h i r d e t é s

A háztáji marihuánára esküdött a dömösi kiskertész

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A háztáji marihuánára esküdött a dömösi kiskertész

2014. április 30. - 14:39
0 komment

Kiskertet találtak egy dömösi kisházban az esztergomi rendőrök. És vajon mi termett a kiskertben?

A dömösi körzeti megbízott fogta el a 29 éves K. Ferencet tavaly október 30-án, miután megtudta, a férfi marihuánát termeszt háza egyik szobájában. A gyanúsítottnál tartott házkutatáson a rendőrök megtalálták a beltéri füves kertet. A cserepekben már nem volt növény, azt K. Ferenc leszüretelte és zsákba tette. A "szárítóhelyiségben" is lógott két száraz növény, melyek még feldolgozásra vártak. Ezeket mind lefoglalták a nyomozók.

A férfit a rendőrök előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Gyanúsítotti kihallgatásán K. Ferenc elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy 10 éve fogyasztó, elfogása napján is szívott az általa termesztett fűből sodort cigarettából. A 29 éves gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A rendőrség az ügyben a büntetőeljárást befejezte és április 28-án vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

kemma.hu

{flike}

{jcomments on}