A két kínai ledumálta, ki legyen a világbajnok
Hung Liu hosszú idő után ért fel a csúcsra.
Ahogyan arról korábban írtunk, Madarász Dóra 15. lett 20 kilométeres gyaloglásban a Pekingben zajló atlétikai világbajnokságon. Ebben a számban született meg a házigazdák első aranya is: Hung Liuhosszú idő után ért fel a csúcsra, mostani győzelme előtt 2009-ben és tavalyelőtt Moszkvában egyaránt harmadik-, 2011-ben Teguban pedig ezüstérmes volt, mögötte honfitársa, Lu Hsziu-cse lett a második. Harmadikként az ukrán Ljudmila Oljanovszka ért célba.
Igen ám, csakhogy a két hazai versenyző menet közben lebeszélte az első két helyet, ezt később ők is elismerték:
„Mindketten az aranyra hajtottunk. Beszélgettünk róla, milyen legyen a hajrá, ekkor a kishúgom azt mondta: >>Érjünk be a stadionba így, egymás mellett.<< Ezért sem volt kiélezett a vége” – mondta az AP-nek a győztes Hung Liu.
Videó - A 20 km-es gyaloglás vége:
hir24.hu (Fotó: Europress Fotóügynökség)