h i r d e t é s

Az ABB Kft. ügyvezetője, Taira-Julia Lammi az év külföldi vállalatvezetője

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ABB Kft. ügyvezetője, Taira-Julia Lammi az év külföldi vállalatvezetője

2019. január 28. - 12:55

Idén az ABB Kft. vezetője kapta “Az év külföldi vállalatvezetője” díjat.

A Budapest Business Journal (BBJ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) az idén ötödik alkalommal díjazott külföldi vállalatvezetőket. „Az év külföldi vállalatvezetője” díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezető kaphatja, aki az adott év során kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért. 

A hazánkban élő külföldi vállalatvezetők fontos partnerek a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) számára. A HIPA elsődleges feladata az új befektetők Magyarországra vonzása mellett a hazánkban már letelepedett vállalatok újbóli befektetéseinek elősegítése, valamint a hazai vállalatok integrálása a multinacionális szereplők beszállítói értékláncába. 

A győztest egy öt tagú szakmai zsűri választotta ki. A testület tagjai voltak Román Balázs, a BBJ vezérigazgatója, Lippai-Nagy Írisz, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarország vezérigazgatója, Ésik Róbert, a HIPA elnöke, Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara elnöke, és a múlt évi díj nyertese, Marc de Bastos Eckstein.

Taira-Julia Lammi megköszönte a szakmai zsűrinek az elismerést, és a magyarországi ABB Kft. dolgozóinak az egész éves támogatást.

A kollégáim és csapatmunka nélkül most nem állnék itt ezzel a díjjal

 – mondta a díjátadást követően. Az ügyvezető véleménye szerint:

Magyarország jól kihasználja az energetika és a negyedik ipari forradalom által generált pozitív változásokat.

Taira-Julia Lammi Finnországból származik, 2016. szeptember 1-től tölti be az ABB Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját. Ő az első női, és egyben az első finn származású vezető, aki elnyerte a “Az év külföldi vállalatvezetője” díjat.

Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója az energetikai hálózatok, energetikai termékek, az ipari automatizálás, a robotika és hajtások terén. Ilyen termékeket és szolgáltatásokat kínál világszerte a közüzemi energiaszektorban, az iparban, a közlekedésben és az infrastrukturális szektorban működő ügyfeleinek.

Az innováció terén több mint 130 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban az ipari digitalizálás jövőjét formálja, és többletértéket biztosító megoldásokat kínál ügyfelei számára a következő területeken: az elektromos energia eljuttatása az erőművektől a fogyasztóig, illetve az ipari vállalatok automatizálása a természeti erőforrások kitermelésétől a késztermékek gyártásáig.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szabályozott, teljesen elektromos hajtású autók számára rendezett versenysorozatot, a Formula-E-t névadó partnerként támogató ABB az e-mobilitás határainak kitolásával jelentősen hozzájárul a fenntartható jövő építéséhez. Az ABB több mint 100 országban működik, és 147 000 főt alkalmaz. www.abb.com 

Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energiaszektorban. Az elmúlt 27 évben Magyarországon sikerült egy tudásalapú vállalatot létrehozni, megbízható helyi bázist kiépíteni és a partnerekkel szoros kapcsolatot kialakítani.

A felvásárolt GE Industrials magyarországi gyárának - mostani nevén ABB Industrial Solutions Hungary - és a már korábban az ABB tulajdonába került Thomas&Betts - mostani nevén ABB Installációs Készülékek Kft. - kecskeméti üzemének dolgozóival együtt az ABB összesen 2200 főt alkalmaz itthon. Azon felül, hogy az ABB számos hazai mérnököt és műszaki szakembert alkalmaz, a cég mögött az ABB Csoport teljes műszaki tudásbázisa áll. Célunk, hogy partnereinkkel közösen írjuk együtt a jövőt.