A tősgyökeres budapestiek nagy része kitart amellett, hogy ma Magyarországon emberhez igazán méltó életre csak Budapesten van esély.

A vidéki városokban és a gazdaságilag előnyösebb helyzetben lévő településeken élők azonban ellenkezőképpen látják a helyzetet.

A vita nem éppen új keletű.

És nem is csupán hazánkra vonatkoztatható. A problémakör valószínűleg a világ valamennyi országában jelen van, azonban az európaiakra különösen jellemző. Valahogy az van a fejünkben, hogy rendre el akarjuk hitetni a másutt élőkkel, hogy csak ott lehet létezni, ahol mi magunk képesek vagyunk a kibontakozásra, vagy azt hisszük, hogy képesek vagyunk rá.

A fiatalok életében a legégetőbb a kérdés. Sokan mennek tanulni Budapestre, s jelentős részük már nem megy vissza oda, ahonnan felkerült a fővárosba. S gondoljunk bele, ez is egy érdekes kifejezés: Budapestre valahogy mindig mindenki „felmegy”...

Így történhet meg, hogy rengeteg település egész egyszerűen elöregedik, de ami ennél nagyobb gondot jelent, hogy nincs életerős, tettre kész fiatalság, amely aktivitásban tartaná a településeket. Nincsenek rendezvények, nincsenek minőségi programok, így valóban unalmas lesz a hely, ahonnan a többség igyekszik inkább elmenni.

De mi volt korábban? Unalmas volt a község, a kisváros, és elhagytuk; vagy elhagytuk, így unalmas lett?

És ami egy kisvárosnak Budapest, az egy igazán kis településnek a vidéki nagyváros.

Városivá lesznek a vidékiek, s lassanként „fej nélkül” marad valamennyi vidéki terület, vagy elképzelhető valami változás?

És persze ott vannak azok a lokálpatrióták, akik szerint éppen hogy a nagyvárosokban lehetetlen boldog és kiegyensúlyozott, főként családi életet élni, így ők fújnak, leginkább a fővárosra.
Mert ott minden túl nagy és zsúfolt, nincsenek közvetlen emberi kapcsolatok a lakóközegben, és túlontúl sok az inger.

Hogy kinek van igaza? Nem ez a valódi kérdés, hiszen ez önmagában nem áll meg. Inkább azon célszerű gondolkodni, hogy van-e értelme a zárt gondolkodásnak, s nem volna-e inkább célszerű nyitni egymás felé. És nem McDonald's-ot, nem is kukoricagórét. Valamiféle közös elfogadásra és valódi elismerésre kellene törekedni.

Nem fér el mindenki Budapesten, de azt sem várhatjuk el, hogy 1000 fős településeken nyíljanak egyetemek.

(Címlap: Fotó: Wikipédia)