A katolikus egyház azért nem tudta teljesíteni felebaráti kötelességét, mert nem tudott elszakadni a történelem folyamán felgyülemlett zsidóellenes magatartásától. Adolf Hitler azt állította, csupán csak azt teszi, amit az egyház már 1500 esztendeje tesz. Később, amikor, már hajlott volna a segítségre, nem merte megtenni, mert akkor el kellett volna ítélnie a többi embercsoportok (bolsevikok, cigányok stb.) elleni írtóhadjáratokat is. - 1922-ben lépett a vatikáni trónra XI. Pius pápa, aki a „rendíthetetlen hit” („fides intrepida”) jellemzést kapta. Pius tizenhét évig tartó uralkodása alatt konkordátumot kötött Benito Mussolinivel és Adolf Hitlerrel, amivel a katolikus egyház helyzetét igyekezett megerősíteni. XI. Piust az 1939-ben XII. Pius néven trónra lép Eugento Pacelli bíboros követte, akire az „angyali pásztor” („pastor angelicus”) jellemzés vonatkozik. XII. Piust második világháborús hallgatása miatt sokan bírálják, katolikus méltatói szerint azonban kiemelkedő spirituális képességeiért és diplomáciai teljesítményéért érdemes lehet az „angyali pásztor” címre.

A kereszténydemokraták „kanálisa”

1990 után először Paskai László bíboros, majd később Veres András, a katolikus püspöki kar titkára nyilatkozott arról, hogy “egyesek” górcső alá vették a történelmi egyház tevékenységét, a kommunista önkényuralom évtizedei alatt tanúsított kollaborálás tényét. – A napjainkban sem kutatható, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (korábban a Történeti Hivatalban) meglévő dokumentumok a katolikus egyház szörnyűséges titkait tartalmazzák. Máté-Tóth András vallástörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora részletesen számolt be arról, hogy az 1963-as II. Vatikáni Zsinatra kiutaztatott 6 főpapból, 7 fő kísérőből, 1 fő delegációs titkárból és az 1 fő orvosból álló csoportból 9 személy a BM III/III-as Csoportfőnökség ügynöke volt.Paskai bíboros– aki a Polical Capital 2005. március 30-án nyílvánoságra hozott egyházi ügynöklistája élén szerepelt – úgy vélekedett, hogy “a katolikus egyház szolgáinak nem szükséges az evilági létben elszámolni cselekedeteikkel, ők csak a Mindenható előtt tartoznak számadással…” 

Majsai Tamás református teológus erről másként vélekedett. Az egyháztörténész már évekkel ezelőtt 57 nevet tartalmazott ügynöklistát tett közzé a reformátusok hetilapjában – a lajstromban szereplők többsége lelkész, protestánsokat éppúgy találunk köztük, mint olyan katolikusokat, akik a gyónási titkokat az ÁVH-nak, majd később az Állambiztonsági Szolgálat tartótisztjeinek jelentették. – “ A rendszerváltás óta eltelt időben az ország egyházi közösségei közül egyik sem volt hajlandó arra, hogy ezt az eminens egzisztenciális illetve erkölcsi kérdést (is) jelentő ügyet fontosabbnak tekintse, mint az égbe emelkedett szekerének megtalálására indított űr-expediciót…” - Bulányi György (aki később is csak paptársai szívességéből misézhet templomban és akit nyolc évi börtönbüntetés után 1982-ben az Állami Egyházügyi Hivatal nyomására eltiltottak a nyílvános papi működéstől!) ehhez csak annyit tett hozzá, hogy egyháza papjainak 95-96 százaléka kollaboráns volt a Kádár-korszakban. 

A Vatikán tudott róla – de semleges maradt

XI. Pius pápa halála előtt, úgy vélte, hogy a zsidók elleni törvények elégségesek arra, hogy eleget tegyenek "az igazságosság és könyörületesség szigorú követelményeinek". Többek között ez állt a már említett Humanis Generis Unitas című pásztorlevélben. A vatikáni politika csak az egyház védelmét vállalta fel, ami kiterjedt a nem árja katolikusok védelmére is. A Vatikán tudott a nácik antiszemita célkitűzéseiről (erről már írtam) hivatalos formában (Theodor Innitzer, Bécs érseke) és a magánemberektől is (Edith Stein, katolicizmusra áttért zsidó filozófus). Mikor Tittman a Vatikánhoz fordult, hogy adjon ki hasonló nyilatkozatot, amit a szövetségesek tettek közzé a zsidók kiirtásával szembe, azt elutasították, mondván a Vatikánnak szigorúan semlegesnek kell lennie. A római zsidók deportáláskor a pápa csak annyit mondott: "semmit sem mondani, amit a német nép esetleg ellenséges cselekedetnek tekinthetne egy szörnyű háború közepette". Edouard Theunis volt belga miniszterelnök így magyarázta az elhangzottakat: "Őszentségének komoly okai vannak, amiért nem hozza nyilvánosságra álláspontját". Eugene Tisserant bíboros, vatikáni tisztviselő elkeseredett hangvételű levelet küldött Emmanuel Suhard bíboros párizsi érseknek, a pápa magatartása miatt. Csak néhányan merték ezt megtenni szóban is (többek között Jacques Maritain neves francia filozófus-teológus).

A magyar katolikus egyház némasága

Miután a németek megszállták Magyarországot, a pápa kijelentette "imádkozni fog az áldozatokért". A deportálásokra leállítására vonatkozó kérelmekre pedig így reagált: "arra indíthatja a németeket, hogy likvidálják a magyar zsidók maradékát". – Amint az ismeretes: a szövetségesként bevonuló német haderőnek a zsidók likvidálása érdekében semmit sem kellett tenni, azt elvégezte Jaross Andor belügyminiszter és a Magyar Királyi Csendőrség – méghozzá olyan túlbuzgósággal, melytől még a sok szörnyűséget megtapasztalt budapesti német nagykövet és a Waffen-SS parancsnokai is megrettentek. A tíz deportálási kerültre osztott Magyarországról három és fél hónap alatt (1944 április közepe és július vége között) 450.000 zsidó honfitársunkat szállítottak a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraiba, többségüket Auschwitz-ba. – Őszentsége csak ezt követően szólította fel, Maglione tanácsára, Magyarország kormányzóját a könyörületességre, melyet hivatalosan közel félmillió zsidó deportálása után felfüggesztett, ugyanakkor „védőkörzeteket”, vagyis gettókat állított fel illetve azok építését jóváhagyva addig, amíg az ország irányítását át nem adta Szálasi Ferenc miniszterelnöknek, akit a németek nemigen kedveltek, de szükségesnek vélték segítségét a háború folytatásához, immár Magyarországon. – A magyar katonaság és csendőrség teljes személyzete is hasonlóan vélekedve tettek esküt immár a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom vezetőjének, aki „honvédő háború” folytatására szólította fel a magyar népet. Mindeközben – elhallgatva a valós magyarországi eseményeket - Luigi Maglione, a pápai diplomácia irányítójának, Monsignor Domenico Tardini helyettes államtitkár így írt: „Nem csak igazságosság és könyörületesség, hanem az emberiség elleni vétek, ahogy a németek a zsidókkal bánnak". Az államtitkár hajthatatlan maradt. Általában a következő szavakkal küldte el a kérelmezőket: "A Szentszék minden tőle telhetőt meg fog tenni". Eugenio Pacelli érdemei és talentumai révén messze kimagaslott többi bíboros társa közül. Pacelli 1935 óta camerlengo volt, s mint ilyen, irányította az elhunyt pápa temetését.

Egy Waffen-SS katona a Vatikánban

2009 decemberében XVI. Benedek Joseph Ratzinger (aki Waffen-SS önkénteseként éppen Magyarországon szolgálta katonaéveit) „tiszteletreméltó” címmel ruházta fel, ez az utolsó lépés a boldoggá avatás előtt, s egyben lépés a szentté avatás felé. A lépést követően több zsidó szervezet tiltakozását fejezte ki, mivel álláspontjuk szerint XII. Piusz nem tett meg mindent a zsidók védelmében a II. világháború alatt. Ezt a nézetet a Vatikán nem osztja sőt, általában a zsidó történészek sem.

A jeruzsálemi Yad Vashem Múzeum XII. Piusz pápáról állított egy emléktáblát, amelynek tartalma 2007 áprilisában diplomáciai feszültséget okozott. A felirat megrendelője a pápát és a katolikus egyházat elmarasztalta, mivel véleménye szerint nem lépett fel erőteljesen a zsidó embertársaink védelme érdekében. A szöveg módosítását kérte a katolikus egyház mellett a holokauszt legnevesebb kutatója, Sir Martin Gilbert zsidó tudós is. A múzeum igazgatója, Avner Shalev 2012. július 2-án kicseréltette az emléktáblát. Az új feliraton olvasható, hogy XII. Piusz pápa már 1942 karácsonyán rádióüzenetben felhívta rá a figyelmet, hogy több százezer embert halálra ítélnek csupán nemzetiségük vagy származásuk miatt. A felirat emellett elismeri a katolikus egyház zsidókat mentő számos akcióját. Továbbá feltünteti azokat a zsidókat védő tevékenységeket, amelyek hatékonyabb végrehajtásáért új  XI. Piusz pápa személyesen is közben járt.

A második vatikáni zsinat

És most nézzük meg, hogyan próbálta meg ezt az erkölcsi csorbát az egyház kiköszörülni. Az 1960-as évektől a katolikus-zsidó viszony megenyhült. 

A második Vatikáni Zsinat (XXIII. János pápa, Angelo Giuseppe Roncalli) nyilatkozatot adott ki Nostre Aetate (A mi korunkban) címmel. Ez a dokumentum elismerte a keresztények és zsidók közös örökségét, javasolta, hogy testvéri dialógusokat folytassanak egymással, elismerte, hogy nem lehet minden, és főleg a jelenben élő, zsidót kárhoztatni az istengyilkosság bűnében. Helytelenítette a zsidók elleni gyűlöletet, az üldözést és az antiszemitizmus megnyilvánulását minden időben és bármely forrásból. A Nostre Aetate hatására kiküszöbölték a sok zsidóellenes utalást a katolikus tankönyvekből, tanításokból és a liturgiából. A legnagyobb áttörést II. János Pál, a lengyel pápa hozta. "Emlékezzünk" című pásztorlevelében a Soát(Holokausztot) a század történetének lemoshatatlan szégyenfoltjaként és hallatlan gonoszságaként határozza meg. (Furcsa módon a múlt évszázad harmincas éveiben lezajlott Holodomort, 10 millió ukrán éhhalálát, II. János pápa meg sem említette.) Elismerte, hogy a zsidóellenes rendszabályok az egyes keresztény körök judaizmusellenes érzelmeiből, továbbá az egyház és a zsidó nép között fennállott szakadékból fakadnak. Mélységesen sajnálkozását fejezte ki azon keresztények hallgatása miatt, akik tanúi voltak a holocaustnak, s ezt súlyos lelkiismereti teherként határozta meg, ami bűnbánatot követel. Egyértelműen megerősítette a Nostra Aetate nyilatkozatot, amely elkötelezi az egyházat arra, hogy meggátolja, a judaizmusellenesség és antiszemitizmus mérgezett vetése valaha is szárba szökkenjen bármely emberi szívben. 
*

©Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás: "Gondolatok a II. Vatikáni Zsinat után"
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár