h i r d e t é s

7 milliárdért vették, most árulják

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

7 milliárdért vették, most árulják

2017. április 03. - 08:38

Már ingatlanos oldalakon hirdetik a Széll Kálmán téri Postapalota irodáit - írja az Index.

Fotó: Magyar Építők

Az 1925-ben épült Postapalota a Széll Kálmán tér ikonikus épülete, mely az elmúlt években nem éppen építészeti értéke miatt szerepelt folyamatosan a sajtóban. 2008-ben eladtuk ugyanis a Wingnek, hogy luxusszállót építsenek belőle. A négymilliárdos vételárat utólag nagyon nyomottnak ítélte az állam, úgyhogy nyomozások is indultak az ügyben. Aztán miután éveken át romlott az üres épület állapota, tavaly mégis inkább visszavásároltuk hétmilliárdért.

Szóval a számok tükrében nem egy sikersztori.

Viszont a látványterveken kifejezetten jól néz ki a 2018 végén Buda Palota néven megnyíló irodaház, amelynek az irodáit már hirdetni is kezdték. Az például egészen klassz, hogy a mélygarázs lejárata ott lesz, ahol az archív fényképek szerint is egy garázs volt. (Vajon a pompás Garage felirat is ott volt egykor?) A látványtervekért meg külön piros pont, nagyon frankó, hogy metszeti képet is feltoltak, ami azért nem oylan gyakori egy ingatlanprojektnél.

Még több részlet és látványterv a hirdetésben.