Ha túléljük ezt az évet, a ránk váró szibériai hideget, a jövő tavasszal ünnepeljük a Vezér 56. születésnapját – azt a politikust ünnepelhetjük majd, aki az utóbbi nyolc esztendőben sikeresen ellenállt a szövetségeseinek (köztük a Németországnak is), az Európai Uniónak, az Egyesült Nemzetek Szervezetének és nem kevésbé a „Magyarországon letelepedni kívánó több millió afrikainak”. – Megvédte az országát és megvédte az egész Európát! – Nem kétséges, ’56 elé tekint aggódó bizalommal az egész nemzet.

A rendszerváltás óta nyomon követem a Bibó- kollégisták ma már világméretűvé duzzasztott „forradalmi szerepét” a hazai (nem létező) „kommunizmus” megdöntésében, és még inkább azt, hogy az „antikommunista ellenállási csoportban” hogyan avanzsált a kisméretű KISZ-titkár, Orbán Viktor a polgári „forradalom vezetőjévé”. És bevallom, eközben gyakran jutnak eszembe Bill Lomax és Szemenyei-Kiss Tamás írásaiból azok a részletek, melyek az "aranyketrec forradalmárjairól" szóltak. 

"Megéneklünk, Magyarország!..."

A Bill Lomax, Szemenyei-Kiss Tamás által találóan Kádár-gyermekeknek nevezett csoport, a budapesti Bibó- és Rajk-kollégistákból lett pártelit-pukkasztók, a szüleik szocializmusából részben elfordult fiatalemberek – talán mert soha, semmilyen formában sem tapasztalták meg az egyszerű nép érzéseit, nem tapasztalhatták meg a munka és a munkásság világát, a haza jelentőségét és a honvágy érzését, főleg nem a verejték ízét és a felelősség súlyát – hasonlatossá váltak Simone de Beauvoire főhőséhez: a Piroska-ruhában élt lényhez, kinek a szőnyeg vöröse a szemébe sikoltott…

Az Oxfordból, illetve az Amerikai Egyesült Államok különböző egyetemeiről hazaérkezett leendő, immár demokratizált és gyakorló törvényhozók (ti.: karrieristák) mellett az úgynevezett „nemzeti pártok” tucatjaiba delegált szakértők és jó szakemberek működtek közre az „emberarcú szocializmus” restaurációjában – milliók számára igazolva a prágai igazságot, miszerint: a kommunizmusnál már csak az a rosszabb, ami azután következik.
Az 1990-től napjainkig eltelt időszakot, a politikai közállapotokat érzékletesen szemlélteti a kommunista állambiztonsági tisztből lett demokratikus nemzetbiztonsági főigazgató, Nagy Lajos nyilatkozata: „– 1990-ben, az új parlament megalakulása után több országgyűlési képviselő hívott fel telefonon… elnézést kérve, hogy felszólalásaiknak erőteljes antikommunista éle volt. Mint elmondották, erre azért volt szükség, mert önmagukról el akarták terelni a figyelmet.”

Soha nem ismerték meg 
az egyszerű nép érzéseit, a verejték ízét

Simone de Beauvoire írt ezekről az aranyketrec-ifjakról, akik az addigi jólétük és a Soros-ösztöndíjuk mellé már csak a hatalom megragadását szerették volna: 

„Némely könyv nehéz sorsokról tudósított. Szörnyűnek találtuk a bányászok életét, akik egész nap a sötét járatokban dolgoznak, kitéve a bányalég szeszélyének. De bennünket – otthon – biztosítottak arról, hogy azok az idők elmúltak. A munkások napjainkban már sokkal kevesebbet dolgoznak, és sokkal többet keresnek. Mióta megalakultak a szakszervezetek, a tőkések az igazi elnyomottak.

A munkások sokkal több előnyben részesülnek, mint mi, középosztálybeliek és vállalkozók. Nekik nem kell reprezentálniuk, mint nekünk – tehát tyúkot ehetnek minden vasárnap. A piacon az egyszerű asszonyaik vásárolták össze a legjobb falatokat, miközben selyemharisnyában járhattak. Mesterségük nehézségeit, lakásuk kényelmetlenségeit megszokták – nem szenvednek tőle úgy, ahogy mi szenvednénk hasonló helyzetben. Követeléseiket nem menti szükségük…”

Az Oxfordból, illetve az Amerikai Egyesült Államok különböző egyetemeiről hazaérkezett leendő, immár demokratizált és gyakorló törvényhozók (ti.: karrieristák) mellett az úgynevezett „nemzeti pártok” tucatjaiba delegált szakértők és jó szakemberek működtek közre az „emberarcú szocializmus” restaurációjában – milliók számára igazolva a prágai igazságot, miszerint: a kommunizmusnál már csak az a rosszabb, ami azután következik.

Krisztusból is bohócot csináltak

Orbán Viktor hatalmát, ez már tapasztalható, már kezdi kiterjeszteni egész Európára, a távol-keletre is. - Sőt! A legutóbbi olimpia idején elárulta magát, amikor a hat arany után felkiáltott: „Legyőztük a világot!” Csak nem erről álmodik – mint híres-hírhedt elődje, Adolf Hitler?... A titkos terveiről Orbán Viktor eddig sem beszélt, ez nála már „történelmi hagyomány”: Miniszterelnök akart lenni, ám programját soha sem ismerte az ország. Nem értett egyet Ferenc pápával sem... - De facto, nem vitatható, „Krisztusból csinált bohócot!” És az arca sem pirul el sem pirult... Soha sem, amikor Budapesten vagy Moszkvában, a Világ Ura fogadásán hazudott... Akkor sem, amikor Ferenc pápát vén öreg bolondnak tartotta... Ezután már csak egy kérdésem van, ha lehet: ”Meddig teheti ezt Magyarországon, Európa kellős közepén?”

Kollár Erzsébet,
a (feloszlatott) Fidesz Munkáscsoport egykori tagja