h i r d e t é s

Ártatlanul börtönbe

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Ártatlanul börtönbe

2017. augusztus 17. - 10:51

Nem tettem kérdőjelet a cím után. Nem véletlenül. Meggyőződésem, hogy Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot ártatlanul ítélték el, egy koncepciós eljárás keretében. 

Forrás: B1 blog

A sukorói ingatlancsere ügyében az országot nem érte kár, a szakértői vélemények is ellentmondtak egymásnak. Amivel Tátrai Miklóst és társát vádolták, azt nem követhették el. 

A Kúria ítéletéből nem derül ki, miért is kellett a felmentő ítéleteket megváltoztatni. Tátrai Miklós arról ír a blogjában, az indokolásban már szó sincs arról, amit a vád tartalmazott, hogy az ő megrendelésük alapján készült hamis értékbecslést használtak volna. Pedig ez volt ellenük a vád, erről a legfelsőbb bírói fórum is azt mondta ki, nem igaz. 

Az MNV két volt vezetőjének a bűne a mai hatalom szemében, hogy nem vallottak Gyurcsány Ferenc ellen. Orbán szándéka már a kezdetektől egyértelmű volt: a volt miniszterelnök fejét akarta. Erről Tátrai és Császy  a bírósági tárgyalásokon is beszélt. Kifinomult eszközök állnak az előzetes letartóztatásban levővel szemben, a hatalom rendelkezésére. Köztörvényes bűnözőkkel rakják egy cellába, nem írhat levelet a családjának, éjszaka hallgatják ki az előzetesben levőt, és még hosszasan sorolhatnám.

Császy Zsolt 2015 novemberében börtönnaplót adott ki Az Orbán-rezsim börtönében címmel, amelyben részletesen ismerteti előzetes letartóztatásának körülményeit, az ott elszenvedett törvénysértéseket, szabálysértéseket. Kifejti meggyőződését, hogy politikai jellegű koncepciós per áldozata lett, és amennyiben hajlandó lett volna alaptalanul megvádolni Gyurcsány Ferencet, ejtették volna ellene a mondvacsinált vádakat.

A Fidesz hatalomra kerülése után keresztes hadjáratot indított a volt szocialista kormány tagjai, a párt polgármesterei és politikusai ellen. Budai Gyula elszámoltatási biztos a legfontosabb nagyvadat nem tudta elejteni. Az elszámoltatás keretében vádolták meg többek között Juhász Ferenc, volt honvédelmi minisztert és Szilvássy György, volt titkosszolgálatokat felügyelő minisztert.

Emlékszünk a képekre, a vezetőszíjon bíróság elé álló politikusokra, mindezt az ország nyilvánossága előtt. A két volt minisztert hosszú évek után, jogerősen felmentették. De ki adja számukra vissza azokat az éveket, amikor úgy éltek, hogy bármikor jöhet értük rendőrség. Hogyan lehet - ártatlanul--abban a tudatban élni, hogy akár le is csukhatnak? Mit éltek át a feleségek, a gyermekek, milyen érzés tudni, olvasni, hogy a férjet, az édesapát bűncselekmény elkövetésével vádolják? Ki adja vissza ezeket az éveket, ki szolgáltat igazságot az ártatlanul meghurcoltaknak? Mikor kér bocsánatot a Fidesz, mindazoktól, akiket igaztalanul vádoltak meg, akik egy politikai bosszúhadjárat áldozatai lettek? 

Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot egy olyan ügyben ítélte el jogerősen a Kúria, amely egy demokráciában politikai kérdés. Nem büntetőjogi kategória, hogy  az aktuális kormány milyen beruházásokat akar az országban látni, és milyen módon támogat a jogszabályok keretei között. Politikai kérdés, hogy a régió legnagyobb kaszinóját pályázat alapján építheti-e meg egy nemzetközi befektetői csoport, vagy, hogy az ország összes kaszinóját pályázat nélkül kapja-e meg a miniszterelnök bizalmasa. Politikai kérdés az is, hogy a mindenkori ellenzék miként próbálja a mindenkori kormányt megakadályozni törekvéseiben. Ezeknek a csatáknak, vitáknak a közéletben helye van.

Vajon, az Orbán kormány bukása után, a stadionépítésért egy jogállamban perbe lehet majd valakit fogni? A politikai döntésért nem. Az elkövetett, esetleges törvénysértésekért, az ellopott közpénzért, igen. 

Bízom abban, jövőre le tudjuk váltani az Orbán rezsimet, és a jogtalanul összeharácsolt vagyon miatt tisztességes eljárások indulnak. Osztom Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter álláspontját, aki a 168 óra című hetilapban nemrégen ezt mondta:

"Biztos vagyok abban, hogy amikor valaki olyan szédítő iramban gazdagodik, mint Mészáros Lőrinc, már nem tud ügyelni minden részletre. Fennakad majd a vizsgálatokon, és ez Orbán Viktor környezetében alighanem másokra is igaz. Ha mégsem akadnak fent – akkor bizony így jártunk. Tudomásul kell venni. Tilos jogon kívüli eszközökkel élni. Az elveszített milliárdoknál is nagyobb árat fizethet az ország, ha a bosszúállás, a boszorkányüldözés szelleme kerekedik felül."

Hiszem, hogy egy per újrafelvételi eljárás keretében Tátrai Miklósnak és Császy Zsoltnak igazságot szolgáltat a bíróság. De a szenvedéseiket, a megaláztatásaikat nem lehet visszacsinálni. Hogyan lehet  Tátrai Miklós gyermekeinek megmagyarázni, hol van az édesapjuk, ki pótolja számukra az igaztalan ítélet miatt apjuk nélkül töltött időt. Mindezeket pénzzel nem lehet megváltani, a családokat egy életen át végigkísérik ezek az évek, az átélt fájdalmak, gyötrelmek. 

Két tisztességes ember most drágán  megfizet azért, mert becsületesek maradtak, nem vállalták, hogy Orbán eszközei legyenek egy kegyetlen "játékban". Emberségük, hitük, példa lehet a számunkra. Tudták mi várhat rájuk, ennek ellenére tették azt, amit meggyőződésük diktált: nem hazudtak, nem vádoltak meg senkit. Talán nem csak a magam nevében írom: mélységesen fájlalom, hogy a jogot így arcul lehet csapni. Szolidáris vagyok Tátrai Miklóssal és Császy Zsolttal.