h i r d e t é s

A mínuszok ellenére kiemelkedő lehet a gyümölcstermés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A mínuszok ellenére kiemelkedő lehet a gyümölcstermés

2017. március 13. - 11:58

"A hosszan tartó súlyos mínuszok ellenére a gyümölcsfáink termése kiválónak ígérkezik" – jelentette a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt (MKSZN). 

Gyula határában virágzó gyümölcsfák - Forrás: H. Szabó Sándor

A társaság szakemberei 14 gyümölcsfajta rügymintáiból állapították meg, hogy a kemény tél nem okozott jelentős fagykárt: az alma és a meggytermés miatt nem kell aggódnunk idén, hacsak a májusi lehűlések nem változtatnak ezen a helyzeten.

„November végétől kezdett lehűlni a levegő, és egész decemberben, januárban, sőt még februárban is folyamatos mínuszok voltak. A fák december elején mélynyugalmi állapotba vonulnak, és általában csak olyankor van probléma, ha az erős hidegben pár napra vagy hétre melegedés áll be. Ekkor ugyanis beindul a fák nedvkeringése, amely egy újabb erős mínuszban sérülékennyé teszi a rügyeket, így azok megfagyhatnak” – magyarázta Szabó Tibor az MKSZN tudományos főmunkatársa.

A meggyfajták közül egyedül a Debreceni bőtermő rügyei sérültek jelentősebben, itt a leszedett minta negyede károsodott. A szakemberek szerint azonban még ez sem jelenti azt, hogy gyenge lesz a termés, hiszen rengeteg virág található egy fán és a bőséges gyümölcshozamhoz elég, ha ezeknek 15-20 százaléka megköt. 

Az előremutató terméshozamot egyedül a májusi lehűlések veszélyeztetik, ha azonban kora tavasszal nem lesznek mínuszok, bőséges gyümölcsszüretre számíthatunk. (MTI) / vg.hu