A nyugati világtól sebesen eltávolodott eurázsiai Oroszország majd Törökország egyidejűleg arra is törekszik. hogy a maga eszközeivel és a maga elképzelései szerint befolyást szerezzen Európában azzal a végső céllal, hogy megpróbálja Európát is a maga képére formálni.. A befolyás-szerzésre a különböző országokban eltérő a fogadó-hajlam. Ennek az eltérésnek történelmi, kulturális,gazdasági és politikai okai egyaránt vannak. Programatikusan azonban csak a magyar kormány hirdetett keleti nyitást, ami persze sok mindent jelent, de erősen függ az egyes "keleti" országok Magyarország iránti érdeklődéstől is. Ez utóbbit illetően érdemes megkülönböztetni azokat, akiket maga az ország érdekel, illetve azokat, akik az országot csak mint az EU tagját mérlegelik.

Azok a trendek, amelyek a közelmúltig érvényesültek, mindkét nyugati integrációs szervezet, a NATO és az EU válságjelenségeinek fokozódását és mélyülését mutatták, úgyhogy mind az EU-n belüli különutasok, mind a kelet felől az EU-t infiltrálni akarók bizton szövögethették terveiket akár középtávon is. A kevesek által várt Brexit azonban Európában a korábbi trenddel ellentétes mozgásokhoz vezetett. Erre erősített rá Trump elnökké választása az USA-ban, amely egyszerre a választók lázadása veszélyeit mutatta meg Európa számára, valamint kétségessé tette, hogy Európa védelmét adottnak lehet-e venni a NATO révén. Egyben Trump megválasztása fordulatot hozott Oroszország megítélésében is: a nyugati országok belső ügyeibe való folyamatos beavatkozásának alapos gyanúja aktivizálta a védekező immun-rendszert.

 A brit kilépésnek az első olvasata a vereség-tudat volt: megbukott az az elképzelés, hogy az EU egy irreverzibilis, állandóan előrehaladó integrációs folyamat. A sokk oldódása után kezdték felismerni a lépés előnyeit is az EU szempontjából. Ugyanis az a nagy lakosságszámú és fejlett gazdaságú ország távozott, amely eleve a legtöbb kivételt harcolt ki magának a közös EU-s szabályok alól, s így a szövetségen belüli centrifugális törekvések természetes támasza volt. Továbbá az az ország, amelyiknek nemzeti valutája az euro mellett is tényező volt a világgazdaságban. Vagyis a kilépés által Franciaország és Németország súlya az EU-n belül automatikusan megnőtt, akárcsak az euro-zónáé. Ráadásul a Brexit-tárgyalásokon látványosan meg lehet mutatni minden tagország és lakossága számára, hogy mennyi bajt és elhúzódó problémát jelent az Unió elhagyása.

Az absztrakt lehetőséget konkrét lehetőséggé változtatták a francia szavazók, akik az európai integráció határozott előmozdítását és Európa versenyképességét helyreállítását ígérő Macronnak nagy többséggel felhatalmazást adtak. Ő és a minden bizonnyal új mandátumot kapó Merkel olyan gyors és lényegi változtatásokkal próbálkozhat meg az EU-ban, amiről korábban csak ábrándozni lehetett. A próbálkozás sikere természetesen távolról sem garantált, de már a start pillanatában is másképp veti fel az Unión belüli periféria kérdését, mint ahogy az korábban felvetődött. S így vált aktuális kérdéssé, hogy hol végződik Európa és hol kezdődik Ázsia.

Az már most világossá vált, hogy a francia-német elképzelés szerint az új Unió fő motorja az erurozóna lesz. Így a tagországok számára alapkérdéssé válik, hogy akik most nem tagjai a zónának, csatlakoznak-e hozzá rövid időn belül és ezzel a projekt részeivé válnak, vagy elfogadják a másodrendű EU-tag szerepét. Minthogy a zónába ezután belépők száma és földrajzi elhelyezkedése még kérdéses, nyilván nincsenek még kész tervek arra, hogy mi lesz a "répa" a csatlakozni kívánók számára és milyen lesz a "bot" a kimaradóknak. Az nyilvánvaló, hogy nem érdeke az EU-nak, hogy bármelyik tagállam kilépjen, mert ezáltal csak "Ázsiát" hoznák közelebb az európai centrumhoz, amit aligha szeretnének. Az azonban lehetséges, hogy a szuverenitásuk minden morzsájához foggal-körömmel ragaszkodók a magországok rábólintásával valójában nem Európa külső körét fogják alkotni, hanem puffer-zóna lesznek Európa és Ázsia között.

balintafatalista.blogspot.hu