Völnert Széchenyi vezérli
Az értünk, Komárom-Esztergom megyeiekért dolgozó Fidesz-KDNP-s képviselő három kampány-bekezdéssel és egy Széchenyi-idézettel igyekszik bemutatkozni.
Furcsa Dr. Völner Pál neve alatt Esztergomot látni.
Völner valamiért úgy gondolja, elég, ha a választásra jogosultakat köszönti weboldalán. Azonnal ellentmondásba keveredik magával, amikor azt írja:
"A közélet és a közösség iránti elhivatottság fontosságát bencés diákként tanultam meg. Önkormányzati, majd országgyűlési képviselőként és államtitkárként 1998 óta szolgálom a megye lakóit."
A bencés diákként tanultakat feladta, válaszra sem méltatja az embereket, kivéve a NER-hívőket és a bizonyíthatóan Fidesz-szavazókat.
"Az elmúlt négy évben javítottuk a közúti közlekedést, megkezdődött az Esztergom–Budapest-vasútvonal rekonstrukciója, munkahelyeket teremtettünk, beruházásokat vonzottunk a térségbe. A Vaszary Kolos Kórházban jelentős fejlesztések valósultak meg."
Rosszul emlékszik Völner Pál, ugyanis a vasútvonal felújítása évekkel korábban kezdődőtt, 2012. május 17. Azon a napon, még infrastruktúráért felelős államtitkárként átadta a munkaterületet és most 2017. szeptember 23. van.
"A jövőben kiemelt fontosságúnak tartom a vasút-rekonstrukció befejezését, az Esztergom–M1 autópálya közötti közúti kapcsolat megteremtését, a Duna árvízvédelmi gátrendszerének megépítését."
Közel 100ezer ember szeretné tudni a vasútvonal átadásának pontos határidejét.
Egy 2016 nyarán elfogadott kormányhatározatban 2022-ig bevállalta, a lista 29-ik helyén várakozó, 102. sz. út Esztergom – M1 közötti szakaszának fejlesztését. Ismerve a vasútvonal rekunstrukciójának idejét, reálisabb volna a 2025 vagy 2030.
Széchenyi-vezérelte párhuzamként megjelenik a Duna. Amíg Széchenyi szabályozta a folyót, Dr. Völner egy legkevesebb 60(!) éve elhanyagolt esztergomi árvízvédelem megépítésére tett ígéretet.
"Munkámban gróf Széchenyi István mottója vezérel: "Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!""
Szép gondolat, Gróf Széchenyi István válogatott munkái, Végszó, 163. oldal, utolsó mondat.