A tenger elnyeli Miamit és New Orleanst egy tanulmány szerint
Bárhogyan harcoljanak is az éghajlatváltozás ellen, Miamit, News Orleanst és több más amerikai várost el fogja nyelni az óceán egy tanulmány szerint.
"Számos városunk jövője a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó döntésüntől függ, de számításaink szerint úgy tűnik, hogy némelyek számára már túl késő" - magyarázta Ben Strauss, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány fő szerzője.
"Nehéz elképzelni, hogyan tudnánk hosszabb távon megvédeni a floridai Miamit" - mondta Ben Strauss, a Climate Central amerikai civil szervezet tengerek szintjével foglalkozó részlegének alelnöke.
A kutatók szerint a délkeleti szövetségi államban, Floridában található a víz által veszélyeztetett legtöbb amerikai nagyváros. A tudósok a veszélyeztetett amerikai térségekre összpontosítottak, ahol jelenleg legalább 20 millió ember él, 40 százalékuk Floridában. Ben Strauss szerint a mészköves talajra épült Miamit a tenger vízszintjének emelkedésétől a gátak nem tudnák megvédeni.
MTI (Címlap: Forrás: rsmas.miami.edu)