Nagy a baj a Honvéd sürgősségi osztályán
Zacher Gábor már évekkel ezelőtt kongatta a vészharangot
Zacher Gábor már évekkel ezelőtt kongatta a vészharangot
Nem szép dolog középső ujjat mutatni a rendőröknek, de ez nem ok arra, hogy a pszichiáterek két és fél hétig kényszerkezeljék az illetőt. Utóbb a bíróság úgy döntött: jogtalanul fosztották meg a személyi szabadságától.
Percenként akár 4500 fotót képes feldolgozni a Kirin 980
A vezérigazgató és a technológiai vezető közös nyitóbeszédet tartott Berlinben, először részletezve az LG AI-stratégiáját
2017-ben 6500 felszámolási eljárás és 39 csődeljárás indult magyar vállalatokkal szemben.
2018. szeptember 1-én a MagNet Ház Évadindító Élménynapján betekintést kaphatnak az Andrássy útra látogatók a MagNet Közösségi Ház programjaiba, évközi önismereti csoportjaiba, valamint számos izgalmas előadást is meghallgathat, aki eljön.
Közérdekű adatigényléssel fordul az Állami Számvevőszékhez Korózs Lajos szocialista politikus, aki az egészségügyben feltárt visszásságokkal összefüggő kérdéseire vár választ.
Az M0 és Dunakeszi-Fót csomópont között várhatóan szeptember közepén a bal pályára terelik át a fogalmat, és az eddigi kialakításhoz képest további 1 sávon is haladhatnak majd az autósok.
Könnyebb lesz kiteni embereket a lakásaikból! Nem fasizmus van itt, hanem valami más, sokkal rosszabb!
Ismét úgy vizsgálták a Szekszárdi Garay János Gimnázium botrányát, hogy sem a szülőket, sem a videók készítésével vádolt diákot nem hallgatták meg. - írja a 444
Bár hivatalosan a banki betétekből akar elcsábítani pénzt a államadósság-kezelő, a gyanú az, hogy a szinte befagyott uniós kifizetések miatt van szükség az önkormányzatoknál lévő szabad összegekre.
Kásler tanvét nyitott és jelentőségteljesen beszélt egy kicsit a semmiről
Hogy jön össze az emberminiszter és a pályamatrica?
A Panasonic Corporation és a Vodafone bejelentette együttműködését egy kísérleti projekt keretében, amely a keskenysávú IoT (Narrowband-IoT - NB-IoT), egy kis teljesítményű és nagy hatótávolságú (Low-Power Wide-Area - LPWA) vezeték nélküli technológia felhasználásával kívánja működtetni az IoT-t támogató otthoni okoseszközöket.