Nem telt bele egy nap, és a horvát hírlapokhoz is eljutottak a képek, amiket a Nyugati Fény olvasója bocsátott rendelkezésre. Ahogy az előrelátható volt, az ügyből botrány lett és még konzervatív, volt horvát kormányfő, Jadranka Kosor is „borzalmas” jelzővel kommentálta az esetet, aminek külön pikantériája, hogy az egyébként a turizmus területén garázdálkodó Orbán lány volt az elkövető.

Az Azonnali.hu szerint a liberális Jutarnji List napilap is részletesen számol be a pelenkaügyről a szerdai nyomtatott kiadásában, leközölve a megjelent fotókat. Sőt, a horvát napilap kérdéseivel Orbán Viktor hivatalához fordult, bár az nem derült ki, hogy pontosan melyik kommunikációért felelős szervhez vagy személyhez. Magyarázatot vártak, de a magyar kormányfő részéről lapzártáig nem érkezett válasz – írják. /hvg/

Ebben nincs semmi meglepő, ha Orbán Viktor a strómanjaival közeli cimboráival kapcsolatban felmerülő botrányok esetében sem hajlandó nyilatkozni, ugyan miért tenné ezt egy közvetlen rokona viselt dolgait illetően? Az már egy másikkérdés, hogy mivel nem Magyarország határain belül történt az eset, ezt semmiképp nem tudja olyan könnyen elsikálni, mint ahogy az ELIOS-ügyet igyekszik.

És bár minden jel arra utal, hogy a miniszterelnök baszik válaszolni nem siet elsimítani a diplomáciai konfliktussal felérő ügyet, aligha lehet kétségünk afelől, hogy az ügynek lesznek nem kívánt következményei.

Külön bónusz, hogy a hírt nemcsak a magyar és a horvát sajtó hozta le.

Az országimázs biztosan épül, hiszen a minősíthetetlenül viselkedő kormányfői rokonról szóló hírt lehozták nemcsak a horvát, hanem a szerb és bosnyák sajtóban is.

Ismerve Orbánt, ezt a balhét is a magyar birakanéppel viteti el. És ezzel nyer új értelmet Illyés Gyula önmagunkról megfogalmazott gondolata:

Hírünk a világban riasztó, alig más, mint az „et saggitis hungarorum...” (A sagittis Hungarorum libera nos, Domine" „a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket – a szerk.) idején, ezzel számot kell vetnünk. Végzetes bűn volna tovább is áltatni magunk. Számot kell vetnünk azzal, hogy mikor ezeréves múltunkat emlegetjük, a külföld ajkán elnéző mosoly jelenik meg: melyik nép nem ezeréves? S mi érdem van abban? S általában a múlt ilyen emlegetése! Alig különbözik ez attól, mint mikor az egyén úton-útfélen őseivel kérkedik, pár száz éves nemességével van nagyra. Szomszédaink felé vágunk vissza vele? Tájékozatlanságunk e téren is végzetes.

/Illyés Gyula – Hírünk a világban/