Toró Tibor kolozsvári szociológus, politológus a Krónikának adott interjúban elmondta: a romániai magyarokra jellemző, a marginalizált csoportokkal szembeni „többségi xenofóbia” Erdély-szerte tetten érhető, így a ditróihoz hasonló eset nemcsak Székelyföldön, de más, magyarok lakta erdélyi területen is megtörténhetett volna.

A Gyergyóditróban alkalmazott Srí Lanka-i vendégmunkások ügyét a média nagyrészt rasszizmusként tálalta, holott kiderült, többéves, a vállalkozás és a lakosság közötti munkaügyi konfliktus húzódott mögötte. Társadalomkutatói szemmel minek nevezhető a ditrói eset?
Társadalomkutatóként a ditrói eset talán esettanulmányként lehet érdekes, hiszen a társadalomtudománynak nem az a célja, hogy a ditróiakról bármilyen formában véleményt mondjon, vagy megbélyegezze őket. Sőt épp ez az attitűd késztetett minket Kiss Tamás kollégámmal a véleményünk megírására. Több sajtóorgánumban is megjelent, hogy egy súlyos munkaügyi, kizsákmányolási konfliktus áll a hátterében.

Azonban ahogyan ez az ügy kialakult, amerre haladt, jól mutatja, hogy az ilyen típusú esetekben milyen az erdélyi magyarok konfliktuskezelési repertoárja.

Ditróban nem a köztudott kizsákmányolás ténye, hanem a Srí Lanka-i vendégmunkások megjelenése katalizálta az ügy kirobbanását, és első körben nem munkaügyi konfliktusként, hanem a bevándorlás ellen kereteződött.

Az eset példátlan sajtófigyelmet kapott, a román média is kiemelten kezelte/kezeli. Mennyire játszott szerepet ebben az, hogy magyar közösség érintett? –
Arról, hogy a román média hogyan keretezte, szintén sokan beszéltek. Teljesen egyértelmű, hogy a román média nem azért foglalkozott kiemelten ezzel az esettel, mert idegengyűlöletről volt szó, vagy mert a román nyilvánosságot ennyire foglalkoztatja a rasszizmus kérdése. Hanem azért, mert az erdélyi magyarokat is érintette, és a román médiaorgánumok jelentős része ezt a vetületet tematizálta leginkább. A rasszizmus nem általános romániai problémaként jelent meg, hanem az erdélyi magyarok sajátos problémájaként.

A magyarokra volt kihegyezve a dolog, holott sok más romániai közösségekben is ugyanígy zajlott volna le az ügy.

A Kiss Tamás szociológussal közösen írt, az Átlátszó.ro portálon közölt publicisztikában úgy fogalmaznak, hogy a ditrói eset „szimptomatikus a teljes erdélyi magyar közösségre vonatkozóan”. Miből következtettek erre, léteznek-e az állítást alátámasztó felmérések, adatok?
Az elmúlt években több, az erdélyi magyarokra és Romániára reprezentatív kutatás született, melynek adatait össze lehet hasonlítani más hasonló magyarországi kérdőíves kutatásokkal. A legfrissebb pár hónappal ezelőtt erdélyi magyar mintán kérdezte le az European Values Study kérdőívét. Ezeknek az eredményeit még nem sikerült feldolgozni, azonban segítségével európai összehasonlításban is vizsgálható lesz a kérdés.

Amit jelenleg tudunk, azok két-három éves adatok. Az idegengyűlöletet olyan típusú kérdésekkel mérik, hogy „Ön szerint üldöztetésük esetén be kell-e fogadni az alábbi csoportokat?”, vagy „Ön szerint a bevándorlók inkább hasznosak, vagy inkább terhet jelentenek az ország fejlődése szempontjából?”, illetve, hogy mennyire ért egyet olyan kijelentésekkel, mint „A bevándorlók miatt növekszik a bűnözés” vagy „A bevándorlók aláássák az ország kultúráját”. Egyes kérdéseknél több népcsoportról lehet véleményt mondani, a határon túli magyaroktól, románoktól, ukránoktól kezdve a szír, afgán vagy bangladesi állampolgárokig.

Jól látszik, hogy az erdélyi magyarok határozottabb idegenellenes véleményeket fogalmaznak meg, mint a románok vagy a magyarországi magyarok.

Míg az erdélyi magyarok körülbelül kilencven százaléka ellenzi az afrikai vagy ázsiai menekültek befogadását, valamint gondolja úgy, hogy a bevándorlók inkább terhet jelentenek az országnak, addig ez az arány mind Romániában, mind Magyarországon jóval alacsonyabb. Míg a románok és magyarországiak között van egy kritikus tömeg, amely megkérdőjelezi ezeket az állításokat, addig az erdélyi magyarok körében kvázi konszenzus van a migrációra és az idegenekkel szembeni attitűdökre vonatkozóan.

Forrás: kronikaonline.ro

Ezek az adatok egész Erdélyre szignifikánsak, vagy csak a tömbmagyar területekre?
A teljes erdélyi magyarságra vonatkoznak, nemcsak a Székelyföldre. Ezt fontos kihangsúlyozni. Az erdélyi magyar diskurzusban sokan hajlamosak orientalizálni a Székelyföldet, hogy csak ott történhetnek meg ezek a dolgok, máshol nem. Az adatok azt mutatják:

az, hogy az idegenellenesség legyen az első válaszreakció egy konfliktushelyzetben, Erdély más magyarlakta területein bárhol megtörténhetett volna.

Persze a keret nem mindenhol ugyanaz. Kolozsváron nyilván nehezen elképzelhető egy, a ditróihoz hasonló munkaügyi konfliktus kialakulása. De szakmai szempontból a kérdés nem így vetődik fel, hanem hogy például Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti, vagy Gyergyóditró és Túrterebes között van-e jelentős különbség. A válasz pedig egyértelmű: nincs.

És mivel magyarázható, hogy az erdélyi magyarok körében nagyobb méreteket ölt az idegengyűlölet, mint általában Romániában, vagy akár Magyarországon?
Ez egy sajnálatos következménye annak a helyzetnek, amiben az erdélyi magyarok vannak. A román társadalomban az idegen­gyűlöletnek létezik egy sajátos árnyalata. Nem volt erre vonatkozó kampány, nem volt tematizálva a kérdés,

a nyilvánosságban szabadabban lehetett, lehet még mindig különböző népcsoportok ellen uszítani, és ez az erdélyi magyarokra is hat.

Ellentétben például Magyarországgal, ahol a 90-es években megvoltak a diszkurzív keretei annak, hogy miként szabad a marginalizált csoportokról beszélni.

Romániában soha nem volt ilyen, a nyilvánosságban megjelenő pár elítélő cikken kívül soha nem volt igazi következménye annak, ha valaki a romák, magyarok vagy más marginalizált közösségek ellen uszított.

Ez egy reflektálatlan idegengyűlölet, ami Romániában megvolt, és az erdélyi magyarok is beleszocializálódtak.

Magyarországon a kétezres évek második felében ez a diszkurzív rend megdől, és a 2015-ös migrációs válság kapcsán elsősorban a magyar közmédia intézményesít egy bizonyos típusú idegengyűlöletet, ami a bevándorlókhoz kapcsolódott. De míg Magyarországon még voltak bizonyos védekezési mechanizmusok az ilyen típusú diskurzusokra, addig az erdélyi magyarok nem rendelkeztek ilyennel.

Úgy kapták ezt a típusú propagandát, instrumentalizált idegengyűlöletet, hogy megvolt a románoktól átvett „alap”, miszerint ez természetes. És a kettő együtt hatott.

Így ennek a diskurzusnak sokkal nagyobb táptalaja volt az erdélyi magyarok körében, mint Magyarországon. Ez a kérdőívekből visszaköszön: bármilyen kérdést teszel fel ezzel kapcsolatban, megmutatkozik. Úgy tűnik, az erdélyi magyarok esetében kumulálódik a két – romániai és magyarországi – hatás.

Léteznek korábbi felmérések, melyek alapján össze lehet hasonlítani, hogy mennyire erősödött az idegengyűlölet az elmúlt években, a migránsválság kirobbanása óta?
Az erdélyi magyarok esetében is több felmérés foglalkozott a kérdéssel, és Magyarország és Románia esetében is rendes idősoros adatokon lehet követni, hogy az idegenellenesség kérdésköre hogyan alakult. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézeten belül készülünk egy olyan elemzéssel, ahol ezeket a kutatási eredményeket összegyűjtjük, érdekes és fontos lesz a 2019 végi adatokat is hozzátenni, hogy lássuk, merre alakult az idegenellenesség az erdélyi magyarok körében.

Arról is említést tesznek, hogy az erdélyi magyarok esetében nem kisebbségi, hanem „többségi xenofóbiáról” beszélhetünk. Mit fed ez a fogalom?
Első ránézésre számunkra is dilemma volt. Azt gondolnánk, ha valaki egy kisebbségi közösség tagja, akkor szolidáris más marginális csoportok képviselőivel. Csak hát ez nem így működik. Ha valaki kisebbségi, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden helyzetben kisebbségiként viselkedik.

Egy csomó helyzetben az erdélyi magyarok többségiként, intézményuralóként jelennek meg. Ez főleg a romákkal való viszonyban érhető tetten látványosan.

Sok olyan romák által lakott település van, ahol a helyi demográfiai, politikai és gazdasági többséget a magyarok adják, ők azok, akik „döntenek” a romák befogadásáról vagy kirekesztéséről helyi szinten. Ilyen értelemben pedig többségi xenofóbiáról beszélhetünk. Egy partiumi vagy székelyföldi településen, ahol magyarok uralják az intézményeket, többségiként fognak viselkedni. Persze attól nem szűnnek meg kisebbséginek lenni az államon belül, de a helyi hatalmi viszonyokban ők alkotják a többséget, ők fektetik le a szabályokat. Ha úgy tetszik, ők szabják meg, melyek azok a terek, ahova a romákat beengedik, és melyekre nem.

Az határozza meg, hogy milyen szabályok szerint zajlik az interetnikus viszony, aki ezeket a tereket uralja. Ha ezt visszavetítjük a ditrói esetre, az összes intézmény, amely szóba jöhetett a konfliktus kezelésében, „magyar intézmény” volt. Az más kérdés, hogy utána az állami hatalom, az állami erőszakszervezetek is belemásztak a konfliktusba, ami átalakította az erőviszonyokat, és abban a helyzetben a magyarok már kisebbségiként is megjelentek. De az eredeti helyzetben a többségi reflexek működtek: saját intézményrendszerüket és pozícióikat védték az emberek.

Kiderült ugyanakkor az is, hogy az erdélyi magyarság nincs fel­készülve az idegengyűlölet kezelésére.
Nem lehet rövid távon kezelni, nem látom, miként lehetne. Sokatmondó, hogy azok a szereplők, akik döntéshozói pozícióban vannak, a közösség jövőjének alakításában nagyobb szerepet vállalnak – politikai pártok, más véleményformálók –, sokáig kivártak, hogy mit lépjenek.

Volt egyfajta késleltetés, ami azt mutatja, hogy az idegengyűlölet kérdése egyáltalán nincs tematizálva a közbeszédben.

Ezért az első lépés az lehetne, hogy ezt megvizsgáljuk. És elismerjük: van egy ilyen jelenség. Kétségtelenül egy munkajogi konfliktus fajult idáig, de a ditrói esetet nem lehet kizárólagosan munkaügyi konfliktusként tárgyalni. A két folyamat párhuzamosan jelen van. Attól, hogy van egy kizsákmányolási konfliktus, még nem jelenti azt, hogy nincs idegenekkel szembeni elutasítás. A közösségben a döntő véleményformálók a vagy-vagy stratégiát alkalmazták. Első körben szembe kellene nézni azzal, hogy létezik egy ilyen jelenség, és utána jöhet az, hogy miként tudjuk kezelni.

A hozzánk legközelebb álló romániai marginalizált csoport a magyarul beszélő romák közössége, amely számos magyarlakta településen jelen van. Mindenképpen érdemes átgondolni, hogy nekik van-e helyük a közösségben, és ha van, melyik lenne az.

A kérdésre adott válaszban megkerülhetetlen a jelenleg domináns identitáskonstrukciók újragondolása.

A másik probléma az informálódás kérdése. A közbeszédet – főleg a migrációs kérdés kapcsán – dominálja az idegenellenesség és a különböző intézmények, a média, a tágabb értelemben vett (helyi) elitek is sok esetben ugyanarra erősítenek rá. Ha egy erdélyi magyar ugyanazon impulzusokat kapja az iskolában, az egyháztól és a médiától, nem várható el tőle, hogy kritikusan viszonyuljon az ilyen helyzetekhez.

Milyen megoldások kellenének ahhoz, hogy ne forduljon elő hasonló eset?
Elsősorban azt kell elérni, hogy kiegyensúlyozottabb vita alakuljon ki a reflektálatlan idegenellenesség kérdésköréről, meg kell nézni és változtatni azon, hogy a marginalizált csoportok hogyan jelennek meg az oktatásban, a nyilvános diskurzusokban. A megelőzés és a vita megjelenése összefügg. Első körben fontos lenne, hogy reális közvita alakuljon ki a kérdésről. Persze az emberek véleménye nem változik meg egyből, de ha az erdélyi magyar közösségben árnyaltabban tárgyalnánk a kérdésről, utána sokkal egyszerűbb lenne megtalálni a megoldásokat.

Az első lépés: tisztában kell lenni azzal, hogy az erdélyi magyarság körében létezik idegengyűlölet, ami bármikor megjelenhet.

A következő lépés a kérdésnek az oktatási rendszerbe, helyi közvitákra való bevitele lehetne. Erre programokat is lehetne építeni, hogy az idegengyűlölet helyi sajátosságait feltárjuk, kezeljük. Persze ez nem jelenti azt, hogy a ditrói eset másik vetületével kapcsolatban nem kell lépni. Beszélni kell, megoldást kell találni a munkavállalók kizsákmányolásra, a Székelyföld gazdasági helyzetére.

A ditrói esetnél a tájékozatlanság hiánya is szembetűnő volt, például a vendégmunkások alkalmazása kapcsán.
Az is látszik, hogy az emberek kevés információval rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a külföldiek munkavállalása hogyan is történik, hogyan kerülnek ide.

Ez megint túlmutat a ditrói kérdésen.

Ennek van egy aránylag jól szabályozott módja, amit a vállalkozó végig is járt. Az is fontos kérdés, hogy mi van a munkaerőpiaccal, főleg a Székelyföldön. De ez már egy másik vita, amit szintén fontos lenne felgöngyölíteni. Most egy pillanatra mélyen beleláthattunk, de a ditrói ilyen szempontból sem elszigetelt eset.

Utaltak arra is, hogy az ilyen esetek árthatnak az erdélyi magyar közösség helyzetének, a kisebbségi jogokért folytatott küzdelemnek.
Ha megnézzük az erre szakosodott román intézmények, például az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) jelentéseit vagy a nemzetközi dokumentumok monitoringbizottságaihoz leadott román országjelentéseket, azt látjuk, hogy amikor a roma–nem roma viszonyt vizsgálják, mindig megjelennek benne magyar–roma konfliktusra utaló esetek is. A ditróihoz hasonló ügyek jó eséllyel meg fognak jelenni a jelentésekben, mégpedig úgy, hogy a román állam kezelte a szituációt.

És ha sok ilyen eset van, és a román média, nyilvánosság úgy keretezi ezeket, hogy a magyar közösség többségi xenofóbiával él a marginalizáltabb csoportokkal szemben, akkor nehézzé válik amellett érvelni, hogy erdélyi magyarként minket marginalizál a román állam. Hiszen ha megteheted, te is ugyanazt csinálod.

Mindamellett, hogy ez morálisan is problémás, az érvelést is nehézzé teszi. Nehezen tudom elképzelni, hogy meggyőzően, jó szívvel tudjunk arról beszélni, hogy marginalizációval állunk szemben, miközben ott vannak a ditróihoz hasonló esetek. Ezért fontos a diskurzus alakítása. Hogy a magyar közösség ne csak magával szemben alkalmazza azt az érvrendszert, hogy a méltányosság mennyire fontos, hanem akkor is, amikor ő van többségi pozícióban.

kronikaonline.ro