h i r d e t é s

"A kormány felelőssége, hogy 100 beteg és 40 dolgozó betegedhetett meg a Szent Imre kórházban"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"A kormány felelőssége, hogy 100 beteg és 40 dolgozó betegedhetett meg a Szent Imre kórházban"

2020. április 27. - 07:16

Talán barátaim is megbetegedtek a kormány miatt. - írja közleményében Dr. László Imre, a DK XI. kerületi polgármestere.

Illusztráció: MTI Fotó: Balogh Zoltán

„A Magyar Hang írta meg, hogy száz fekvőbetegnél és negyven kórházi dolgozónál mutatták ki a koronavírust a Szent Imre kórházban. Nem titok, hogy tíz éven át voltam a Szent Imre kórház igazgatója. Most a volt munkatársaim, kollégáim, talán barátaim is megbetegedtek a kormány miatt.

Egy járványban a lehető legalapvetőbb kormányzati feladat az egészségügyi dolgozók védelme lett volna, hogy a járvány elleni harc első vonalában dolgozók időben maszkokhoz és megfelelő védőfelszerelésekhez jussanak. A mi kormányunk erre az egyszerű feladatra is alkalmatlannak bizonyult. Egyszerre vagyok dühös és szomorú.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány felelőssége, hogy 100 beteg és 40 dolgozó betegedhetett meg a Szent Imre kórházban. Előbb a kormány spórolt rajtuk és az egészségügyön, majd a kormány nem adott nekik megfelelő védőfelszerelést és nem tesztelt időben, most pedig a kormány hallgat, amikor a sorozatos mulasztásai miatt már nagy a baj.

Volt kórházigazgatóként és újbudai polgármesterként is szolidaritok a Szent Imre kórház dolgozóival és betegeivel. A DK szerint most a védekezésre kell koncentrálni, de el fog jönni a nap, amikor Orbán Viktornak és kormányának számot kell adnia arról, hogy miért nem védték meg az egészségügyi dolgozóinkat és miért nem tesztelték időben a betegeket!”

os.mti.hu