h i r d e t é s

A szombat is elég fülledt lesz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A szombat is elég fülledt lesz

2017. május 13. - 06:50

Szombaton a trópusiasan fülledt időben többfelé lehet zápor, zivatar, akár felhőszakadás is. - írja az Időjárás.hu.

Vasárnap már javul a helyzet, kevesebb helyen lehet csapadék, a jövő héten pedig mérsékelten meleg, alapvetően kellemes napok következnek.

Délelőtt helyenként ugyan átmenetileg elvékonyodhat a felhőzet, a legtöbb helyen azonban folytatódik az erősen felhős idő. Többfelé kell további záporokra, beágyazott zivatarokra számítani. 

Délután eleinte országszerte erősen felhős lesz az ég, és szórványosan várató eső, zápor, néhol zivatar. felhőszakadás is előfordulhat. Később nyugat felől elkezd szakadozni a felhőzet, csökken a csapadékhajlam. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, zivatarokban erős lökések is lehetnek.

A csúcshőmérséklet 18, 24 fok között alakul.

Vasárnap a többórás napsütés mellett többször megnövekszik a gomolyfelhőzet, helyenként egy-egy zápor is kialakulhat. Mérsékelt lesz az északi szél. 21, 26 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Szombaton ismét a fülledt, párás idő veszi igénybe szervezetét, ezt pedig már akkor is megérezheti, ha egészséges szervezettel rendelkezik. - írja a meteoklinika.hu.

Sokan szenvednek panaszoktól: a fejfájás, a kialvatlanság szinte mindennapos, a kisgyerekek nyűgösek lehetnek, a türelmetlenség, ingerlékenység is általánossá vált. A záporok, zivatarok területén a fülledtség kellemetlen perceket okozhat a légzőszervi megbetegedéssel élőknek is, a viharok idején pedig az asztmások állapota is romlik. Ugyan nem várható hőség, a magas páratartalom hatására azonban több fokkal melegebbnek érezheti a levegőt, mint amilyen az valójában. A fizikai munka során hamarabb elfáradhat, légszomj, rosszullét is jelentkezhet. Az idősek, a keringési panaszokkal élők és a szívbetegek is pihenjenek sokat, és ha tehetik, a megerőltető tevékenységeket is inkább halasszák későbbre.

Stressz, ingerlékenység esetén nyugtató citromfű tea fogyasztása ajánlott, naponta egy-két csészével javasolt fogyasztani.

A tartós terhelés ellen könnyű érkezéssel is védekezhet, egyen a napokban sok salátát, friss zöldségfélét és gyümölcsöt, de lehetőleg kerülje a hüvelyeseket, a káposztát ás a karalábét is. A húsok közül inkább a szárnyasokat részesítse előnyben, illetve hal is gyakrabban kerüljön az asztalra. Desszertként is inkább gyümölcsöket, gyümölcssalátát fogyasszon, mérsékelje a cukorfogyasztást.

Időben és térben változékony lesz az UV-sugárzás, fontos a megfelelő bőrvédelem. A tartósan napos időszakokban 11 és 15 óra között a sugárzás értéke eléri az erős fokozatot, sőt, helyenként a nagyon erős szintet is megközelítheti, de erre csak az ország kisebb területén van esély.  

Az allergiaszint szintén erősen ingadozik: egy-egy zápor után hirtelen jelentősen csökkenhet a levegő pollentartalma, de csak átmenetileg. A pázsitfűfélék és a kőris virágpora okozhatja a legtöbb panaszt.

Az utakon a türelmetlenség mellett a figyelmetlenség és a kialvatlanság is nagy problémát jelenthet, mindez pedig a veszélyes időjárási körülményekkel párosulva rendkívül megnöveli a balesetveszélyt. A vízátfolyásokra különösen ügyeljen, a nedves burkolaton megnövekszik a féktávolság. Az átmenetileg megerősödő szél rontja a menetstabilitást, a zivatarok idején pedig rendkívül nagy a balesetveszély!

meteoklinika.hu / idojaras.hu