Orbán: konfliktusról-konfliktusra újra kell egységesíteni Európát
Orbán a németek háborús vereségét is Merkel orra alá dörgölte.
Orbán a németek háborús vereségét is Merkel orra alá dörgölte.
Donald Trump Mike Pence jelenlegi alelnökkel együtt indul a 2020-ban tartandó választáson - ezt az amerikai elnök maga erősítette meg vasárnap New Jersey-ben újságíróknak.
Az elmúlt hónapok sorozatos reaktorleállításai után újra hasonló lépésre kényszerültek egy oroszországi nukleáris létesítményben, ráadásul ezúttal a a biztonsági rendszer hibája miatt. - írja a napi.hu.
A világban az éghajlatváltozással kapcsolatos összes „hivatalos” terv abból indul ki, hogy a felmelegedés megállítható, a civilizáció megőrizhető. A kutatási eredmények többsége szerint viszont nem, ám erre az opcióra mégsem készülnek forgatókönyvek.
Mint ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, több mint ezer állami praxisban dolgozó fogorvos csatlakozott országszerte a szeptember 2-13. közötti figyelemfelkeltő akcióhoz, amelynek keretén belül csak az akut eseteket fogják ellátni a résztvevő fogorvosok. - írja a merce.hu.
Már a diktátorok között tartják számon. - írja a nyugatifeny.hu.
A magyarok származástudata, önazonossága, egymás iránti tisztelete és szeretete, rokonaik megbecsülése egyben a jövőjük záloga - mondta az emberi erőforrások minisztere az V. Ősök Napja ünnepélyes megnyitóján mondott beszédében szombaton, a Bács-Kiskun megyei Bugacpusztán.
Amennyiben a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a kétpárti kormánykoalíció kisebbik tagja ki akar lépni a koalícióból, akkor azt nyilvánosan be kellene vallania - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök, a nagyobbik kormánytag, az ANO mozgalom elnöke szombaton Prágában.
Jelentősen visszaestek az illegális bevándorlással és a terrorizmus elleni harccal kapcsolatos kiadások az idei első félévben. - írja a nepszava.hu.
De polgármester vagy főpolgármester viszont lehet belőlük.
A 20 és 29 év közötti magyar férfiak 78,9 százaléka, a nőknek pedig 65 százaléka lakik a szüleivel, az Eurostat 2018-as adatai alapján. - írja a propeller.hu.
"Ördögi propagandagépezetnek" minősítette a The New York Times című lapot Donald Trump amerikai elnök az egyik vasárnapi Twitter-bejegyzésében.
Bizonyos felmérések szerint akár minden harmadik csecsemőt is érinthet az úgynevezett csecsemőkori krónikus hasfájás. - írja a hazipatika.hu.
Több sikertelen árverés után egy elektromos autókat összeszerelő vállalkozás jelentkezett a legendás buszgyár jelenleg holland tulajdonban lévő mátyásföldi telepének megvásárlására. - írja a nepszava.hu.