h i r d e t é s

Azzal a korrupcióval vádolja a Fidesz az ellenzéket, amit ő követ el

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Azzal a korrupcióval vádolja a Fidesz az ellenzéket, amit ő követ el

2017. július 05. - 18:57

Az elmúlt hónapban több ezerszer mondták el a Fidesz politikusai, hogy az ellenzéki pártok korruptak, emellett betoltak egy törvényt, ami megtiltotta volna a köztéri plakátozást, hogy ezzel előzzék meg a korrupciót. - írja a kettosmerce.hu.

Forrás: kettosmerce.hu

Azt a korrupciót, ami szerintük abból áll, hogy a Jobbiknak Simicska Lajos oligarcha cégei kedvezményt adtak.

Amikor pedig az ellenzék leszavazta ezt a nevetséges kétharmados törvényt, alkotmánysértő módon 50 százalékkal fogadtak el egy olyan változatot, amely csak az ellenzéki pártok plakátolását lehetetleníti el a választásokig hátralévő háromnegyed évben.

Múlt csütörtökön azonban nyilvánosságra került egy szerződéstömb, amely egyértelművé teszi, hogy a Fidesz hazudott ebben a kérdésben, nem a korrupció ellen küzd, hanem alkotmányellenes módon az ellenzéki pártokat próbálja ellehetetleníteni.

  • Ugyanis kiderült, hogy a Fidesz 2010-ben még kevesebbért kapott plakátot az akkor még őket szolgáló Simicska Lajostól, mint most a Jobbik. Harmadannyiért.

A Fidesz válasza erre annyi volt, hogy az Állami Számvevőszék megvizsgálta őket, és mindent rendben talált. Csakhogy kiderült, hogy a Fidesz által az Állami Számvevőszéknek leadott adatokban nem szerepelt az összes plakátköltés.

  • Sőt, nevetséges módon a Fidesz saját bevallása szerint kevesebbet költött 2010-ben (amikor még a fáról is az ő plakátjaik lógtak) plakátra mint az LMP, amelynek alig néhány hétig volt az utcán pár száz plakátja.

Tehát iratot hamisítottak, hazudtak, és korrupt szerződésekkel szereztek tisztességtelen előnyt 2010-ben, a választásokon.

De erre is volt válasz.

A csepeli Donald Trump, vagyis Németh Szilárd állt ki és mondta el, hogy ez itten mind fake news.

Tehát a szerződések, az iratok fake news-ok, az általuk bejelentett számok is fake news-ok, minden fake news, ami kellemetlen a kormánynak. Az igazság lett újra fake news.

Persze ez a korrupció nem csak a Fidesz hibája, és nem 2010-ben kezdődött, a magyar demokrácia elrohadásának és szétesésének alapja az, hogy a pártok soha nem rendezték a kampányfinanszírozás kérdését, és mi soha nem követeltük ki ezt tőlük.

Pedig a Fidesztől a szavazói pont ezt várták. 2010-ben lett volna lehetőség ezt rendezni, de mára látjuk, hogy nem ez a kormány érdeke, nem a demokrácia, nem a tisztesség, nem az igazság, hanem a hatalom megtartása és a még több hatalom megszerzése érdekében bevetett  fake newsok.

Csak egy kormányzati plakátig kell elmennünk, hogy ezt lássuk.

Állítsuk meg Brüsszelt korábban. 

Most éppen a  náci Németország antiszemita plakátjainak és Orwell 1984-ének szerelmegyereke, a “Ne hagyjuk, hogy a végén Soros nevessen” plakát.

Ez ma állítólag a kormányzati tájékoztatás, hogy a Fidesz ellenségét kirakják egy plakátra, és azt kivánják, hogy ne nevessen a végén.

Az, hogy ez a kormányzati tájékoztatás, sok mindent el is mond ennek a plakátkampánynak a céljáról, ami annyi:

Soros ne nevessen, az ellenségek ne nevessenek.

Pedig egy normális országban olyan tájékoztató kampányt csinálna a kormányzás eredményeiről a kormány, amelynek a lényege, hogy mindannyian nevethetünk a végén.

De itt nem a jó kormányzás, a jólét, a fejlődés a cél, hanem szimplán a hatalom tovább és tovább növesztése.

Nem véletlen, hogy míg a felfestett ellenség alapítványa egy évben körülbelül egymilliárd forintot ad civileknek, addig az ellene való gyűlöletkeltésre csak egy hónapban több mint 5 milliárdot költ el a kormány.

Nem egészségügyre, nem oktatásra, nem fejlesztésre. Gyűlöletkeltésre.

Hogy értsük, mennyi ez a pénz: ha összeadjuk az összes ellenzéki párt éves költségvetését, és hozzácsapjuk Soros magyarországi támogatásának egy évi összegét, akkor se kapunk annyit, amennyibe a kormány “tájékoztató” kampánya kerül egy hónap alatt. A mi adófizetői pénzünkből.

Ez a korrupciónak egy egészen új szintje. Ami sokkal durvább még a 2010-esnél is, amikor egyszerűen csak iratot hamisított és illegális támogatást vett igénybe oligarchájától a Fidesz. Ez mára mindennapos lett.

Ma ezekkel a “tájékoztató kampányokkal” többszörös lopást követ el a kormány.

Lop akkor, amikor a nép érdekének szempontjából fölösleges tájékoztató kampányra szór el milliárdokat, lop akkor, amikor ezt saját hatalmi érdekében teszi, amikor a köz javára leadózott vagyonból, saját hatalmi érdekeit építi,  lop akkor, amikor ezzel a pénzzel még a haveri cégeket, médiatermékeket is kistafírozza, hogy utána azok még több eléréssel, még több anyagi forrásból őt szolgálhassák, és lop akkor, amikor eltünteti a demokráciából az egyenlő feltételeket, amikor a kommunikációs teret leuralva saját hatalmát az ország érdeke elé helyezve támadja és elnyomja kritikusait, legyenek azok Soros- vagy nem Soros-támogatottak, civilek, vagy ellenzéki pártok. Vajon mekkora lenne a Fidesz valódi támogatottsága, ha nem lopna, ha nem csalna, ha nem hazudna?

És ez a Fidesz mondja azt az ellenzékére, hogy korrupt. Mint amikor oligarchák minden erejükkel azon dolgoznak, hogy börtönbe zárassanak valakit, aki ellopott egy kiflit.

Ez ma a magyar igazság.

Szerző: JámborAndrás/kettosmerce.hu