltárása, amelyben számba veszi a várható pusztítást, világosan megmutatja (főkét melldöngető nacionalistáknak), hogy a magyar kultúra védelmében a sokat átkozott liberálisok nem ismernek megalkuvást. Példát adnak bátorságból, különös tekintettel arra is, hogy a nemzeti értékek pusztítói éppenséggel azok a díszmagyarok, akik valójában bármit képesek lerombolni, ami az útjukban áll. Már csak élvezetből is.

Tudni kell, hogy a könyvtárak hálózatban működnek és a hálózati központ kiesésével, megbénulásával minden téren erőteljesen visszaesik a szolgáltatások színvonala, amit megéreznek a kutatók, a tanintézetek és minden olvasó le egészen a falusi könyvtárakig. Az MTA és az OSZK fölforgatása beláthatatlan károkkal jár. Közvetve igen károsan befolyásolja az ország versenyképességét is. Miközben tudásalapú társadalmak lesznek sikeresek a jövőben, a tudomány és a kultúra területén a NER sokkal nagyobb károkat okoz az országnak, mint amekkorát az úgynevezett szocialista kulturális forradalom idején a Rákosi-rendszer okozott.

Széchenyit jótékonykodó főúrnak szokták bemutatni, de valójában vállalkozó volt, aki tudta, hogy magyar nyelv és tudomány nélkül nem lesz magyar piac. Széchenyi az Akadémia megalapításával a tudásiparba – ahogy ma mondjuk - fektette be a pénzét. Mellette Batthyány Fülöp és a testvére 50+10 ezer forintot ajánlottak fel, szintén érdekeltek voltak a piac fejlődésében. De polgárok is adtak több ezer forintot. A mai úgynevezett "nemzeti tőkéseket" éppen az a beállítottság leplezi le, hogy nem érdekli őket a piac, mivel nem a piac milyensége, működése határozza meg a vagyonosodásukat. Eufémizmus Mészárost és társait tőkésnek nevezni, nemzeti tőkésnek aposztrofálni pedig maga a teljes képtelenség. Hiszen mára világossá vált, hogy a "nemzeti tőkéseket" zavarja a tudomány és a kultúra. A tudósok és a művészek képesek ugyanis felvilágosítani és fellázítani az alattvalókat, miáltal megzavarják a gazdasági tevékenységnek látszó elsajátítást (lopást). Magyarország az új barbárság felé vette az irányt.

A vezér támaszai

A NER gazdasági dimenziója az eltitkolt információk és sajátos mássága miatt nehezen látható át és értelmezhető. A politika létrehozott az elmúlt években egy szövevényes kapcsolatokkal átszőtt gazdasági szituációt, amelyben keverednek és cserélődnek a tulajdonosok. Gyakorlatilag nincsenek beazonosítható üzleti koncepciók, zavaros kapcsolat van az árbevételek és az adózott eredmények között és nehezen értelmezhetők a profitok. Egyszerűbben szólva a politika által teremtett üzleti szereplők környékén nagy a káosz. A gazdasági szakértők csak abban biztosak, hogy ezt nem lehet hosszabb távon fenntartani és működtetni. Most kegyelmi állapotban vagyunk, amely az EU forrásoknak és a kivándorlók hazautalásainak, illetve a kedvező nemzetközi folyamatoknak köszönhető. De azért a viharfelhők gyülekeznek.

Egyes vizsgálatok kimutatták, különböző szerzők pedig felfedezték, hogy a rendszertől függő "nemzeti tőkések" támogatják a rendszert, a diktatúrás jellegével együtt. Ennél azonban többet kellene tudni, ha a Vezér által kialakított gazdasági elit szerepét meg akarjuk érteni a politikai rendszer fenntartásában. Tőkeellátás és piaci helyzet szempontjából a magyar gazdaság három területe érdemel figyelmet: 1) a politikai tőkések 2) a nálunk működő multik 3) a piaci alapon működő hazai társaságok. Az első csoport nem teljesen homogén képződmény, az ide tartozó társaságok fő kérdése, hogy idővel képessé váljanak megélni a piacon és túléljék a NER bukását, átmentsék magukat az Orbán utáni világba. A rendszerhez lojális közgazdászok szerint "ez a kormány lényegesen többet adott a magyar vállalkozásoknak, mint a szocialista kormány előtte". Ez nagyjából igaz, csak arról feledkeznek meg, hogy a szocialisták alatt lényegesen kisebb volt a brüsszeli torta.

A politikai viták és harcok lényege Kelet-Európában az EU-csatlakozás óta, hogy ki ossza a brüsszeli tortát. Az EU források újraosztása az a sarkalatos pont a térségben, ami meghatározza a hatalom jellegét és deformálja a demokráciát. Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor minden törekvésének summája, a sokat hangoztatott szuverenitás lényege, hogy személyes jogot formál a torta felosztására. Növekvő források mellett is nehezen viselhető el egy ilyen helyzet, de az biztos, hogy ha csökkenek a források, a NER bárói között számos belső feszültség kerül felszínre. Az is feltételezhető, hogy ezeknek a feszültségeknek a kezelésére Orbán további forrásokat von ki a kulturális-, szociális és egészségügy szférából. Újabb sérelmeket okozva a társadalom egyes csoportjainak. De mint arra máshol utaltam, a Vezér tettei egyre kevésbé racionálisak, miután csak előre menekülhet.

A NER bárói és a piacról élő gazdasági szereplők közötti érdekellentétek is politikai dimenzióba kerülnek az EU-támogatások csökkenésével. Az ellenzék adott esetben a valós piaci szereplők támogatására akkor számíthat, ha világos alternatívát kínál a tisztességes piaci magatartás, a gazdasági morál, az érdekképviselet erősítése, illetve az állami protekcionizmus visszafogása terén. Az ellenzék hitelessége azon áll vagy bukik, hogy képesek lesznek-e elhitetni, hogy nem Orbán és a NER köpönyegét kívánják magukra ölteni és nem a kassza kulcsát akarják csak magukhoz venni.

Feudális és kommunisztikus viszonyok között nem működhet piacgazdaság. A mai helyzet egy köztes állapot a tervgazdaság és a piacgazdaság között, valójában neve sincs. Félperifériás helyzetről beszélnek szakértők, de ez alig mond valamit azokról a viszonyokról, amely Mészáros és társai körében tapasztalható. Egy régebbi cikkben Lewis H. Morgan nyomán posztállami kísérletnek, "történeti határon" létrejött félállami helyzetnek írtam le az EU keretei között működő nemzetállamot. (Hadviselő demokrácia. Népszava, 2014.03.01.) A 'félállam' a NER keretében megteremtette a félpiaci gazdaságot. A félpiaci helyzet alapján lehet talán megérteni azokat a gazdasági eseményeket, amelyek során elolvadt és felszívódott a brókerházak vagyona, új kezekbe kerültek Spéder, Simicska és mások kezén egykor volt termelési tényezők, egy alapítványnak ajándékoztak 476 médiumot, ingatlan portfóliót épített az MNB, állami pénzekkel üzletelnek politikusok családtagjai, stb. Ilyen történetek valódi piacgazdaságban így nem történhetnek meg. Mármint következmények nélkül. Mégis együtt él a társadalom ezzel a helyzettel és bizonyos fokig elviselik a gazdasági szereplők is. Itt bizony gazdasági tevékenységnek álcázott eljárások keretében brüsszeli támogatások és magyar költségvetési források elsajátítása történik - túlárazás, csalás, lopás révén. Különös vakság kell ahhoz, hogy valaki egyes társaságok eredményeit olvasva ne vegye észre az irracionális gazdálkodási elemeket. Patyomkin gazdasági szereplői virulnak.

Károk a gazdaságon kívül

Az a gazdaságpolitika, amit Orbán és Matolcsy 2010. óta kialakított, több kérdést vet fel, mint amennyit a sűrűn változó jogszabályokban elrendeztek. Megválaszolatlan, hogy milyen nagyra nőhet a kisgömböc, mekkora legyen a nemzeti tőkés, meddig terjedhet az állam adakozó szerepvállalása? Mitől magyar a magyar gazdaság és mitől magyar a tőkés? Nem hallgatható el az sem, hogy egyes tőkések politikai besorolása igen problematikus. Csányi Sándor, Széles Gábor és több régi motoros mindig szoros kapcsolatban voltak a regnáló kormányokkal. A mai állapotból nem lehet visszavetíteni a politikai elkötelezettséget, nem is szólva arról, hogy a magyar vállalkozók többsége mindig több vasat tartott a tűzben és nem csak a nagypolitika, de önkormányzati szinten is. Ha holnap baloldali kormány alakulna, sokan tülekednének a baloldalon, ahogy 2002-ben is történt.

A politika szerepe a gazdaságban sok változáson ment át az elmúlt három évtized alatt. A politika segítségével megszerezhető gazdasági előny mást jelentett a privatizációs időszakban, a nagyarányú külföldi tőkebeáramlás idején, az EU csatlakozás folyamatában és mást a brüsszeli pénzcsapok megnyílása után. Más dimenzióban pedig különbözött a pártok szerepe a torta felosztásában a köztársasági 70-30% idején és ma, a NER keretében. Mindebből ma az a fontos, hogy a centralizált államhatalom erősen korlátozza a piaci mechanizmusokat, a gazdasági versenyt, politikai lojalitás alapján protekcionista, növeli a befektetések kockázatát, a profit kimentésére és kimenekítésére ösztönöz. A járulékos veszteségek közé tartozik, hogy a nemzeti tőkének adott előnyök, támogatások miatt számos kártérítési per zajlik, amivel nem dicsekszik a kormány. (Oszt' jó napot!) A miniszterelnök veje esetében az OLAF által leleplezett csalást végül a költségvetés állta.

A legnagyobb hátránya ennek a gazdaságpolitikának és gazdaság mechanizmusnak, ami a gazdaságon kívül keletkezik és nem számítják fel: lepusztítja a társadalmat (lásd egészségügy és oktatás, tudomány) és károkat okoz a természetben, az épített környezetben. Társadalmi téren növeli az egyenlőtlenségeket, esélytelenné tesz nagy társadalmi csoportokat és fokozza a társadalmi igazságtalanságokból fakadó feszültségeket. És még akkor nem is beszéltünk a legkomolyabb gazdasági tényező, a hazai munkaerő leamortizálásáról. A nemzeti tőke térnyerésének ugyanis egyik legnagyobb vesztese a nemzeti munka. Az 2012. évi megszorító munkaügyi szabályozás után a NER eljutott a rabszolgatörvény időszakába, amikor már csak egyet tehet a dolgozó ember, a magyar tőke elől külföldre menekül. Ez történik most. Kormányunk és elkötelezett híveinek nagyobb dicsőségére.

Gazdagodjon a klientúra!?

Magukat nacionalistának tekintő polgárok jobbnak tartják, ha Mészáros és más nemzeti tőkések gazdagodnak, mert a vagyonuk itt marad az országban. Első blikkre nincs is semmi baj ezzel a véleménnyel, de azért elgondolkodtam azon, hogy honfitársaim kiugró vagyonosodása miért jó nekem vagy másnak.

1) Elemi tény, hogy Mészáros és más Fidesz-közeli vállalkozók nem valós igények, szükségletek kielégítésével (értsd: piaci alapon) gyarapítja a vagyonát, hanem a politika direkt vagy közvetett támogatásával. A "nemzeti tőkések" rendszeres és nagyarányú támogatása állami beavatkozást jelent az adott szektorban, amely torzítja a piacot, eltéríti az árakat, manipulálja a kereslet és kínálat egyensúlyát. Gátolja más vállalkozások piacra lépését és működését.

2) A Fidesz-közeli társaságok protekcionista támogatása, hatósági felügyeletének elégtelensége nem segíti elő az áruk és szolgáltatások minőségének a javulását. Akkor is károsodnak a fogyasztók, ha a kormány egy kedvezményezett kör előtt – miként a trafikok esetében történt - letakarítja a pályát és monopolhelyzetben diktálja az árakat.

3) Az elmúlt hetek tudósításai arról szóltak, hogy Mészáros és társai kiveszik a nyereséget a cégeikből és nem forgatják vissza. Arra utalnak bizonyos jelek, hogy a profit egy része külföldön landol, emigrál a magyarok munkája révén szerzett haszon. Ami azért is fájó, mert egyes híradások szerint munkavállalóként sem tűnik előnyösnek Mészáros és társai cégeinél dolgozni az alacsony bérek miatt. Viszont semmi hír nincs a munkaügyi hatóságok ottani ellenőrzéséről vagy érdekvédők működéséről.

4) A tőzsdén bárki befektethet Mészáros cégeibe, megvásárolhatja a társaságok részvényeit. Nagy kérdés, hogy ki nyer és veszít a végén? A sokat kárhoztatott spekuláció is adott körben a vagyonszerzés eszköze lett az államosított és kamufelügyelettel működő tőzsdén. A közgazdaságtan egyelőre nem tud mit kezdeni Mészáros, a miniszterelnök veje és mások gyors ütemű és nagy mértékű vagyonosodásával. Nagy rejtély, hogy mi lesz a nemzeti tőkésekkel, ha megszűnik a politikai hátszél? Egyáltalán lehet-e nemzetgazdaságot politikai privilégiumokra építeni? Túlélheti-e Mészáros és a többi nemzeti tőkés Orbánt? Kurzusgazdasággal fenntartható-e az ország fejlődése?

5) Végeredményben Mészáros és a hasonszőrűek nem tekinthetők a szó valódi értelmében tőkésnek, mivel az általuk végzett gazdasági tevékenységből hiányzik az okszerűség. A tőke megtérülésénél és a profitnál fontosabb az állam által biztosított eszközök magánvagyonná alakítása. Az üzemi tevékenység elsődleges célja a közpénzek magántőkévé konvertálása. Járulékos veszteséget jelent az a jövedelemhányad, amit a nemzeti tőkés társaságokat működtető menedzserek kilopnak a gázszerelő és társai feneke alól. Persze jut is, marad is, amikor tolvajoktól lopnak.

Szellemi tőke kisajátítása

Jellemzője a NER-nek, hogy minden téren csökkenti a transzparenciát, titkolja és esetenként manipulálja a közadatokat, akadályozza a kialakult helyzet tudományos jellegű feltárását. A mai viszonyok egyébként nem szemből, hanem oldalnézetből látszanak jól, ahogy az Akadémiát ért támadás elől külföldre költöző Takács Károly kutatóval készített interjú (Index, 2019.06.14.) mutatja. A magyar tudománnyal harcban álló Vezér elől menekülő magyar tudós minden mellébeszélés nélkül kimondja, hogy a Kormánnyal folytatott tárgyalások, egyezkedések során az Akadémia lényegében nem ért el semmit. A kompromisszumra való készség hiányzott a kormány forgatókönyvéből. Az MTA elleni támadásba egyébként nem nehéz belelátni egy politikai eszközökkel végrehajtott kisajátítási kísérletet. A politika a nemzeti alapon megteremtett tudományos kapacitásokat, szellemi javakat megpróbálja becsatornázni, beterelni a nemzeti tőkések vállalkozásaiba. Lényegében ki akarják lopni az Akadémia alól a felhalmozott szellemi tőkét és egy szűk elit javára akarják hasznosítani. Erről szól az alapkutatások erőltetett és irányított jellegű innovációs célú hasznosítása.

Vezérünk harcba áll és jaj a legyőzötteknek.