h i r d e t é s

Zsebükben érezhetik a pluszpénzt a polgármesterek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Zsebükben érezhetik a pluszpénzt a polgármesterek

2016. december 12. - 13:56
0 komment

Kedden szinte biztosan elfogadja a parlament a fizetések új szabályairól szóló javaslatot - írja az MNO.hu.

A kép illusztráció! - Forrás: MNO.hu

Szinte teljes a konszenzus a pártok között, így kedden vélhetően gond nélkül elfogadhatja az Országgyűlés azt a kétharmados törvénymódosítást, amely megemelné a polgármesterek fizetését. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője lapunknak a parlamentben azt mondta, hogy mivel a fő kérdésekben egyetértés van, nem számolnak azzal, hogy a javaslat ne menne át. A parlament egyébként ma 161 igen szavazattal, vagyis a kormánypártok mellett a Jobbik, az MSZP és az LMP támogatásával járultak hozzá a házszabálytól eltéréshez, hogy a javaslatról már kedden megtarthassák a zárószavazást.

A polgármesterek javadalmazásának új rendszere a tervek szerint január 1-én lépne életbe. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten arról beszélt: a kormány azt szeretné, ha nemcsak a kistelepülések vezetőinek, hanem minden polgármesternek emelnék a bérét. A tervek szerint a főpolgármester miniszteri fizetést, a megyei jogú városok és a kerületi polgármesterek államtitkári fizetést kapnának, és minden más települési vezető bérét ennek egy adott százalékában határoznák meg. (Az államtitkári fizetés jelenleg 997 200 forint). A törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy „a megyei jogú város polgármestere, a fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere megbízatásának időtartamára havonta illetményre jogosult, amelynek összege megegyezik az államtitkárnak a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben meghatározott alapilletményéből, illetménykiegészítéséből és vezetői illetménypótlékából álló illetményének összegével”.

Az 500 fő alatti településeken ennek az összegnek a 20 százalékát kaphatják a polgármesterek, ami majdnem 200 ezer forintot jelent. Ezután az arány sávosan emelkedik, a 30 ezer fő feletti település vezetője például már 80 százalékra jogosult.

Ha egy kistelepülés nem tudja kifizetni a polgármestere bérét, akkor a Belügyminisztériumtól megkapnák az összeget, ahol viszont van rá lehetőség, ott az adóbevételekből biztosítanák. A javaslatban szerepel egyébként az is, hogy a 3000 fő feletti település főállású polgármestere – a tudományos, oktatói, művészeti tevékenység kivételével – egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat, és nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja.

A kistelepülések polgármestereinek fizetését egyébként 2014-ben csökkentették, arra hivatkozva, hogy a helyhatóságoktól több feladat az államhoz került, így a polgármestereknek is kevesebb a dolguk. Emiatt elsősorban a kistelepülések vezetőinek fizetése csökkent jelentősen, ami több helyen elégedetlenséget váltott ki. A javaslat most a változtatás szükségességét részben azzal indokolja, hogy bár a feladatok egy része átkerült a járási hivatalokhoz és a kormányhivatalokhoz, ám ezzel egy időben „a különböző típusú önkormányzatoknál jelentkeztek új feladatok”, és „az önkormányzati feladatellátást irányító polgármestereknek is differenciáltabb lett a tevékenysége”, ezért szükségessé vált a megváltozott feladatellátásukhoz igazítani díjazásukat.

Szerző: Markotay Csaba / mno.hu