h i r d e t é s

Az USA-ban először indul per a CIA-s kínzások közreműködői ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az USA-ban először indul per a CIA-s kínzások közreműködői ellen

2017. augusztus 09. - 12:42

Szulejmán Abdullah Szálim tanzániai és Mohammed Ahmed Ben Szoud líbiai állampolgár korábban ügyvéd útján nyújtott be keresetet, mert a CIA egyik titkos afganisztáni börtönében 2003-ban megkínozták őket. Ma mindketten szabadok. - írja az mno.hu.

Illusztráció: bumm.sk

Először indul per az Egyesült Államokban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzásainak két áldozata miatt a CIA-val együttműködők ellen

– derül ki a washingtoni Spokane város szövetségi bíróságának bírája által frissen nyilvánosságra hozott írásbeli állásfoglalásból, írja az MTI.

Dror Ladin ügyvéd – akit az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) – kért fel, egy harmadik, a kínzásokba a börtönben belehaló áldozat, az afgán Gül Rahman nevében is benyújtott keresetet Washington állam egyik szövetségi bíróságánál.

A pert az áldozatok a CIA két pszichológusa, James Mitchell és John Jessen ellen indítják, mert meggyőződésük szerint ők is felelősek a CIA kihallgatási módszereinek kidolgozásában és alkalmazásában.

A washingtoni Spokane város szövetségi bíróságának bírája, Justin Quackenbush írásbeli állásfoglalásban most hozta nyilvánosságra a már 2015 októberében benyújtott keresetet, amelyben az egykori áldozatok, illetve az elhunyt áldozat családtagjai anyagi kártérítést is követelnek a két amerikai pszichológustól.

Az ACLU információi szerint Mitchell és Jessen pszichológusok szerződéses munkatársakként 75–81 ezer dollárt kaptak a CIA „megerősített kihallgatás” elnevezésű kínzási módszereinek kidolgozásában és alkalmazásában betöltött aktív részvételükért.

„Történelmi nap ez ügyfeleim számára, akik egyszerűen csak felelősségre vonást akarnak a kínzásokért” – nyilatkozta az áldozatok ügyvédje. Hozzátette: a bíróság döntése a tárgyalás megkezdéséről azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban

először történik személyes felelősségre vonás a brutális és törvényellenes CIA-programért.

 

Az országban ez az első alkalom, hogy a CIA egykori áldozatainak keresete legalább a tárgyalás előtti szakaszba jut. Korábban, hasonló perkérelmek esetében a Bush-kormányzat, később az Obama-adminisztráció is közbelépett, leállítva a folyamatot arra hivatkozva, hogy egy esetleges tárgyaláson államtitkok kerülhetnek nyilvánosságra.

2014-ben azonban a szenátus hírszerzési bizottsága jelentést tett közzé a CIA-programról, s ebben a jelentésben sok, korábban nem hozzáférhető adatot és információt nyilvánosságra hozott. Így például annak a 39 embernek a nevét is, aki megszenvedte Mitchell és Jessen kínzási módszereit azokban a titkos börtönökben, amelyeket a CIA tartott fenn a terrorizmus elleni globális háborúra hivatkozva.

Az úgynevezett megerősített kihallgatás módszereit az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrorakciók után vezették be. A módszerek a többi között a vízbe fojtás érzetét keltő vallatást vagy a fájdalmas helyzetekben történő megbilincselést is magukban foglalták.

A pert indító két áldozatot a július végén rendezett első bírói meghallgatásra nem engedték be az Egyesült Államokba, a kabuli amerikai nagykövetség ugyanis nem adott vízumot. Várhatóan a következő tárgyalásra sem kapnak beutazási engedélyt.

mno.hu