Nyugati körülmények, keleti mentalitás Nyíregyházán

Mire a nyíregyházi Lego utcához érünk, számos elhagyatott ipartelep és egy lehangoló kukoricás mellett kell elhaladnunk. A dán tulajdonban lévő építőkockagyár parkolójában azonban már nyugat-európai körülmények fogadnak minket: kismamaparkoló és E-autó-töltőállomás, bekamerázott biciklitároló és rendezett buszparkoló a dolgozókat szállító szerződéses járatoknak. Minden településnek külön megálló dukál: Érpatak, Tiszalök, Kisvárda, Demecser. A parkoló közepén, a gigantikus legófigurákkal díszített raktárak árnyékában és a duplóállatokkal jelzett sorok között pedig nagy fehér sátor áll. Itt fogják átadni a dolgozóknak december első napjaiban a karácsonyi ajándékcsomagot.

Kasztrendszer

Már akinek, ugyanis a nyíregyházi Lego-gyár alkalmazottait alapvetően két kasztra oszthatjuk: a cég által alkalmazott munkásokra és egy munkaerő-közvetítő cég, a Trenkwalder által szervezett „szerződésesekre”. Ők ugyanazt a munkát végzik, mint a „legósok”, csakhogy nem kapnak például karácsonyi csomagot – de előfordul, hogy velük osztatják ki kollégáiknak –, és a bónuszokból sem részesülnek. Jellemzően három hónapra kötnek velük szerződést, és ezt az idő lejárta után hosszabbítják csak meg a kiközvetített dolgozókkal, akik egyébként azonnali hatállyal, indoklás nélkül elküldhetők.

Nem csoda, hogy a közvetített szerződésesek, vagyis a „trenkesek” folyamatosan aggódnak a munkahelyükért, most azonban tényleg megvan minden okuk rá. A munkavállalóknak ugyanis jelezték, hogy a szokásosnál hosszabb lesz a téli leállás: december 7-től január 9-ig. Ez már a második túltermelési kényszerleállás idén a nyíregyházi gyárban, ami azért is feltűnő, mert a Lego kisgyerekeknek szánt duplótermékeit csak itt gyártják az egész világon. A leállás egyik indokaként lényegében arra hivatkoztak, hogy nem fogy a legó. Információink – vagyis a folyosói pletykák – szerint ennek oka az, hogy Észak-Amerikában rengeteg rendelést mondtak vissza, amit sokan furcsa magyarázatnak tartanak, hiszen az Egyesült Államokkal határos Mexikóban is van Lego-gyár.

Hát persze, hogy a kínaiak

A másik, a Lego utcai gyártelepen nem sűrűn hangoztatott ok viszont az lehet, hogy Kínában sikerült lepin néven elkészíteni a világhírű dán márka tökéletes hamisítványát, jóval olcsóbban. A Lego két fronton vette fel a harcot a trónkövetelővel: egyrészt nem meglepő módon jogi útra terelte az ügyet, másrészt viszont a napokban létrehozta első kínai gyártelepét, 1600 dolgozónak adva munkát – ez nagyságrendileg ugyanakkora üzem lesz majd, mint a nyíregyházi. Pikáns eleme egyébként a Lego ázsiai beruházásának az az affér, amely a játékgyár és Ai Weiwei között zajlott le idén nyáron. A világhírű kínai művész építőkockákat kért egy performanszához, de a Lego eleinte nem kívánta azt biztosítani számára, mivel nem akart asszisztálni egy politikai állásfoglaláshoz. Mindez azért tűnt furcsának, mert a gyakran botrányt okozó művész egyszer már „sokkolt” az építőkockák segítségével. Az időzítés azonban minden esetleges kérdésre választ ad. Ai Weiwei csak akkor fedte fel a történteket, amikor a Lego bejelentette, hogy Sanghajban parkot nyit.

Korábban nyilvánosságra hozott tervek szerint a közeljövőben is várhatók szalagátvágással kombinált átadóünnepségek. A jelenlegi gyár tükörképének megépítésével szeretnék ugyanis megsokszorozni a termelőkapacitást. Egy évvel ezelőtt Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató a nyíregyházi üzemek fröccsöntési és csomagolási kapacitásainak megduplázásáról beszélt. Csakhogy a globális gazdaságban egy távoli-keleti pillangószárny-rebbenést – ez esetben a hamisítást – Nyíregyházán már földrengés követhet: a túltermelést és az abból fakadó kényszerleállást senki nem látta előre, úgy tudjuk, hogy meg is telt a nyíregyházi üzem 80 ezer raklap tárolására alkalmas raktára.

Orbán Viktor talpa

Pedig amikor 2013-ban a cég stratégiai partnerséget kötött a kormánnyal, még nem volt ilyen borús a kép. Orbán Viktor beszédet is mondott a szerződés aláírása alkalmából. Akkor a legó talán egyetlen hátrányának azt tartotta, „hogy megszúrja az ember talpát éjszakánként, amikor bemegy ránézni a gyerekekre”.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy „a globalizálódó, XXI. századi világnak kompatibilis elemekre kell épülnie, mint a legónak, de abban is biztosak vagyunk, hogy ez a világ csak így működik jól, így képes boldogságot adni az embereknek”.

Névtelenséget kérő dolgozókkal beszélgetve kiderül: a boldogság ritka vendég mostanában a Lego utcában. Mind a négy megszólaló állította: a hosszúra nyúló kényszerleállás kapcsán folyamatos kapkodás érzékelhető a vállalat vezetőségében. Nem tudnak tervezni például a szabadságaikkal, mivel elképzelhető, hogy behívják őket néha a leállás alatt, másrészt lesznek, akik „álmunkával”, például takarítással töltik el az időt január elejéig.

Jönnek az ukránok?

Informátoraink szerint azok a közvetített munkavállalók, akikkel nem hosszabbítottak szerződést november végén, várhatóan odébbállnak. Pótlásukra és az esetleg megvalósuló bővítés kapcsán létrejövő új státusokra pedig félelmeik szerint Ukrajnából toboroznak majd munkaerőt, hiszen ők feltehetőleg még olcsóbban dolgoznak, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye minden szegletéből toborzott munkások.

Megszólalóink arra alapozzák az északkeleti szomszédunktól importált munkaerő alkalmazásának valószínűségét, ami jelenleg zajlik a hipermodern díszletek között. Jellemző már az is, hogy kérésükre nem nyilvános helyen beszéltünk velük, mert már az is az állásával játszik, aki a Facebookon kritizálja munkahelyét. Egyet azonban leszögeznek, egymástól függetlenül is: önmagában a gyárral elégedettek lennének, és biztosak benne, hogy „a dán”, azaz az anyacég tulajdonosa mit sem sejt arról, ami Nyíregyházán folyik. Ezt illusztrálandó a gyárlátogatások koreográfiáját elevenítik fel, ami nem sokban tér el a hetvenes–nyolcvanas évek párttitkári vizitjeitől: az egyébként feszített, négy műszakos, hatnapos munkahét (a Pokolgép dala nyomán a dolgozók gyakran beszélnek „hatnapos világról”) ellenére a termelés is leállhatott egy napra, és a dolgozók az üzemet takarították, ha jött „a dán”. Ha pedig megérkezett, akkor egyrészt nagy választék és tisztaság van az üzemi konyhán, ráadásul a mindennapi gyakorlattal ellentétben a vezetőség emberei is a dolgozók között esznek.

– Így próbálják demonstrálni, hogy egy család vagyunk, hiszen ez a cég egyik hitvallása – mondja forrásunk, aki elmeséli, hogy az egyik ilyen vizit alkalmával „a dán” megérdeklődte egy munkástól, mennyit keres. A melós elmondta, s még a fordításnál is a helyes összeget tolmácsolták, csak éppen a tulajdonost úgy tájékoztatták, hogy ez az összeg heti, nem pedig havi bér. Többen emlékeznek is rá, hogy emiatt kisebb lázadás is volt a csomagolóosztályon, amikor az alacsony bérek miatt egy komplett műszak nem vette fel a munkát, ám végül, ahogy emberünk fogalmaz, „letörték az ellenállást”.

Besúgásra nevelve

Az eredeti, Nyugat-Európában bevált elképzelések Kelet-Európában groteszk módon a visszájukra fordulnak. A cég célkitűzései között szerepelt, hogy a világ legbiztonságosabb üzemeit hozzák létre, ezért egy olyan monitoringrendszert alakítottak ki, melynek keretében „a melós is mehet a legnagyobb főnökhöz észrevételezni az esetleges hibát”, ezért pedig bónusz jár. Ezzel senkinek nem is lett volna baja, de a dolog a visszájára fordult: mindenki számára kötelezővé tették az évi három észrevételt, így aztán egyes dolgozók megrongálják saját munkaeszközeiket, aztán jelzik, hogy balesetveszélyesek. Vagy ami még ennél is rosszabb: lefényképezik egymást, ha valaki nem az előírásnak százszázalékosan megfelelve teljesíti munkáját.

A „besúgás” ösztönző: bónuszt kap, aki a rendszeresen megtartott „town hall meetingen” olyan hibát talál, amelyből a „hónap észrevétele” lesz. A hiba elkövetőjének fegyelmi a jutalma. A kivetítők segítségével és kötelező tapsolásokkal megtartott, meglehetősen orwelli hangulatú üzemi gyűléseken egyébként kérdezni is lehet. Csakhogy például a kényszerleállásról szóló találkozót nem a szokásos kilenc órai időpontban tartották, hanem közvetlenül a műszakváltás előtt. Hogy ezek a „viták” mennyire parttalanok, bizonyítja, hogy például hiába a kormány minap bejelentett kötelező béremelése, a Lego utcában ennek nem sok látszatja lesz, ugyanis sokakat visszaminősítettek, így ugyanazt a munkakört, amelyre szakképzett munkaerőként vették fel őket, immár „nyolc általánost végzettként” látják el. Így aztán különösen groteszkül hat a Lego mindenütt – dán nyelven – olvasható jelmondata: csak a legjobb lehet elég jó.

A cafetéria rendszere pedig ugyancsak idomul az északkelet-magyarországi körülményekhez. Bár adott a lehetőség, hogy a dolgozók havonta hetvenezer forintért féláron vásárolhatnak legót, nem adhatják el, legalábbis hivatalosan. Mégis sokan tesznek így, és ugyanez lesz a sorsa a limitált szériaszámú legóknak is, amelyeket csak dolgozói között oszt szét a gyár. Legtöbb esetben nem jut el az alkalmazottak gyerekeihez, mivel kell nekik a pénz, és a gyűjtők gyakran már a gyárkapu előtt megveszik a nyíregyházi legósoktól.

Hogy mindezek ellenére miért nem állnak tovább a Lego munkavállalói, arra lemondóan csak azt a választ kapjuk, hogy nincs más. Ilyenkor pedig eszünkbe jutnak a Lego utcához vezető utat szegélyező rozsdás ipartelepek és azok a szorult helyzetben lévő települések, ahonnan a szerződéses járatok érkeznek be a megyeközpont külvárosába: Érpatak, Tiszalök, Kisvárda.

Szerző: Tompos Ádám / mno.hu