Van a magyar politikai vezetők retorikájában valami fülsértő, amikor a (csak itthon) világszínvonalúnak kikiáltott intézményrendszerüket akarják ráerőltetni a nyugatra. Azt a struktúrát, ami jelenleg az oktatási színvonalunkat, az egészség- és az igazságügyet dönti dugába.

Lázár természetesen ezt nem így látja, ő úgy véli, hogy a visegrádi országok nemzeti érdekei példamutatók lehetnek a (legalábbis a Fidesz propaganda szerint) válságban lévő Unió számára.

Ezt készséggel hajlandók lennénk elfogadni, azzal a kiegészítéssel – ami egyébként az állítás féligazság voltát igazolja –, hogy amennyiben válságról kell beszélnünk, abban a magyar félnek igen komoly felelőssége van.

A „fogalmi dugó” új mélységeit célozta meg Lázár azzal a kijelentésével is, amiben az unió integrációs törekvéseit mint egyik főbb elhárításra szoruló problémát elemezgette, mondván, hogy a nemzeti érdekeket ez sérti.

Különösen furcsa e kijelentés egy olyan magát nemzetinek kikiáltó kormány tagja esetében, amelyik éppen a saját integrációs problémájának kiváltója és elmélyítője. Elvégre, aki Magyarországon nem a kormányt élteti, az nemzetárulóvá lesz és a kormány semmit nem tesz, hogy hívei e lelkes fanatizmusának komoly retorzióval vegye élét. Az ország megosztott, a szegénység egyre nő, noha az EU támogatásait sorra hívja le a kormány. Ezek felügyelete tisztázatlan. Tehát az uniós célkitűzésekre adott pénzekből megvalósítandó projektek ellenkező hatást gyakorolnak.

Megokoltnak tűnik hát a kérdés, hogy milyen reakciója lehetett a hallgatóságnak, akik kétségtelenül a hazánk pénzügyi kiválóságai és tudniuk kell, hogy az ámokfutás, csak mert kormányzati szinten működik, már rövid távon sem jövedelmező.

Nem tudni, a valóság mely szeletére van rálátása Lázár Jánosnak, de egy dologban igazat kell adnunk neki. Az unió krízise tagadhatatlan. Épp csak annak forrása más; a magát nemzetinek nevező, egyébként saját népe felőrlésével hatalmát megszilárdítani vágyó Fidesz.