Harcz László: Az erkölcs általános elmélete - 7. rész
"Minden, amit eddig transzcendensnek gondoltunk, az „csupán” az évmilliárdok tapasztalatait jelenti, közvetíti számunkra."
"Minden, amit eddig transzcendensnek gondoltunk, az „csupán” az évmilliárdok tapasztalatait jelenti, közvetíti számunkra."
A Boeing repülőgépgyár üzembe helyezte a közelmúltban kétszer is katasztrófát szenvedő 737 MAX típusú gépek automatikájának új szoftverét, és dolgozik a kezeléséhez szükséges kézikönyvön - jelentette be szerda este az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA).
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Száron és Romonyán polgármestert, Püspökladányban egyéni választókerületi képviselőket választanak, Tóthszentmártonban pedig nemzetiségi képviselőket.
Nyílt napot szervez középiskolásoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház péntekre.
A Fidesz és az EPP harca ma csúcsosodott ki. 190-3 arányban szavazták meg azt a javaslatot, amely szerint a Fidesz saját magát függeszti fel az EPP tevékenysége elől, határozatlan időre. Ez egyértelműen egy eléggé defenzív húzás volt a Fidesztől, nem álltak bele az Európai Néppárt elleni harcba, ehelyett inkább a lehető a leggyávább lehetőséget választották.
A hét hátralévő részében sok napsütésben bízhatunk, és visszatérnek a kellemes tavaszi napok! A nappali felmelegedés erősödik, a hét végére újra 20 fok fölé melegszik a levegő. - írja az Időjárás.hu
“Kinyílt egy ajtó.” - mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora, miután Orbán Viktor miniszterelnök és Markus Söder miniszterelnök levélváltásukban közös támogatásukról biztosították a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) együttműködését, és miután az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát.
Önmagát függesztette fel a Fidesz, amellyel mindenki egyet értett.
A Roszatom közreműködésével készült filmet idén tavasszal tűzi műsorára világszerte
a National Geographic. A Wild Edens: Dél-Ázsia című részt, amely az éghajlatváltozásnak a Föld élővilágára gyakorolt hatását bemutató sorozat harmadik epizódja, elsőként Indiában, Mumbaiban mutatták be.
Kövér László elment a svájci parlamentbe, mire a szocialisták és a zöldek kivonultak
Koós János táncdalénekes, előadóművész, humorista, színész temetése a Farkasréti temetőben 2019. március 20-án.
Gulyás Gergely Brüsszelből azt üzente meg az MTI-n keresztül, hogy amennyiben a szerda délutáni ülésen a Néppárt felfüggeszti a Fidesz tagságát, kilépnek a Néppárt frakciójából.
Az M3 autópálya 19. kilométerénél épülő felüljáró pályalemezének betonozása elkészült, a szegélyek építésével folytatódnak a munkálatok. Ideiglenes terelésre számíthatnak az arra közlekedők.
Aláírásgyűjtési kampányt indít az MSZP azért, hogy az emberek kinyilváníthassák akaratukat Magyarország európai uniós tagságának megőrzése mellett, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök politikája egyértelműen veszélybe sodort – jelentette be szerdán Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő.