Bayer: március 15-én újra békemenet lesz
Március 15-én újra békemenet lesz, a résztvevők délben gyülekeznek Budán a Bem-szobornál, majd átvonulnak a Kossuth térre, ahol közösen hallgatják meg Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét - jelentette be Bayer Zsolt publicista hétfőn az Echo TV honlapján.
A portálon a tévé esti műsorából idéztek előzetesen. A publicista az ellenzékre utalva azt mondta: reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és "a mi álmunk szertefoszlott". "Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran!" - fogalmazott a cikk szerint Bayer Zsolt.
Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője hozzátette: 2012-ben is ez volt az válasz,
hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. Amit létrehoztunk, meg kell védeni!
- közölte.
(MTI)