Vlagyimir Putyin magyarországi látogatása! – ÖSSZEFOGLALÓ
Önhibánkon kívül több milliárdos kárunk keletkezett abból, hogy erős oroszellenes hangulat kezdett el kialakulni nyugaton - mondta a magyar miniszterelnök a Vlagyimir Putyin elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A magyar kormányfő az orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, mint fogalmazott, Európa nyugati felén erőteljes orosz ellenes politika vált divatossá.
Utalva az Oroszországgal szembeni embargóra, közölte: az mindkét országnak komoly veszteséget okozott, Magyarországnak 6,5 milliárd dollárnyi kára keletkezett.
Hangsúlyozta, hogy a nem gazdasági jellegű problémák nem kezelhetők gazdasági úton, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére.
Magyar vízipari cégek is lehetőséget kapnak
Orbán Viktor bejelentette, hogy a magyar mezőgazdasági cégek beruházásai után a magyar vízipar is fejlesztési lehetőségekhez jut Oroszországban, amennyiben állja a versenyt.
A kormányfő a közös sajtótájékoztatón ezt áttörésnek ítélte a külkereskedelem szempontjából. Orbán Viktor úgy fogalmazott, “az elmúlt évek kockázatot is vállaló, odaadó munkájának eredményeképpen az orosz-magyar kapcsolatokból mindent megmentettünk és megvédtünk, ami lehetséges volt, és jó kiindulópontot foglaltunk el ahhoz, hogy amikor a világ visszatér az együttműködés logikájához”, akkor a magyar gazdaság jó pozícióból induljon el az orosz piacokon.
Hangsúlyozta, hogy a nem gazdasági jellegű problémák nem kezelhetők gazdasági úton, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére.
Tárgyalások kezdődnek a 2021 utáni gázszállításról
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy megkezdődnek a tárgyalások a 2021 utáni, Oroszországból Magyarországra irányuló gázszállításról a két ország között.
A kormányfő a paksi atomerőmű bővítéséről elmondta: a két ország közötti nukleáris együttműködés akadályainak nagy részét sikerült elhárítani. Hangot adott azon meggyőződésének, hogy a megállapodások megfelelnek az Európai Unió elvárásainak, amely a fennmaradt egyetlen nyitott kérdésről hamarosan döntést hoz. Az idén már a paksi bővítés előkészítő munkálatai is megkezdődhetnek, jövőre pedig a tényleges kivitelezés is elindulhat – tette hozzá.
Putyin: nagy figyelmet kapott a tárgyalásokon a paksi bővítés
Nagy figyelmet kapott Vlagyimir Putyin az orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök budapesti tárgyalásain a paksi atomerőmű két új blokkal való bővítése – erről maga az orosz elnök beszélt a találkozót követően az M1 aktuális csatornán közvetített sajtótájékoztatón.
Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a gazdasági együttműködés elsődleges figyelmet kapott a megbeszéléseken, és nagy figyelmet szenteltek a két új paksi atomerőmű-blokk építésének. A 12 milliárd euró értékű beruházás tízezer új munkahelyet teremt – mondta az orosz elnök.
Beszélt arról is, hogy a megbeszéléseken kidolgozták a kölcsönös áruforgalom és a befektetések erősítésének lehetőségeit is.
„Reméljük, hogy hamarosan jó orosz – európai együttműködést köszönthetünk; nehéz úgy sikeresnek elképzelni Magyarországot, hogy a világgazdaság fajsúlyos szereplőjével nem alakít ki nyílt, erőteljes gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat” – hangsúlyozta.
A kulturális együttműködéssel kapcsolatban elmondta, ösztöndíjakat ítéltek egymás diákjai számára, valamint a magyar kormány döntött a hazánk területén lévő orosz-ortodox templomok felújításáról.
Az együttműködés egyik legfontosabb eredménye, hogy az elmúlt két évben magyar élelmiszeripari beruházások történhettek meg Oroszországban. Ennek folytatása mellett a mai tárgyaláson megállapodtak abban, hogy a magyar vízipari komplexum is beruházási és fejlesztési lehetőségekhez jut, ami áttörés a magyar külkereskedelem szempontjából – hangsúlyozta.
Magyarország jó pozícióban lesz az orosz piacokon – összegezte a magyar miniszterelnök.
CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László