h i r d e t é s

Az UniCredit 12 országban csatlakozik a Föld órája 2017 kezdeményezéshez

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az UniCredit 12 országban csatlakozik a Föld órája 2017 kezdeményezéshez

2017. március 25. - 12:45

Március 25-én az UniCredit Európa 12 országában több mint 70 épületben kapcsolja le a világítást a Föld órájában – ezzel az egymást követő 10. alkalommal vesz részt a WWF világméretű kezdeményezésében, amelynek célja, hogy tudatosítsa az emberekben, a klímaváltozás komolyan veszélyezteti Földünket.

Az UniCredit támogatja a kampányt, és ezzel arra a több éve folyamatos erőfeszítésére is ráirányítja a figyelmet, amit a környezet megóvásáért és a fenntartható fejlődésért tesz. Ennek részeként a csoport 2009 óta elkötelezetten csökkenti működésikarbonkibocsátását. Mivel a 2020-ra kitűzött -30 százalékos célját az UniCredit már elérte, most még merészebb terv megvalósítását határozta el: 60 százalékos csökkenést 2020-ra és 80 százalékos csökkenést 2030-ra.

Ebben az évben 12 országban alszanak ki a fények egy órára az UniCredit legjelentősebb épületein: Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Horvátországban, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Oroszországban,Romániában és Szlovákiában.

Az UniCredit Torony szintén részt vesz az ez évi Föld órája kezdeményezésben. A bankcsoport milánói központja megkapta aUS Green Building CouncilLEED Gold minősítését az energiahatékonyság érdekében a tervezés és az építés során tanúsított körültekintő figyelemért.