Áder húga az oktatásról
Van úgy, hogy egy ember még ha közszereplő is, egy másik közszereplő árnyékából nem szabadulhat.
Így van ez Pölöskei Gáborné esetében is, akit nem, vagy nem csak, fivére, a levitézlett köztársasági elnök Áder János miatt emlegetünk. Hozzá kell tenni, hogy ama bizonyos árnyékból való kiszabadulásért a jelek szerint Pölöskeiné is mindent megtesz.
Minek utána az életképtelenné, vált KLIK éléről eltávolították, elkerülendő a lebőgést, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkári pozícióba buktatta fel.
Annak tükrében, hogy olyan szakokat próbáltak ellehetetleníteni, mint a felnőttképzést biztosító andragógia, ez a döntés akár teljesen érthetővé válik.
Ezt az első olvasásra merész, és felelőtlennek tűnő kijelentést a sors furcsa fintoraként éppen Pölöskeiné legutóbbi, a 168 órának adott interjúja látszik alátámasztani.
Ahogy az már senkit sem lephet meg jó kishúgként nem mondott ellent bátyja idióta pártjának még idiótább, Taigetosz-törvényként elhíresült tákolmányában foglaltaknak.
„A szakképzés átalakítása évek óta zajlik, az a célunk, hogy a szakképzésbe kerülő magyar fiatalok a munkaerőpiacon értékes, munkára és pénzre váltható szakmával hagyják el az iskolapadot, a képzés és a munkaerő-piaci igények össze legyenek hangolva. Ez a kormány célja, és az átalakítást is a kormány hajtja végre az érintettekkel történő folyamatos egyeztetés mellett.”
Azon ritka esetek egyikéhez van szerencsénk, amikor első mondat sem igaz egészében. Míg az átalakítás valóban zajlik – ennek eredménye a mára kritikussá fajuló nívóvesztés – a kormány éppen csak a piacon jelentkező igényekről nem vesz tudomást, hiszen ha így tenne nem akarna mindenáron funkcionális analfabétákat neveltetni a jobb sorsra érdemes intézményekben.
A pénzre válthatóság is legfeljebb a kormány szemszögéből jöhet szóba hiszen lelkesen prostituálja azon embereket, akiket elvileg arról kéne meggyőzni, hogy hatalmon tartsák a Fideszt.
És bár a hátrányos helyzetű diákok, mint leendő potenciális fogyasztók felkarolását nem tartja Pölöskeiné gazdasági érdeknek, az éppen erre a célra szánt uniós forrásokra lelkesen veti magát.
Az interjú talán egyetlen tanulsága annyiban merül ki, hogy Áder húgának a jelek szerint lövése sincs sem az oktatás, sem a szakképzés elsődleges céljáról. Jelesül a nyomor felszámolásáról. Igaz, nehéz lehet olyan dologról tudomást vennie, amin kenyéradóinak hála ő maga is hízik.