A Harmadik Birodalom utolsó napjaiban megalakult ODESSA (Organisation der ehemaligen SS-Angehörigen) elsősorban a magas rangú nácikat és családtagjaikat mentette ki Európából, továbbá azokat a szövetséges horvát, magyar, ukrán, stb. katonákat, akik különleges szolgálatokat tettek Németországnak.
A „magyar ODESSA”, a HMH (a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata) 1946-ban alakult meg Caracasban, Venezuelában – e helyen Henney Árpád altábornagy, dr. Tarnói László a hungarista állam főhivatalnoka és Nyisztor Zoltán katolikus pap szervezte a nyilasok, illetve a Hungarista Mozgalom vezetőinek, szimpatizánsainak kimentését.
Az ODESSA főként a Vatikánba, Argentínába, Braziliába, Chilébe, Paraguay-ba és Szíriába (kis számban Egyiptomba) menekítette védenceit. Vezetőinek nevét még napjainkban is sűrű homály fedi, de a szélsőjobboldali mozgalmak és a nemzetiszocialista mozgalmak kutatói tudni vélik, hogy Otto Skorzeny (aki 1948-ban szökött meg börtönéből), Alfred Naujocks, Reinhard Gehlen, Rodolfo Freude, Hans-Ulrich Rudel, Alois Brunner, Antonio Caggiano, Emil Dewoitine és Franz Stangl igen komoly szerepet játszottak a titkos szervezetben.

A bori kényszermunkatábor magyar főparancsnokát, Marányi Ede alezredest (aki 1944 novemberében parancsot adott dr. Radnóti Miklós kivégzésére) „Fehér Antal” néven bújtatták Argentínában, ugyanide került dr. Képíró Sándor csendőr százados (az újvidéki vérengzés egyik vezetője) Páger Antal is, aki később az Egyesült Államokban kapott menedéket.

Izraeli történészek a Belügyminisztériumban

Kenedi János történész Mogyoró Andráshoz, Halmai Gábor alkotmányjogászhoz, Gavriel Bar-Shakedhez és Szemenyei-Kiss Tamáshoz is eljuttatott levele szerint a VKF/2 által felállított „repülő bíróság” 1943. december 14-én megkezdett tárgyalásának (kivonatos) jegyzőkönyve és ítéletei az 1942. januári újvidéki mészárlás elkövetői (köztük dr. Képíró Sándor) ellen fellelhetők a Honvédelmi Levéltárban HM HL 1942-8/e; 4903/eln. valamint a 1943-1-69 eln. jelzetszám alatt…, valamint az a jegyzőkönyv is, amely az izraeli kutatók 1989. évi budapesti belügyminisztériumi tárgyalásairól szóltak.

Gavriel Bar-Shaked (Yad Vashem-munkatárs) levele, melyet Kenedi János és Szemenyei-Kiss Tamás is megkapott, az alábbiakat tartalmazta:

„Alapos előkészítés után utaztam 1989 novemberében Budapestre, együtt Serge Klarsfelddel. A Belügyminisztériumban először Tüttős Sándor, a jogi osztály főosztályvezetője fogadott, aki végigkísért minket az épületegyüttes tetején lévő két kupolateremben, és az odavezető termeken, ahol Klarsfeld és én térdig jártunk a széthajigált iratok között. Tuttos ezredes széttárt karokkal mutatta a pánikszerű iratszűrés eredményét, megengedve, hogy megnézhessek egyet-kettőt (ami a kezembe került, az mind az 1950-es évek elejéről volt). Ezek után bevitt az egyedien berendezett terembe, ahol katalógus-szekrények tucatjai álltak, mondván, hogy itt tárolják a Magyar Királyi Csendőrség személyi anyagait…
Ezután fogadott minket Csikos József ezredes, a BM III/2-es osztály vezetője. Rajta kívül több munkatársa is ott volt, többek között Sersli Sándor és Baczoni Gábor. Miután hosszú tárgyalást folytattunk megígérte, hogy két nap múlva bemutatja a belső kutatás eredményét… Mivel nyilvánvaló volt, hogy csak ’tesztelni’ akarják Klarsfeldet, megállapodtunk, hogy a demokratikus választások napján térünk vissza, hiszen akkor majd mindenki teljes felelősséget tud vállalni az új és szabad Magyarország szellemében…

1990 márciusában együtt érkeztem Herbstné Krausz Zoricával, aki a jerzsálemi Yad Vashem Intézetben a munka komputerizálását végezte. – Mielőtt Csikossal találkoztunk volna, tájékoztattam az ügyről Jeszenszky Gézát, mint kijelölt külügyminisztert. Csikos lelkesen mosolyogva fogadott, közölte hogy nyomon vannak, beülhetek a TÜK (titkos ügykezelés) szobába és két markos munkatárs ruháskosarakkal fogja felhordani az egész anyagot… Ismét nyomozati anyagokat kaptam, de ezúttal olyanokat, amelyben becsatolva eredeti iratok is voltak, mint pl. Ferenczy László csendőralzredes letartóztatási és házkutatási dossziéja – de emellett hoztak látszólag nem kapcsolódó anyagokat is, nem akarom fejtegetni az esetleges szándékot…,végül Csikos újabb haladékot kért, két hónapot. – Beszéltem Farkas Vladimirral, Péter Gáborral és feleségével, Simon Jolánnal illeve Timár Istvánnal, és mindenki megerősítette, hogy a csendőrség VII. közbiztonsági osztályának, valamint a központi nyomozó osztályának az anyagai megvannak…

„Mint privát gyűjtemény, megvehető…”

A (következő) 1990. májusi találkozóra megszereztük Vihar Béla tanúvallomását a Baky- és Endre-perből, ahol pontosan elmondta, hogy a névlisták léteznek (ami perdöntő volt). Mivel a protokoll rövidített, elmentem Gombár Csaba akkori RTV-elnökhöz, aki berendelte az egész technikai gárdát annak rekonstruálására, hogy hová kerültek a népbírósági hangfelvételek. - Bent a szobában azt állították (ismét!…), hogy az ÁVH ’fellapátolta’ a hanglemezeket egy teherautóra, erről persze az átadási napló véletlenül nem emlékezik meg, de kint egy szakavatott kinézetű hangmérnök egyszerűen közölte velem, hogy ők mindent lemásoltak, és mint privát gyűjtemény megvehető… 

1992-ben Csikos József és Sersli Sándor a Yad Vashembe látogattak és együttműködési szerződést írtak alá Boross Péter miniszter javaslatára, ami lehetővé tette volna a háborús bűnösök listájának átadását. A Yad Vashem Levéltár akkori igazgatója Ságvári Ágnest kérte fel magyarországi képviselőnek, aki bizalmas értesüléssel igazolta, 1992 elején, hogy a listák változatlanul a Belügyminisztériumban vannak.

2002. novemberében Klarsfeld találkozott dr. Lamperth Mónika belügyminiszterrel. Ő megígérte, hogy utasítást ad a listák ismételt megkeresésére. Bár tudtuk, hogy az anyag sohasem hagyta el a BM központi épületét, mégis Klarsfeld hozzájárult, hogy sor kerüljön egy ilyen diplomatikus keresgélésre, bízva abban, hogy immár nem egy újabb huzavona előtt állunk. – A következő öt hónapon keresztül állandó határidő módosításokat kértek azzal, hogy a szakértők még mindig nem írták meg a válasz végső verzióját… Végül 2003. áprilisában válaszolt Pál Tibor politikai államtitkár, hogy Klarsfeld jöhet megtekinteni a ’sporiadikus’ anyagokat az Országos Levéltárban és az újonnan átlényegült Állambiztonsági Levéltárban. Klarsfeld engem kért meg, hogy menjek el a két címre. –Először az Állambiztonsági Levéltárba mentem, ott Gyarmati György helyett Baczoni Gábor fogadott, aki már az 1989-es találkozókon is szerepelt, és úgy tűnt, hogy az egész BM Levéltár szürke eminenciása illetve az egész ügy kerékkötője. A legszemérmetlenebbül letagadta, hogy a politikai államtitkár (Pál Tibor) egyáltalán kérte őket valamire, sőt, (szó szerint idézve) azt mondta: ’Lehet nektek a magyar politikusokkal akármennyi találkozótok, az nem fog rajtatok segíteni!’

Ezután mentem el az Országos Levéltár megbízott főigazgatójához, dr. Koroknaihoz, aki szintén közölte, hogy Pál Tibor nem írt nekik semmit. Nem volt más választásom, mint elmenni a BM-be, beszélni Pállal. Ott a titkárnője közölte, hogy az államtitkár úr nem található…
2004-ben, mintegy véletlenül, dr. Hovari János nagykövet kért egy megbeszélést dr. Cynthia Haft-tal, hogy az Izraelben tartózkodó dr. Gecsényi Lajos, az Országos Levéltár főigazgatója személyes kapcsolatot vegyen fel Klarsfelddel. A találkozón én is részt vettem. – Ez volt az első eset, hogy magyar részről egyenesen tagadták a listák létezését.” (Kenedi János történész, Halmai Gábor, alkotmányjogász és Szemenyei-Kiss Tamás levelei, Budapest-Düsseldorf 2010. május 26. napján)
*
 

©Kollár Erzsébet, 2018.
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár
Budavári Palota "F" épület
Szemenyei-Kiss Tamás „A Képíró-dosszié” c. iratanyaga felhasználásával.