Szinte végletekig az ismert pártvonalak mentén formálódik a közvélemény a Tisza adatszivárgási ügyével kapcsolatban: míg a kormánypártiak egyértelműen a Tisza Párt felelősségét látják a történtek mögött, a Tisza szavazói szinte teljes mértékben, az egyéb ellenzéki szavazók és a pártnélküliek pedig inkább a Tisza narratívái felé hajlanak.
Az iskolában, ahová 6 évig jártam diákként, majd 6 év kő kemény egyetemi év után visszamentem tanítani biológia-kémia szakos tanárként. Úgy tűnt, nagyon „bejött az élet”, így terveztem nagyjából 14-15 éves korom óta, most 28 vagyok. Az életem fele, eddigi életem legnagyobb célja.
Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
Schiffer András ügyvéd, egykori országgyűlési képviselő az Ultrahang élő adásában többek között a várható újabb amerikai szankciókról, a magyar kormány „rejtélyes ügyeiről”, valamint a globális pénzhatalomról is beszélt.