Ballagás: nem fért bele a kritika
Azt kérték a fővárosi gimnazistától, ne mondja el az oktatás helyzetével is foglalkozó versét az ünnepségen - írja az MNO.hu.
Nem hangozhatott el az iskolai ballagáson egy budapesti diák verse, mert a „leépített oktatási rendszert” emlegette benne. A Veres Pálné Gimnázium igazgatóhelyettese szerint ilyesmi nem való ballagási ünnepségre.
Imre Ábris tizenhét éves, a Veres Pálné Gimnázium diákja. A hét végén kereste meg lapunkat az iskolai ballagáson történtek miatt. Imre Ábris a ballagási ünnepségre tanári kérésre írta át Erdős Virág Ezt is elviszem magammal című versét. Az ő verse arról szól, hogy mi mindent visznek magukkal a középiskolából a ballagó diákok.
A verset felolvasni viszont már nem volt lehetősége. A fiatal szerzőtől azt kérték, hogy változtasson a szövegen, amit visszautasított, ezért a műve kimaradt a műsorból. Az iskola igazgatóhelyettesének, Korompay Bálintnak a „leépített oktatási rendszer” kifejezéssel volt problémája.
– Ahogy elmondtam Ábrisnak a ballagási ünnepély reggelén, egyetértek azzal, hogy az oktatási rendszer sok sebből vérzik Magyarországon. Nagyon örülök, hogy érett fiatalemberként hangot tud adni markáns véleményének. Kérésem csupán az volt, hogy ezt ne a ballagáson tegye meg. Véleményem szerint a ballagás az iskola életének egy olyan bensőséges rituáléja, amit nem kell oktatáspolitikai kontextusba helyezni egy búcsúszöveg egyetlenegy sorában sem. Épp annyira furcsának tartanám, ha a karácsonyi ünnepélyünkön is a szakma gondjait vennénk számba, és azokra irányulna a figyelmünk. Az ünnepen sem szabad hátat fordítani a hétköznapoknak, de azokat kellő távolságból, kellő magasságból is lehet szemlélni. Én legalábbis így gondolom – mondta lapunknak a pedagógus.
A költő és slammer (úgynevezett slam poetry, azaz kifejezetten élőszóban előadott versek vagy ritmikus próza szerzője) Imre Ábris elmondta: azért kereste meg a sajtót, mert ez már a második ilyen eset volt. Legutóbb, amikor Horváth Kristóf „Színész Bob” slammer egyik szövegét szavalta egy iskolai rendezvényen, kikapcsolták a mikrofonját.
Úgy gondolja: ez a történet nemcsak róla és a szövegéről szól, hanem arról, ahogyan ma Magyarországon élünk és gondolkodunk. Nem érti, hogy egy diákokról szóló szövegben miért ne lehetne megemlíteni közügyeket; olyan problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek a diákok. Elvégre tőle saját művet és saját véleményt vártak a tanárai. Bár később ők is megpróbálták lebeszélni néhány szövegrészről: az oktatással kapcsolatos részen kívül a „majdnem kiölt tudásvágy” kitételről is, mert úgy gondolták, az sértheti a tanárokat. Pedig ilyen szándéka nem volt a szerzőnek: egyszerűen tényleg úgy gondolja, hogy túl sok lexikális tudást követel az oktatási rendszer, és kevés teret hagy a kreativitásnak. Imre Ábris elküldte az MNO.hu-nak versét, amit mi is közlünk:
Aki ma elmegy, az holnap jöhet
(Erdős Virág Ezt is elviszem magammal című verse alapján)
Aki ma eljött, az talán holnap mehet.
De viszem a Kálvin meg a Fővám teret.
Ezernyi véglet közül a győztest.
Viszem a Petri meg az Ady Endre összest.
Viszem a vizsgák utáni „talán”-t.
Meg az ezerévnyi padban ülő magányt.
Az aulát, azt a zsivajgástól zengőt.
Elviszem a rózsaszín párducos csengőt.
Viszem a kondit, viszem a bástyát.
Viszem a tankönyvekkel telepakolt iskolatáskát.
Viszem a Marcsit, viszem a Jancsit.
Elviszem Alsóbélatelepig a Balcsit.
Meg viszem a tutit, viszem a gagyit.
Elviszem a „pótolt” anyagot, ha órán nem vagy itt.
Viszem, hogy „nem én”, viszem, hogy „másik”,
Elviszem a portát meg a Gyuri bácsit.
Mind az 50 óra köz’munka szabványt.
Viszem magammal a decemberi kampányt.
És viszem az ovit, viszem a temetőt,
Viszem az összes gimnazista szeretőt.
Kicsit az okost, kicsit a gügyét.
Elviszem Margit nénit meg a büfét.
Viszem a termet, viszem a táblát,
Elviszem az összes magyar diák álmát.
Viszem, hogy tanulok, csak az utcára ne tegyenek.
Viszek a menzai ebédhez vagy öt szelet kenyeret.
Viszem, hogy magamért kiállni mindig legyen merszem.
Viszem a késésekből összegyűlt 270 percem.
Viszem a kitűnőt, a jelest, a kettest, a bukást.
Elviszem a fejembe gyömöszölt lexikális tudást.
Hisz viszek egy szívet, viszek egy májat.
De viszek egy majdnem kiölt tudásvágyat.
Viszem a szertárt, az összes kémiai vegyszert.
Elviszek egy leépített oktatási rendszert.
De viszek egy maggal bevetett földet.
Viszem a pirosat, a fehéret, a zöldet.
Hisz mit bánom úgyis, elviszem lazán.
Elviszem gond nélkül a hátamon a hazám.
Aki ma elmegy, az holnap jöhet.
Viszek egy mindig újra fel-feldobott követ.