Aki az EU pénzén építette le a demokráciát – Orbán
Miközben a VOLT Fesztiválon, harmincéves árnyékát nyomatják a köztes időkben, lánykája pedig úgy masírozik drága táskájával a helyszínen, mintha máris az övé lenne, vannak akiknek azért feltűnik, hogy ez a szabadság mégsem az, ami mindenkinek alanyi szinten kijár, sokkal inkább, egy külföldi támogatásokból felfuttatott már dinasztiára készülő család extrém gazdagodása.
A gond nem Magyarország dafke ellenállásával van mindenfajta józanság ellen. Minden közösségnek megvan a joga hülyének lenni. Ahhoz viszont nincs joga – bár tudjuk, ez vitatott nézet – hogy hülyeségeit a kenyéradóira kényszerítse. Másfelől minden nép maga dönthet arról is, fenn akar-e maradni.
Alapvetően kérdőjelezi meg az értékeket és elveket, melyek mentén Európa épült az, hogy egyik tagállamában nincs demokrácia, mondta Magyarországra utalva Timothy Garton Ash történész az Euronewsnak adott interjújában. Az EP-választásokat követően már felhívta a figyelmet a magyarországi helyzetre, ami ellen szerinte azonnal tenni kell.
"Hogy mit tehetünk ez ellen? Nos a legfontosabb, hogy összekapcsoljuk az európai pénzeket az európai értékekkel,"
mondta a hírcsatornának. Szerinte "a legmegdöbbentőbb abban, amit Orbán Magyarországgal tett, az, hogy lerombolta a demokráciát az európai adófizető állampolgárok pénzéből.
És ezt nem engedhetjük tovább." /444/
Elég kemény szavak ezek, szomorú körülmény, hogy a korrektség, a demokratikus értékek érdekében hangzottak el. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a magyar, jobb szó híján szokások kártékonynak bizonyulnak a magyar néppel szemben. Az itthon általános rendként gyakorolt korrupcióval szembeni szokatlan tolerancia elfogadhatatlan a világ, így Európa civilizált felében.
Így aztán semmi olyat nem tudunk felhozni, amivel igazolhatnánk saját nyomorunkat. És ha már itt tartunk, az abból milliárdos hasznot húzó kegyeltek pazarlását.