h i r d e t é s

Balog Zoltán: ötmilliárdos keret a fejlesztő intézményeknek

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog Zoltán: ötmilliárdos keret a fejlesztő intézményeknek

2016. május 29. - 13:28
0 komment

Szeptembertől kezdődik a támogatás - írja a Magyar Nemzet.

Fotó: MTI / Soós Lajos

Magyarország kormánya szeptembertől ötmilliárd forintos pályázati keretből kívánja segíteni azokat a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolákat, intézményeket, amelyek már bizonyították szakértelmüket, és az évek során nyújtott gondoskodással enyhítették a családok terheit - jelentette be az emberi erőforrások minisztere vasárnap a debreceni Nagytemplomban.

Balog Zoltán a nagytemplomi református egyházközség Immánuel Otthon és Iskola 25 éves fennállása alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten kifejtette: ebből a keretből jut majd arra a nagyszerű vállalkozásra, amely a jelenlegi 73 férőhely mellett további 53 gyermek számára teremtené meg az elfogadó légkör mellé a 21. századi körülményeket is az Immánuel-otthonban.

Fekete Károly tiszántúli református püspök igehirdetésében az irgalmas szamaritánus történetére utalva azt mondta, "az irgalmas szeretet gyógyítani képes", a halmozottan hátrányos gyerekek és fiatalok gondozását, nevelését végző Immánuel otthon pedig "irgalmasságra indító hely".

 

 

magyarhirlap.hu