A Momentum lehallgatta a Demokrata Pártot?
Tegnap este dicsőült meg önmagától a Momentum, sikerült beadnia a Választási Bizottsághoz az újabb népszavazási kérdését CEU-ügyben.
Hát nem azzal indul a mai reggel, hogy tesója a küzdelemben, az eddig ismeretlen Demokrata Párt előbb ébredt, és ő is ezt a kérdést preferálta ugyanott?
A dolognak az is a pikantériája, hogy az MTI a Momentum erről szóló közleményét nem, míg a Demokrata Pártét azonnal leközölte.
A fontos iratban azt tudatják, hogy 1 nappal beelőzték párttársukat, és leadták a kérdést:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2017/04/04-én hozott “lex-CEU” nemzeti felsőoktatásról szóló trv CCIV. módosítását a kormány visszavonja?
Az anonimitásból előtörő pártot Kósa Sándor neve fémjelzi, akivel kapcsolatban arra érdemes emlékezni, hogy neve feltűnt már a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja körül, melyet 2014 novemberében Schmuck Andor vezetett, és egyik alelnökének választotta Kósát.
A képek tanulsága szerint volt ő már sok minden.

Forrás: 24per7.info
Rögtön kapott az alkalmon, és beszólt riválisának is:
„A Momentum által beharangozott népszavazás kezdeményezést értelmetlen hangulatkeltésnek és kontraproduktív pártpolitikai kezdeményezésnek. [Felhívjuk] az eddig csendben lapító »Magyar NOlimpiai Csapat« figyelmét arra, hogy felelős politizálásra van szükség a helyezkedés helyett a jelen helyzetben, amely kizárja az önfényezés ilyen módját.”
Egyelőre még nem lóg ki a lóláb, nem tudni, hogy jobbról, vagy balról keveri-e fel az állóvizet az új szereplő, de minden bizonnyal ez is csak idő kérdése. (24per7.info)