Villámcsődület a szabad bulizásért és jótékonykodásért
Az ellehetetlenített DiákFeszt mellett, és egyben a szabad gyülekezésért és jótékonykodásért Villámcsődületet tartanak szeptember 1-jén 17 órakor a budapesti Hősök terén, amelyen felszólal többek között Hajós András is.
A szeptember 1-3. között tartandó DiákFeszt jótékonysági fesztivál július elején a Margitszigetre lett bejelentve és engedélyezve, majd másfél hónappal később, augusztus végén egy utólag megkezdett, kiemelt nemzetgazdasági beruházás (közműcsere) miatt az önkormányzat nyomására a rendőrség teljesen jogellenes módon, érdemi magyarázat nélkül utólag megtiltotta a rendezvény megtartását, a szervezők viszont felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a bíróságra, amelynek ma délutánig kell ítéletet hoznia.