Az ételosztás kezdete előtt jó félórával már sokan álltak a sorban, a várakozók száma egyre nőtt. Sok embertársunkat már jó ismerősként köszöntöttünk, hisz' minden alkalommal találkoztunk eddig velük. Egykor, több mint hat éve az első ételosztásokat az utcán élőknek hirdettük meg, ma már ők vannak kevesebben. A hosszú sorban a hajléktalan honfitársaink mellett nagyon sok az egykor jobb napokat látott kisnyugdíjas, közmunkából tengődő felebarátunk. Sokan rokkantsági nyugdíjból vegetálnak, és mind többen jönnek olyanok, akik élete az utóbbi években került lejtőre, eladósodtak, nyögik a devizahitelt. 

Szomorúan látjuk, hogy egyre több a kisgyermekes család, akik hétvégén csak így tudnak meleg ételt biztosítani gyermekeiknek. Összeszorul a szívünk, amikor szomorú szemű kisgyermeket látunk, aki fogja szülei kezét, s várja, hogy töltött káposztát ehessen. Nem felejthetjük el azt az öt év körüli kisfiút, aki ma édesanyjával jött az ételosztásra. Míg a kis edénykébe került az ennivaló, a kisgyermek síró hangon mondta: "anya éhes vagyok". Ilyenkor mindig rádöbbenünk, hogy milyen jó érzés, hogy segíthetünk, és - ha kis időre is - örömet tudunk a társadalom elesettjeinek szerezni. Egy másik anyuka, aki rendszeres vendégünk, könnyes szemmel mesélte, kisfia minden ételosztás reggelén noszogatja, hogy "anyu siessünk, mert finomat szeretnék enni. Ha nem érünk oda időben, akkor nem kaphatok fagyit sem." Ezek bizony könnyfakasztó pillanatok a többségünk számára, elszorul a szívünk, ezek a gyerekek már milyen korán megtanulják az élettől, hogy nincs. Sajnos a mai társadalomból hiányzik az a szolidaritás, hogy ezeknek a csillogó szemű gyermekeknek, és az élettel küszködő szüleiknek segítő kezet nyújtson. A hivatalokban csak egy akták, amely mögött nem látják az embert.

Minden hó végén visszatér hozzánk egy édesanya, aki 34 éves magatehetetlen fiát gondozza a nap 24 órájában. Hihetetlen, hogy Debrecen város önkormányzata piaci alapon adott csak bárlakást kettőjük számára, így a rezsivel és a gyógyszerek kiváltása után havonta 10 ezer forintjuk marad ennivalóra. Elmondta, most kérvényezte Papp Lászlótól, Debrecen város polgármesterétől, hogy a bérleti díjat szociális alapon állapítsák meg a számukra. Kértük, tájékoztasson bennünket arról, milyen választ kapott a város első emberétől. 

Lassan vége a nyárnak, erről beszélgettünk sok utcán élővel, míg várták, hogy ebédhez jussanak. Mindannyian félnek a zord időjárástól, most még csak megvannak, de a hideget, a fagyot nehezen viselik. Sajnos tisztában vagyunk azzal,  hogy könnyű hajléktalanná válni és nehéz visszakapaszkodni. Ennek a gazdasági és társadalmi drámának a megoldása, de legalább minden hajléktalan emberhez méltó elhelyezése után lehetne megfontolni a  ma érvényes tiltást a közterületekről. Hisszük, hogy az élet egyik nagy igazsága, aki ma a szegényeket védi, talán holnapi önmagát védelmezi.   

Egy jogállamban a szegénység nem lehet bűn, az utcán élő felebarátaink nem bűnözők. Az államnak --ha nem az önkény uralja--van felelőssége a lecsúszott, bajba jutott tagjaiért. Mindez, egyszerűen fogalmazva annyit jelent, hogy egy magát kereszténynek mondó civilizációban a hajléktalan nem ellenség, akitől meg kell magunkat védeni, hanem embertárs, akin segíteni kell. Hiszen itt magyar emberekről, iszonyú sorsokról, egyéni tragédiákról beszélünk. Nem lehet embereket megbélyegezni csak ezért, mert szegények, s képtelenek magukról gondoskodni. A hajléktalanok közül többen azt mondták, nem szeretik a szállókat, mert többségük sajnos tömegszállás, nincs életterük arra, hogy embernek és ne kitaszítottnak érezzék magukat.  Az élet egyéb “finomságairól” nem is beszélve.

Szűkebb pátriánkban, Debrecenben is több száz hajléktalan ember tengődik. Kezdeményezzük, az utcán élők rendszeres orvosi ellátásának biztosítását, a hajléktalan szállók - az érintettek elmondása szerinti-sivárságának, mostoha körülményeinek a javítását. Úgy véljük további szállók kialakítását is elbírná a város büdzséje. Örömmel halljuk az önkormányzat vezetőitől, hogy egy tehetős, fellendülőben lévő, óriási perspektíva előtt álló városban élünk. Javasoljuk még a tél beköszönte előtt, egy hajléktalanokat segítő fórum összehívását. Az önkormányzat mellett remélhetőleg számos egyház, civil szervezet vállal /na/ feladatot azért, hogy a hajléktalanok ne megvetetten, kivert kutyaként éljék szomorú mindennapjainkat megyeszékhelyen. Debrecen városa méltóságát növelheti, ha méltóképpen viseli gondját a város szegényeinek, az utcán élőknek. 

Nekünk nincs jogunk ítélkezni, senkitől sem kérdezzük meg, miért áll a sorban, hiszen aki eljut eddig, annak jó oka lehet rá. Mi tesszük, ami emberségünkből telik. A sorban állók tudják, hogy minden hónap utolsó vasárnapján számíthatnak ránk. Ha esik, ha fúj, mi akkor is ott vagyunk hó végén  a Petőfi téren, jó szívvel, szeretettel várjuk azokat a felebarátainkat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán.

Az ételosztás ideje alatt  folyamatosan jöttek az emberek, hiszen az éhes ember örül annak, hogy hétvégén legalább egyszer meleg ételhez jut. Az ételosztás végére mintegy 150 adag töltött káposztát osztottunk ki. Jólesett az embertársaiknak a hűtött ásványvíz, a gyerkőcöknek a fagyi. 

Tisztában vagyunk azzal, hogy amit teszünk, az nem szünteti meg a nyomort, a kilátástalanságot. Szeretnénk, ha példánkat sokan követnék, és mind többen lennének, akik segítő kezet nyújtanak azoknak a magyar embereknek, akik önerőből már képtelenek sorsukon változtatni. 

A költségeket - mint mindig - most is magánemberek adományaiból finanszíroztuk. A kis közösség tagjai, anyagi lehetőségei figyelembevételével, munkával, és /vagy/ pár ezer forinttal járul hozzá a kiadásokhoz. Külön köszönjük az egyik internetes portál olvasójának a támogatását. Többen hoztak ruhát, gyerekjátékokat, csokit is. Mindenkinek hálásan köszönjük az adományát, minden jó helyre került. 

Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással. Legközelebb, szeptember 29-én várjuk a rossz anyagi körülmények között élő embertársainkat meleg étellel és felebaráti szeretettel.
 
Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között az alábbi telefonszámon jelezheti: 52/ 476 405. Mobilon a hét bármelyik napján: 20 460 3253.  Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma : Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802.

Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület elnöke