h i r d e t é s

Volt egyházi vezetők felelhetnek gyermekek megerőszakolásáért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Volt egyházi vezetők felelhetnek gyermekek megerőszakolásáért

2020. október 13. - 14:57

 

Kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés miatt kezdődött per a vatikáni bíróságon.

A kép illusztráció! - Forrás: Patch

Egy jelenlegi papnak, Gabriele Martinelli egykori szeminaristának, valamint Enrico Radice atyának, volt rektornak kellett hétfőn megjelennie vádlottként a vatikáni bíróságon. A megkezdődött per első tárgyalásán a Vatikánváros területén található gyermekkollégiumban történt szexuális visszaélések ügyét tárgyalták, zárt ajtók mögött.

Ez az első alkalom, hogy a gyermekekkel szemben elkövetett visszaélés a Vatikán területén történt. Rendkívülinek számít, hogy a papokat érintő ügyet nem a hittani kongregáció, hanem a vatikáni bíróság tárgyalja.

A pápai állam ügyészsége 2019-ben indított vizsgálatot a többek között az olasz sajtóban megjelent vádak alapján. Gabriele Martinellit kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, a tizenkét éven át rektor Radice atyát pedig az ügyek elhallgatásával.

A Szent Péter-bazilika ministránsai

A visszaélések a Szent X. Piusz pápáról elnevezett, úgynevezett élőszemináriumban történtek. Az intézmény 1965 óta a Vatikán területén működik, nem messze a Ferenc pápa lakhelyeként ismert Szent Márta háztól.

A kollégiumot felső tagozatos általános iskolás és gimnazista fiúgyerekek számára hozták létre, akik papi szolgálatra készülnek.  A kollégium tagjai szoktak ministrálni például a Szent Péter-bazilikában bemutatott miséken.

A vizsgált ügyek 2012 előtt történtek, amikor a most harminc éves Gabriele Martinelli az intézetben élt, először gyermekként, később szeminaristaként. Pappá 2017-ben szentelték fel.

Az áldozatok tanúvallomása szerint a pap már intézeti gyerekként is szexuálisan visszaélt a kisebbekkel. Az intézet három egykori lakója is tanúvallomást tett a vádlottal szemben, közöttük egy lengyel fiú, aki 2009 és 2014 között élt a kollégiumban. (MTI) / nepszava.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s