h i r d e t é s

Az önkormányzati választásokon innen és túl

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az önkormányzati választásokon innen és túl

2019. október 15. - 08:56

Ezt a kört is gyorsan és lényegében várható eredménnyel tudhattuk magunk mögött. Illetve a fordulat természetesen meglepetést jelentett, de az átütő siker ezúttal is elmaradt.

Persze az ellenzék örülhet Karácsony Gergely az adott körülmények közt nem várt sikerének. A legtöbb elemző igyekezett leszögezni, hogy, ha országgyűlési választásra került volna a sor, a Fidesz akkor is magabiztos győzelmet tudhatna magának.

Ezt hallva bárkiben felmerülhet a gyanú, hogy Karácsony győzelme közel sem fáj annyira a Fidesznek, mint ahogy azt színlelni igyekszik. Tarlós távozása minden évvel valószínűbbé vált ennek nyilvánvaló okai miatt is. Tarlós már közel sem az a kemény ember, akinek egykor mutatta magát. Flegmaságához és kormánykörökben megszokott „magas lóról lenéző” stílusához oly szinten volt ideje a független sajtónak hozzászokni, hogy nem ártott a vérfrissítés.

Mindez mit sem von le Karácsony Gergely és az ellenzéktől oly rég elvárt összefogás eredményeiből, mégis nagyon érdekesek a számadatok is.

Aki nem hintalovak társagában találja meg a szintjének megfelelő közeget a választási iroda oldalára lépve – ha épp nem terheli le valami rejtélyes módon – láthat néhány érdekes számot.

Például itt van rögtön a szavazásra jogosultak száma: 8025372.

Adjunk magunknak pár másodpercet megérteni mit is jelent ez. Abban az országban, melynek népessége a hivatalos adatok szerint is alulról karistolja a tízmilliót, lehet nyolcmillió választópolgár…

Még akkor is, ha levonjuk a más EU tagállam itt élő állampolgárait (115000), valamint a bevándorolt, letelepedett, vagy menekült státusszal hazánkban tartózkodókat (26132), akkor is kellene lennie valahol ebben a nyomorult országban 7884240 választónak.

Fogadjuk el. Fogadjuk el a móka kedvéért azt is, hogy ennek a 8 milliónak a 48,58 százaléka (3898725 ember plusz az a fejetlen hulla aki a maradék 0,7176 főt jelenti) szavazott.

Sokan hisztiznek amiatt, hogy Budapest azért esett el, mert a migránsok…

Érdekes módon Ábri Norbert független polgármester-jelölt legyőzéséhez is migránsok kellettek, aki azt mondta a 444-nek, hogy „a falu fellázadt a kettős állampolgárok ellen, az itteniek nem akarják, hogy ők döntsenek róluk.” Kispalád ugyanis az egyik olyan határmenti település, ahol üres telkekre, sufnikba, néhány négyzetméteres viskókba vannak bejelentve akár tízen, tizenöten. Nem nehéz így 70 százalékos győzelmet aratni.

Az sem kevésbé érdekes, hogy a szex-, kábítószer- és ki tudja még milyen bűntettek botrányába keveredett Borkai továbbra is Győr polgármestere lehetett. A városról nem mondható el, hogy éppen fideszes darázsfészek lenne, így aztán külön kérdés, hogyan sikerülhetett ez a bravúr.

Kettősek az érzéseink. Üdvözölhetjük Tarlós távozását, de végső soron még mindig jobban szoptunk, mint a csík kóla után áhítozó lány. És nem élvezi mindenki annyira.