h i r d e t é s

377 pálinka kelt versenyre Esztergomban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

377 pálinka kelt versenyre Esztergomban

2017. május 30. - 12:03

Országos pálinkakóstolásra gyülekeztek május 29-én az esztergomi vár nagytermében a minősítést szervező minisztériumok és a programhoz csatlakozó szakmai szervezetek.

A 2014-ben a Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett Nemzeti Pálinka Kiválóság-programban gyümölcspálinkák és törkölypálinkák versengenek.

A négy éve indult versenyben minden esztendőben résztvevő pálinkafőzők mintáit a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságnál tartott elődöntőkben vesznek részt az egész országból, majd az ezeken a minősítéseken túljutott legjobbak kerülnek be a döntőbe. A végső megmérettetésnek idén Esztergom, s azon belül is az esztergomi vár adott otthont. A patinás helyszínen a Pálinka Nemzeti Tanács, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium, mint fő szervezők várták a döntőbe jutott pálinkákat. A rangos eseményt sokan támogatták, Esztergom, a Hungarikum intézménye, a NAV, a Magyar Nemzeti Múzeum és a NÉBIH mellett ugyancsak szponzorálta az eseményt többek között a Pálinkafőzők Országos Egyesülete, a Pálinka Céh, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Portobello Hotel.

Romanek Etelka polgármester köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy miként egy jó pálinkában benne van a tudás, a tisztelet és hagyomány, mely a hungarikumok sorába emelte a gyümölcskertek üvegbe zárt aromáját, úgy, a mindennapi élet döntéseiben is benne kell legyen őseink összes tapasztalata, hagyománya.

Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára beszédében Romanek Etelka polgármesternek megköszönte, hogy a 2017. évi Pálinka Országkóstoló egy olyan nagymúltú helyszínen történhet meg, mint a több, mint ezeréves Esztergom. Az államtitkár elmondta, hogy a benevezett 377 pálinka versenyének eredményét a Parlamentben hirdetik ki június 20-án, Fazekas Sándor miniszter részvételével. A legjobb nektárokról könyvben is megemlékeznek, a Magyar Pálinkakiválóságok című kötetet a 78. Mezőgazdasági és Élelmezési Kiállítás és Vásár rendezvényén mutatják majd be a közönségnek, mondta Gulyás Andrea.

(Városházi információ)